Az első iskolai nap minden ember életében fontos mérföldkő, egy új és ismeretlen fejezet kezdete, amit szinte kivétel nélkül minden gyerek izgatottan vár. De mi van akkor, ha ez az első iskolai nap nem hat-, hanem tízévesen jön el, amikor már ötödik osztályba indulnak a diákok? És mi van akkor, ha mindezek mellett még csak nem is átlagos kisfiúról beszélünk?

Az igazi csoda (Wonder) című film remek példája a társadalmi előítéletek és kirekesztés bemutatásának, amivel tulajdonképpen a hétköznapokban is lépten-nyomon találkozhatunk. A 2017-ben vászonra került amerikai film a koponya fejlődését érintő ritka genetikai rendellenességgel, Treacher Collins-szindrómával született kisfiú, August Pullman (Jacob Tremblay) küzdelmét mutatja be. Édesanyja, Isabel (Julia Roberts) magántanulóként tanította gyermekét egészen az ötödik osztályig, amikor úgy dönt, fiának szüksége van arra, hogy kilépjen az otthoni védelmező közegből, és elkezdje kialakítani saját kis baráti közösségét. Ettől a pillanattól kezdve pedig nemcsak Auggie életére lesz hatással a változás, hanem a család többi tagjára is.

A filmben több nézőponton keresztül nyerhetünk bepillantást a Pullman család életébe, ami egészen izgalmas élményként hat. Kiemelt szerepet kap például a kisfiú nővére, Via (Izabela Vidovic), aki testvére árnyékában él, mert a szülei minden figyelmüket az öccsére irányították, mégsem sajnálja a dolgot, nem haragszik egyikükre sem, sőt talán még nagyobb támogatással, elfogadással és empátiával fordul mindenkihez. Auggie apukája, Nate (Owen Wilson) tipikusan a laza szülőt alakítja, aki sokszor humorral oldja a feszültséget, kisebb-nagyobb sikerrel. Julia Roberts remekül hozza az aggódó édesanya figuráját, aki tulajdonképpen a kisfia születése óta feláldozta magát és életét azért, hogy a fia boldog legyen.

Komoly mondanivalója van a történetnek, mégis olyan könnyedséggel próbálja meg érzékeltetni a probléma jelentőségét, amitől nem egészen érezzük lesújtó drámának ezt az alkotást. A rendező és forgatókönyvíró, Stephen Chbosky elképesztő érzékkel olvas a lélekben és dolgozza fel a különböző korosztályok problémáit. Egészen másképp kezeli a tízéves fiú, a kamaszodó lány, illetve a szülők gondjait, amit rendkívül szimpatikusnak találok, hiszen mindegyik életkornak megvan a maga nehézsége, amire így kellő figyelmet fordít a két óra alatt. A film egyik kulcsfontosságú mozgatórugójaként a humor lényegében megadja egy-egy jelenetnek az élét, és még így sem bagatellizálja el az információt. Lendületes, vicces és megható alkotás, ami a kiszámíthatósága ellenére is célt ér.