Ha megfázom, elrontom a gyomrom, vagy esetleg eltöröm a kislábujjam, mert a szekrény sarka az utamba került a nagy sietségben, akkor természetes módon orvoshoz fordulok. De mi történik akkor, ha valami a kobakomban vagy a lelkemben romlik el?

Ahol én élek, ott az embereknek egyszerű, sarkított véleménye van a legtöbb témában. Nálunk, ha valaki beteg, akkor vagy kiheveri otthon, vagy inkább képes belepusztulni, esetleg szenvedni a betegséggel addig, míg végül hordágyon kell kórházba szállítani. Ha valaki lelkileg instabil, esetleg valamilyen mentális betegsége van, sokszor magára marad a bajával. Hiszen, ahogy felénk mondani szokás, „aki pszichológushoz jár, az bolond”. Pedig a pszichológus is pont annyira szakember, mint a doki, aki kihúzza a romlott fogad, annyi a különbség, hogy a romlott fog helyett a romlott gondolatokat segít elűzni a fejedből. Mégis lenézően beszélnek arról, akinek szakemberre van szüksége mentális egészsége megőrzése érdekében.

Hogy ez az előítélet miből fakad, csak találgatni lehet. Talán nem értik az emberek ezt a szakmát és a pszichológia szó hallatán egyből a horrorfilmekre gondolnak, ahol sokkterápiával ürítik ki a betegek agyát, esetleg kényszerzubbonyban kísérik őket a kipárnázott szobába. Akár gőgből is fakadhat ez az indokolatlan elutasítás a szakma iránt. De az is lehet, hogy egész egyszerűen nem hisznek a szakma sikerességében.

Amikor segítségre szorultam, tudtam, előbb-utóbb be kell számolnom otthon az állapotomról. Féltem bevallani, pedig nem szégyelltem, csak féltem a többiek előítéleteitől. És a félelmem egyszerű válasz formájában be is igazolódott: „Én nem hiszek az ilyen agyturkászokban. Szerintem segíts magadon, s az Isten is megsegít.” Szüleim reakciója nem bizonytalanított el a döntésemben, bár annyival jobb szeretteink támogatását érezni ilyenkor is, mint amikor elkísérnek a törött kezünket begipszelni.

Vajon mikor fog társadalmunk mentálisan és érzelmileg felnőni a feladathoz, hogy megtanuljuk támogatni és segíteni egymást akkor is, ha valaki nem fizikai fájdalomban szenved?