#Kommnapok2

Egész évben fesztivált kínál a Kolozsvár Ifjúsági Főváros rendezvénysorozat. A Kommnapok vendége volt Szöllősi Tamás, a magyar szekció sajtókapcsolat felelőse, aki több titokról is lehúzta a leplet. Mint elmondta, nagy felelősség nyugszik a szervezők vállán, a programok 2015-ben kell ütősek legyenek, nincs főpróba, nincs „majd jövőre jobb lesz”.

Rövid történeti áttekintéssel kezdődött az előadás, egyelőre nem sok érdeklődött vonzott be, de foghatjuk ezt a szombat reggeli korai időpontra. Az Ifjúsági Főváros címet 2009 óta osztják. Elsőként Rotterdam kapta meg, utána Torinó, Anwerpen, Braga, Maribor, itt nyerte meg 2012-ben a címet Kolozsvár hét jelentkező közül, idén pedig a görögországi Thessaloniki az új birtokosa.

Miért éppen Kolozsvár?

A külföldiekhez való viszonyulását tekintve a legbarátságosabb város, ezt felmérések is bizonyítják. Az óváros, a pezsgő éjszakai élet, startupok, globális elismertség a képzőművészet terén, valamint a tény, hogy otthont ad olyan fesztiváloknak, mint a TIFF, Electric Castle, TIMAF, Jazz in the Park. A város állandó lakosságához még hozzáadódik a majdnem nyolcvanezer egyetemista, melyből megközelítőleg tízezer magyar diák.

SHARE! Megosztani gondolatainkat és tereinket

A fesztivál mottója a Share, azaz a Megosztás. Ennek alapján a szervezők hat vertikális, és két horizontális prioritás mentén építették fel a rendezvényt. Share: space, culure, work, power, joy, vision, azaz, megosztani tereinket, kultúránkat, munkánkat, erősségeinket, örömünket és vízióinkat. Mindenkivel. A város lakóival és az idelátogatókkal egyaránt.

Share: europeanity, responsability. Vagyis megosztani európaiságunkat és a felelősséget. Ezek a horizontális prioritások.

1500 rendezvény 365 nap alatt

A szervezők kiemelt célja, hogy Kolozsvár legyen az a város Kelet-Európában, amit mindenképp meg kell látogatnia egy turistának, de ugyanakkor be szeretnék vonni a helyi közösséget is. Ez a legnehezebb feladat, hiszen nem csak a fiatalokat, hanem egy mindenkit érintő megmozdulást szeretnének létrehozni. Megszólítani az idősebb és a fiatalabb korosztályt mindig nagy kihívás.

Egy év alatt közel 1500 programot vettek tervbe, de a magyar közösség is kiveszi külön a részét a programból. Külön adminisztrációval működnek. Hosszú távú céljuk létrehozni egy Magyar Ifjúsági Központot. Egy inkubátorházat, ahol a magyar ifjúság ügyeit intézhetik megfelelő körülmények között. Emellett egy jól működő önkéntes hálózat kiépítése, a nyelvhasználat támogatása, közös kommunikáció és koordináció, a Madárles bővítése és további források begyűjtése is szerepel a tervek között.

Eddigi programok: Európai Ifjúsági Tájfutó EB, Ifjúsági Sportolimpia, FiFöMa OTDK határontúlí, YMCA – IKE Világszintű keresztényfesztivál, Ifjúságkutató konferencia, Nemzetközi Ifjúsági konferencia.

Europe’s Largest Festival

IMG_5122

 

Talán sokaknak feltűnt, akik már régebb óta követik nyomon a YouthCluj2015 híreit, hogy nemrégiben logó- és szlogenváltásra került sor. Hogy miért? Úgy érezték, a régi verzió nem szólított meg mindenkit, akit szerettek volna, így kicserélték. A mostani logó Kolozsvár óvárosának térképéből alakult át. Egy közös pont a városban, amihez mindenkinek van valami köze, így talán sokkal szélesebb körű közönséget tud bevonzani.

2015 vagy 2021?

Kolozsvár egyébként pályázik a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címre is. A vélemények élesen megoszlanak, hogy a projekt elnyerését megkönnyíti, vagy éppen ellehetetleníti a tény, hogy Kolozsvár Ifjúsági Főváros lesz jövőre. A YouthCluj szervezői szerint egy nagyon jó átmenetet, felvezetőt biztosíthat a 2015-ös év 2021-re.

Hozzászólások