Okleveles gyógyszerész, joghallgató, utazó, pszichopata (egyes műelemzők szerint skizofrén, viszont ezzel a nézettel kapcsolatban több a cáfolat, mint az egyetértés) és legfőképpen festő. Így emlékszik az utókor Csontváry Kosztka Tivadarra, aki művészi pályafutását vénycédula hátára rajzolt ökrös szekérrel kezdte, majd miután főnöke megdicsérte a skiccet, valahonnan ismeretlen hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napútfestője”.

Tipikus különc, tipikus kortársai által meg nem értett zseni, akinek festményeit élete során jobban értékelték a francia műkedvelők, mint saját nemzettársai. A mai ember sokkal elfogadóbb és érdeklődőbb a művész munkássága iránt, ezért is hasonlította egy interjúban Fülep Lajos művészettörténész Csontváryt Bartók Bélához és József Attilához kiemelve, hogy a társadalom csak az alkotó halála után érett meg művészete befogadására.

Csontváry Münchenben tanult festészetet, ezután rendszeresen utazott, főleg a Közel-Keletre. Az 1900-as évek elején a libanoni hegyekben festett több neves alkotást: 1907-ben a legismertebb művét, a Magányos Cédrust, a Zarándoklás a cédrusfához címűt, egy évvel később a Marokkói tanítót, aztán a Mária kútja Názáretben elnevezésű festményt.

Utóbbi ma Pécsett tekinthető meg a Janus Pannonius Múzeumban, Csontváry állandó kiállításának darabjaként. Olajfestmény vásznon és monumentális méretű (362 x 515 cm). A képet leginkább a szimbolizmus és az impresszionizmus jegyei hatják át, mégsem illeszthető elkülöníthető stílusirányzatba – Csontváry teljes munkásságához hasonlóan. Ezt támasztja alá Fülep Lajos is: „Csontváry minden ismert, megszokott beosztáson, kategórián, stíluson kívül-fölül van.” Az egyszerűbb közlés érdekében sokan a szimbolizmushoz sorolják, amely kategóriába bár illeszkedik, túlmutat rajta.

Kivitelezésében a Mária kútja Názáretben impresszionista jellemzőket hordoz. A festő világos színeket használ, fekete alig található a képen – kivéve a kecskék, szemek színe; a túl sötétnek látszó ruhák inkább a barna, kék színek mélysötét árnyalatai. A fényforrást nem tudjuk pontosan meghatározni, akkor sem, ha a kép bal felső sarka sokkal világosabb, mint az ég többi része, utalva ezzel a nap elhelyezkedésére az égbolton. Néhány személynek, objektumnak ugyancsak a bal oldala fényesebb, ami a lemenő nap fényére enged következtetni. De ha ez valóban így lenne, Csontvárynak árnyékokat is kellett volna festenie, viszont a képen egyetlen alak sincs ekképpen ábrázolva, Mária ruháját kivéve. Mintha éppen délben örökítette volna meg a művész a pillanatképet, amikor mondhatni merőlegesen esik a napfény az emberekre és tárgyakra. Mivel a fényforrás meghatározására nem lehet pontos választ adni, elemzésében Németh Lajos így fogalmaz: „Csontváry tehát a képen nem naturális fényeffektusokat rögzített, illetve ezeket csak részben, inkább a középkori képek megoldásával rokonmód a dolgok önfényűségét hangsúlyozta. A kép fényértelmezése tehát transzcendentális.”

A festményt az impresszionizmusra jellemző plein air módszerrel készítette, vagyis az alakok szabad térben, nem művi körülmények között láthatóak. Egyes értelmezések szerint Csontváry Kosztka Tivadar a feljegyzéseiben, írásaiban a napútfestészetet ezzel a módszerrel asszociálja, a plein air szinonimájaként használja.

A Mária kútja Názáretben szakrális értelmezése és a Csontváry által oly sokszor használt napútfestészet részletes magyarázata túlmutat az impresszionizmuson. A szimbolizmus lencséjén keresztül kell vizsgálódni.

A festményen összesen huszonhét (22 emberi, 5 állati) alak látható, amint a Szűzanyáról elnevezett kútnál végzik napi teendőjüket: vizet hordanak, állatokat itatnak, beszélgetnek. A festmény az impresszionista stílus jegyeként mindennapi, átlagos pillanatot örökít meg. Az előtérben azonban meglepő módon kis méretű alakok Máriát jönnek köszönteni. Egyik nő kezében liliom, ami a szűziesség jelképe, mellette gyermek. Másik nő gyermeket hord a hátán, ez az anyaságot jeleníti meg. A két alak és tevékenységük együttesen jellemzi Máriát, a szeplőtelen szüzet. A kúthoz igyekvők mérete a kúthoz és a központi alakhoz viszonyítva realista ábrázolásban nagyobb kellene hogy legyen, viszont ezzel a szándékos különbségtétellel szemlélteti a festő a létük, esszenciájuk közti eltérést. Elkülöníti a transzcendenst a profántól.

A Szűzanyán és a kisdeden kívül egyetlen alakot tudunk azonosítani, a vizet öntő férfit, aki maga Csontváry. Tette jelképes jelentőséggel bír: vízzel látja el a jószágokat, szó szerinti és metaforikus értelemben is táplálja őket. Értelmezhető ez a művészet elengedhetetlen szerepeként a mindennapokban, ahol a vizet öntő férfi igazából a festő, aki az egyszerű halandók puszta létét alkotásai által értelemmel tölti meg.

A helyszín létező építmény, annak előterével és hátterével együtt, metaforikus értelemben viszont ez a természetfölötti és a földi találkozási helye. A képen szereplő kút többletjelentéssel bír: az élet forrása, ezáltal a születés jelképe, viszont a mindennapi események színtereként az emberi lét egészét is képviseli. A fényes félkör alakban ívelt itató fala a holdat is jelentheti Németh Lajos értelmezése tükrében, amely Mária (a többi személyhez képest) hatalmas alakjával együtt a menny, a túlvilág kapuját ábrázolja az alkotás középpontjában elhelyezkedve. Az idilli túlvilág ellenpólusa is megjelenik a képen. A fekete kecskék (a keresztény mitológiában a sátán képviselői, megtestesítői) a kép jobb sarkában helyezkednek el, jelezve, hogy a mindennapokban nemcsak a szakralitás, de az ártó erők is jelen vannak, egymástól nem is olyan távol.

A kép kompozíciója centrális, középre igazított, de a keretezés technikája is megfigyelhető rajta. A személyek megtöltik az előteret, a háttérben a dombok és az épületek alig hagynak teret az égnek. A szemlélő emiatt úgy érezheti, telített a tér, a képen talán nem is férne el több alak, alakzat.

A festő leginkább vékony, ferde vonalakat használ. Ezek a homokban hullámosak, az alakok és a dombok esetében íveltek. Ennek köszönhetően a festmény törékenységet, eleganciát sugall, ami összeegyeztethető a Szűzanya alakjával. A legtöbb személy ábrázolása légiesnek mondható. Az ívelt vonalak miatt dinamikusak, mozgásuk finom és szelíd. Az összhatás ezen ábrázolás által kellemes érzést vált ki a szemlélőből, viszont furcsállható a biológiai pontatlanság, a hosszúkás termet. A realitástól való ilyen jellegű elrugaszkodás is arra enged következtetni, hogy a látottakat szakrális jelenségként kell értelmezni.

Az alakok kapcsán megemlíthető Csontváry művészetének egyik nagyon fontos szegmense: a napútfestészet. Ahogy fentebb olvashattuk, egyik értelmezés szerint a napút a plein airt jelenti, ez viszont eléggé felületes megközelítés. Csontváry elutasította azt az állítást, hogy ő impresszionista festő lenne, nem az volt a célja, hogy egy-egy pillanatot a művészet által az örökkévalóságba emeljen. Találóbb magyarázat azonban az, hogy Csontváry a napút szót a 19. századi magyar csillagászati fogalomkörből merítette, és az általa használt szó mai értelmezésben valószínűleg csillagjegyeket jelent. Elemzők a Mária kútja Názáretben festményen is felfedezték ezek előfordulását, egy alakot kivéve. Minden alak(csoport) két csillagjegyet képvisel.

A színválasztás Mária ruháját illetően klasszikus. A legtöbb Szűzanya-ábrázolás esetében a ruha piros, fölötte kék réteg helyezkedik el, ugyanis a 16. században V. Pius pápa rendeletbe foglalta, hogy Jézus anyját ilyen módon kötelesek a művészek megjeleníteni. A vörös szín általában erőteljes érzelmeket jelent, viszont a Szűzanya esetében ez inkább az isteni és anyai szeretet jelképe. A kék a tisztaságot, a hűséget és a nőiességet képviseli. Továbbá a Csontváry által használt színek természetközelséget és fényt sugároznak. A barna dombok a stabilitást, a földi szférát, az egyszerűséget mutatják. Az itató világossárga, helyenként fehér színe a transzcendens tér jele, fokozza a kellemes érzéseket, a mozgó alakok mellett ez is dinamikát ad a képnek.

A színhatások határozottan pozitív töltetűek, optimizmust, örömet közvetítenek. A Mária mögött látható, sötéten ábrázolt alakok elvont értelmezésben jelenthetik az emberi természet negatívumait, a földi lét végességét, egyszerűségét és a rosszindulatot is, viszont a hangsúly nem rajtuk van, ők háttérbe szorulnak. Mária egyrészt hagyományos (ruházat, használt színek, a kis Jézus jelenléte), másrészt egyedi (túlméretezettség, anatómiai szempontból pontatlan) ábrázolása az isteni erők jelenléte. A kép első ránézésre csak a kellemes érzéseket közvetíti a színkavalkád és zsúfoltság miatt, ám hosszasabb szemlélődés után a transzcendens megnyugtató jelenléte szövi át a festményt, amelynek ambivalenciát ad a „világok találkozása”.

A Mária kútja Názáretben című festménnyel Pécsett ismerkedtem meg 2017 nyarán. A grandiózus kép előtt állva a legszembetűnőbb számomra az előtérben látható kislány volt, akit anyja a hátán hordozott. Szőke, kék ruhás, világos árnyalatokkal festett lányka. Még gyermek, feje fölött a másik alak által hozott liliom. Maga a tisztaság. Nem tudom, azért-e, mert nem figyeltem meg eléggé a Csontváry-kiállítás többi alakját, vagy azért, mert talán túlságosan is, de ez a festményember volt az egyetlen, aki kitekintett a közönségére. Azóta is, ahányszor eszembe jut, olthatatlanul furdal a kíváncsiság, hogy ki lehet ő, mit akar mondani, és vajon miért éreztem az ő jelenlétét szakrálisabbnak a Megváltó anyjáénál.