Valami bizsereg. Itt belül, és nem akar elmúlni. Nem, ez nem az a bizonyos érzés, amikor szerelmes vagyok. Úgy értem, hogy hiányzik valami, de nem jöttem még rá, hogy micsoda. Ez az a tipikus „elfelejtettem valamit” érzés. Pedig minden a helyén van. A díszeket felraktam a helyükre, az égősor egy hete ég, lassan elemet kell cserélni benne. Vettem új gyertyákat és kis rénszarvasos mágnest is találtam.  Meghallgattam az összes karácsonyi zenét, ittam forrócsokit, voltam a karácsonyi vásáron. Bár az ünnepi hangulatot maximálisan beengedtem az életembe, mégis hiányzik valami. Rájöttem. A HÓ! Nem hullott hó, csak valamikor december elején, az is hamar elment, akkor nem is igazán örültem neki. Most hiányzik a puha fehér takaró, hiányzik a talpam alatti ropogás. Nálunk otthon a Hargita mellett nagy havazások vannak ilyenkor, síelő és szánkózó gyerekek hangját lehet hallani a domboldalról. Most otthon sem esett egy csepp hó sem. Azért még remélem, hogy szentestére beköszönt a tél. Nehéz elképzelni egy olyan karácsonyt, ami nem lesz fehér.