Weisz Fanni nyomott hagyott a kolozsváriak szívében

Weisz Fanni és a siket iskolások sokunkban megdöntötték a fogyatékkal élőről szóló sztereotípiáinkat, és adtak kedvet hozzá, hogy az előadás után azonnal nekifogjak jelnyelvet tanulni.

„Nem vagyok Ufó, sem beteg, csak más nyelvet beszélek” – szögezte le Weisz Fanni hallássérült szépségkirálynő, fotómodell, akinek a szavait édesanyja tolmácsolta a halló közönség számára. A 22 éves lány bátran vállalva fogyatékát, olyan sikereket ért el, amelyet akár minden halló személy is megirigyelhet. Ő az, aki nem önsajnálattal, hanem egészséges öniróniával és elfogadással kezeli hátrányát. Ő Európa első siket szóvivője, aki évek óta esélyegyenlőségi aktivistaként jár-kel a nagyvilágban, a jelnyelvet népszerűsíti és a siketek érdekeit képviseli.

„Mi nem vagyunk süketnémák, hisz tudunk kommunikálni, van saját nyelvünk” – mondta Fanni. Megtanultuk tehát, hogy a süketnéma, majomnyelv, vagy süket kifejezések ma már hamisak, illemtelenek. Miközben elsajátítottunk jelnyelven néhány egyszerűbb kifejezést, Fanni bebizonyította, előnyös hallókként is megtanulnunk jelelni, hiszen így segítségére lehetünk egy eltévedt siketnek, megérthetjük egymást a zajos buszon, és el tudunk hívni egy hallássérült lányt moziba.

"Nem vagyok beteg, csak más nyelvet beszélek" – Weisz Fanni

„Nem vagyok beteg, csak más nyelvet beszélek”

A sorstársai példaképe

Ha eddig Magyarországon volt népszerű, a fiatal aktivistának most már Kolozsváron is akadnak jócskán rajongói. A sorstársai példaképévé vált, és a legjobb talán az, hogy a hallók ugyanúgy, vagy talán még nagyobb tisztelettel néznek fel rá és minden olyan diákra, aki csütörtök este fellépett a Báthory dísztermének színpadán.

Fanni elmondta, a legfontosabb, hogy a hallók egyenrangúként kezeljék a siketeket, és azért tanulják meg a jelnyelvet, amiért bármilyen más idegen nyelvet: hogy a hallássérültekkel ugyanúgy tudjanak kommunikálni, mint a világ bármely táján élő idegennel.

„Ha megvan a kommunikációhoz szükséges akarat, akkor máris sikerült megértenünk egymást!” – mosolygott a fiatal előadó. Hozzátette, hogy előnye is van a hallássérültek mindennapjainak, hiszen, ha valaki veszekedni akar velük, egyszerűen csak lekapcsolják a villanyt.

Sorstársai példaképe

Sorstársai példaképe

A csütörtök esti előadást a  kolozsvári, szabadkai és szegedi siket iskolások előadása  kerekítette le: többek közt LGT, Demjén Ferenc, Alma együttes és Napoleon Boulevard számot jeleltek, meglepetést azonban zumba táncelőadásukkal szereztek igazán. Halláskárosultan az egyik legritmusosabb műfajra mozogtak a diákok, bebizonyítva hatalmas akaraterejüket, illetve azt, hogy a zene hallása, és a ritmus érzékelése nélkül is begyakorolható egy koreográfia. A hagyományos vastaps helyett a közönség felemelt kézfejrázással, a jelnyelves tapssal jutalmazta a fellépőket.

Jelelő kóristák

Jelölő kóristák

Hozzászólások