Fergeteges hangulattal, csatakiáltásokkal, zászlólobogtatással, fesztiválos feelinggel startolt a 23. KMDSZ Diáknapok Kolozsvár Főterén. Idén rekordszámú, 58 csapat gyűlt össze, azaz több mint 2000 magyar egyetemista, hogy felpezsdítse a várost, és fiatalos lendületet adjon neki az elkövetkezendő napokban. A figyelemfelkeltés nem volt nehéz: dob, hangosbemondó, hangszórók segítségével tudatták a diákok a várossal, hogy egy rövid időre ők veszik át az uralmat, így mindenki érezhette, hogy van valami a levegőben. Ha más nem is, akkor a tömény szesz párlata, ami a Törökvágáshoz vezető utat végig mámorfelhőbe burkolta. (Na de ezt csak halkan, hogy a rendőrbácsik meg ne hallják.) Annak, aki eddig csak legendákat hallott a híres Diáknapokról, el sem tudja képzelni, hogy mekkora buli az egész, és ámulva pislog, amikor körbetekint a Főtéren, és színes pólós, kiabáló, táncoló, rohangáló fiatalok veszik körül.

02DN2016_Szerda_Campus

A bemutatkozókon idén is nagyon színvonalas volt a felhozatal, és mindenki a témához hűen próbálta színpadra vinni a retró évek hangulatát úgy öltözködés, mint zene összeállítás és koreográfia terén. Nem volt meglepő tehát, hogy az Abba, Michael Jackson, a Queen, Belinda Carlisle, a Europe, esetleg Prince legendás slágerei sem maradtak ki a nemzetközi repertoárból, de a hazaiak közül a mese betétdaloktól kezdődően, a Hungárián, vagy Szandin keresztül egészen az Ossiánig mindenből kijutott a közönségnek. Egyes csapatok lenyűgöző, jól kidolgozott produkcióval készültek, mások inkább hatalmas bulit csaptak, de a kecses koreográfiáktól, szoknyalibbenésektől, szaltóktól és cigánykerekektől mindenkinek tátva maradt a szája. A hippi korszak szinte mindenkinél visszatérő motívum volt, akárcsak a Vietnámból való kivonulás, a PEACE-feliratok, az itthoni és az amerikai retró évek összehasonlítása, a Dirty Dancing híres jelenete, Scooby Doo, a Cartoon Network, na meg a szexi rövidnadrágok és pöttyös ruhák, de az itthoni kommunista évek hozadéka, a pionírkodás is népszerű volt. Emellett egyedi elemek is bekerültek: guruló kisbusz, népviselet, legényes koreográfia, szülés jelenet, űrhajó, berlini fal, trollok, múmiák, TV-maci, konfetti, zöld füst, pirotechnikák, na meg a kötelező négykerekű görkori.  A végén már nem csak a sörös dobozok repkedtek, hanem a WC-papír gurigák, a melltartók és a lányok is egy-egy kecses táncmozdulatnál.

Az igazi megmérettetés viszont mától kezdőik, amikor is a diákok megmutathatják kreativitásukat, ügyességüket, sporttehetségüket és mindemellett ivókapacitásukat is. Sok sikert minden csapatnak!

03DN2016_Szerda_Campus

Hozzászólások