Meg merem kockáztatni, hogy szinte minden ember találkozott az élete során valamilyen formában Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményével. Nemcsak a világtörténelem egyik leghíresebb, de a legtöbb titkot is rejtő alkotásáról beszélünk.

Leonardo a kiváló intellektusát, szokatlanul jó megfigyelőképességét és a rajzolás művészetének mesteri elsajátítását arra használta, hogy a természetet tanulmányozza, és ez a kutatási irány lehetővé tette számára a művészet és a tudomány kettősségének a kibontakoztatását.

Az utolsó vacsora című alkotását valószínűleg 1495 és 1498 között festette a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor számára. Hatásának erejét a 12 tanítvány és Krisztus szembenálló magatartásának feltűnő kontrasztja adja. Leonardo a legnagyobb feszültséget kiváltó pillanatot ábrázolta, amikor az apostolok által körülvéve, Jézus azt mondja: „Egyikőtök el fog árulni engem.” Az összes apostol izgatott, míg Krisztus egyedül, isteni küldetésének tudatában, magányos, átlényegült nyugalomban ül. Csak egyetlen személy osztozik a titkos tudásban: Júdás, aki egyszerre részese és mégis kirekesztettje társai mozdulatának. Ebben az elszigeteltségben ő lesz a társaság második magányos alakja – a bűnös. 

Az utolsó vacsora témája a 15. századi Olaszországban népszerű választás volt a kolostorok falaira. Bármennyire is mesteri Leonardo alkotása, már jóval előtte is több száz utolsó vacsora volt megfestve. Leonardo változata rendezettnek tűnik, Jézus széles asztalnál ül, az apostolok pedig tőle balra és jobbra helyezkednek el. A festmény egymást követő pillanatokat jelenít meg. Jézus bejelentette közelgő elárulását, és az apostolok erre való reagálását láthatjuk. Jézus és Júdás, az asztalon lévő ugyanazon tál felé nyúl, ami Júdás árulását jelzi. Jézus egy pohár bor és egy darab kenyér felé is mutat, ami az úrvacsorai szertartás létrehozására utal. Derűs nyugalommal, lehajtott fejjel és lehunyt szemmel áll szemben az apostolok izgatottságával. Változó testtartásuk emelkedik, süllyed, kinyúlik és egymásba fonódik, miközben hármas csoportokba rendeződnek. A Krisztus balján álló Jakab dühösen széttárja a karját, míg a mögötte guggoló hitetlenkedő Tamás felfelé mutat. Gesztusa előrevetíti a feltámadt Krisztussal való későbbi találkozását, olyan pillanatot, amelyet a művészetben gyakran ábrázoltak úgy, hogy Tamás az ujjaival megérinti Krisztus keresztre feszítéséből származó sebeit, hogy eloszlassa kételyeit. Péter, akit a kezében lévő késről azonosíthatunk, amellyel később a Jézust letartóztatni próbáló katona fülét fogja levágni, a Jézus jobbján ülő és ájultnak tűnő János felé mozdul. Az apostolok többi tagja mintha suttogna, gyászolna és vitatkozna egymással. 

Az étkezés szigorúan berendezett helyiségben történik, így a néző az előtérben zajló eseményekre összpontosít. A falakat mindkét oldalon sötét kárpitok szegélyzik, míg a hátsó falat három ablak uralja. Leonardo a teret lineáris perspektívával ábrázolta, olyan, a reneszánszban újra felfedezett technikával, amely párhuzamos vonalakat használ, amelyek egyetlen eltűnési pontban futnak össze, hogy a sík felületen a mélység illúzióját keltsék. Az eltűnési pontot Jézus jobb oldali halántékánál helyezte el, így a néző figyelmét a fő témára irányította. Bár a lineáris perspektíva a tér illúziójának megteremtésére szolgáló rendszerezett módszernek tűnik, bonyolítja az egyetlen nézőpontra való támaszkodást. Később a tudósok felfedezték, hogy Az utolsó vacsora nézőpontja körülbelül 4,57 méterrel a föld felett van. Leonardo valószínűleg azért választotta ezt a viszonylag nagy magasságot, mert a festmény alsó széle 2,44 méterrel a föld felett van, és a földről való kilátás azt jelentette volna, hogy a nézők csak az asztal alját láthatták volna, a fölötte zajló cselekményt nem. Ez egyike a számos vizuális paradoxonnak, amelyet a tudósok a festménnyel kapcsolatban megfigyeltek. Azt is megjegyezték, hogy az asztal túlságosan nagy ahhoz, hogy beférjen az ábrázolt helyiségbe, ugyanakkor nem elég nagy ahhoz, hogy a 13 férfinak helyet adjon, legalábbis nem azon a három oldalon, ahol elhelyezték őket. A látszólag ilyen egyszerű és rendezett jelenet rejtélyes megoldása annak a kihívásnak, hogy sík felületen háromdimenziós tér illúzióját keltsék.

Leonardo valószínűleg 1495-ben kezdett el dolgozni a festményen, és szokásához híven lassan, hosszú szünetekkel dolgozott, amíg 1498-ban befejezte. Olyan kísérleti technikát próbált ki, amelyhez temperát vagy olajfestéket kellett használnia. Eljárása azonban azt jelentette, hogy a pigmentek nem kötődtek tartósan a falhoz, és a festmény néhány éven belül elkezdett leperegni. A festmény a kolostor konyhájának gőzétől és füstjétől, valamint a helyszín nedvességétől tovább romlott. Az ezt követő évszázadok során további károkat szenvedett, ezek közül a legnagyobbat a második világháború alatt, amikor a kolostort bombatalálat érte. A festmény megmenekült, de több hónapig volt kitéve az időjárás viszontagságainak, mielőtt a helyiséget újjáépítették volna. Ezt követően húsz évig tartó restauráláson esett át, amely 1999-ben fejeződött be. 

A 4,60 méter magas és 8,80 méter széles alkotás eredeti helyén, az egykori Santa Maria delle Grazie dominikánus kolostor ebédlőjének falán található. A falfestmény a restaurálási erőfeszítések ellenére továbbra is sérülékeny, ezért a romlás lassítása érdekében a látogatók 15 percet kapnak arra, hogy kis csoportokban megtekinthessék. 

A későbbiekben számtalan reprodukciót, értelmezést, összeesküvés-elméletet és szépirodalmi művet ihletett meg. Ilyen például Dan Brown 2003-as regénye, amely összeesküvés-elméleteket szított Mária Magdolnáról és Jézus Krisztusról. A regény azt állítja, hogy a Jézus jobb oldalán ülő alak valójában Mária Magdolna, nem pedig János tanítvány, ahogy azt sokan gondolják. Több elmélet is született a festményről. Egyesek azt állították, hogy a tizenkét apostol mindegyike a horoszkóp jegyeit testesíti meg. Ha ez volt Da Vinci szándéka, azt végső soron a nézőnek kell eldöntenie, mert ő soha nem említett vagy írt ilyen jellegű elképzeléseket. Továbbá igazi különlegesség, hogy Giovanni Maria Pala kortárs olasz zeneszerző szerint a festmény egyes elemiből kotta rajzolódik ki.