Ez a felkérés, mondjuk, az utcán hangzik el, és az, aki mondja, még teljesen normális, ugyanis az illető tényleg vizsgázik. Igen vizsgázik, és a vizsga (figyelem, nem a szesszió!) egy hétig tart. Persze, mindez nem felénk dívó vizsgastílus. Hisz a legtöbb keménygalléros tanár bácsi meszesedett agya rögtön felmondaná a szolgálatot, ha arról hallana, hogy bizony-bizony vannak olyan vizsgák, melyekre, mondjuk, a hét elején kiadják a tételt, és a következő hétfőn jönnek a diákok az elkészített dolgozatokkal. Hogy ez milyen hülyeség! —gondolja a tanár bácsink. — Hát akkor honnan tudja meg az a tanár, hogy minden képletet, tételt ügyesen bemagolt-e a nebuló, s mi több, milyen folyékonyan darálja a monoton hangon leadott kurzust. Meg aztán mi a biztosítéka annak, hogy az amerikai diákok nem puskáznak, meg Uram bocs’ nem más közreműködésével készítik el azt a bizonyos dolgozatot? Kedves tanár bácsi, részleges információim birtokában is kijelenthetem, hogy igenis puskáznak! Illetve szabadon használhatnak minden szükségesnek tartott dokumentációt, mert az ottani tanár bácsik nem azt tartják lényegesnek, hogy 27 képletet tudjon a diák, hanem azt, hogy meg tudjon oldani egy, az illető tantárgy kereteibe beleillő problémát. S hogy más is közreműködhet? Az nincs kizárva, de ez nem nagyon esik meg. Ugyanis az egyetlen kárvallott csak önmaga volna, mert ha a gyakorlatban majd találkozik az illető problémával, nem talál egy olyan hülyét, aki önzetlenül segítsen rajta. S pénzért vásárolni a segítséget… Tudom, mindaddig, amíg a fizetést egy darab papírra felírt szó (mondjuk, hogy mérnök) biztosítja, addig mi, a diákság nem tiltakoznánk olyan hevesen, ha egy ártatlan beszélgetés közben a kidolgozandó tétellel kapcsolatos problémákra terelődne a szó. Sőt!.. .De hát ez nem jogosítja fel önöket, hogy magológépekké torzítsák gondolkozásunkat, vizsgáztatás címe alatt töméntelen adat bevágására késztessenek. Vagy olyan nehéz egy tantárgy elméleti problémáit vázolni, és az ehhez szükséges megoldási alapokat feltárni, aztán egy jól megszerkesztett gyakorlati teszt segítségével (melynek megoldásához szabadon lehessen a fránya képletek között keresgélni), felmérni, hogy milyen mértékben sajátította el a diák a megoldáshoz szükséges készségeket? Volt ilyenre példa nálunk is. Voltak jelesek és voltak bukottak, mint minden rendes vizsgán. De, tudja fene, még a bukásnak is más íze volt. Nem lehetett, azt mondani, hogy: „Rosszat húztam.” De hát miért zavarjuk önöket ilyen destabilizáló ötletekkel, mikor oly drága a nyárspolgári kényelmük.
Hisz mi sem könnyebb annál, mint a vizsga végén orrhegyre tolt pápaszemmel megjegyezni: „A tizenhatodik képlet C változatánál kifelejtett egy „X” -et. Nyolcas!… “