Robbantjuk a középkort
História
Nagyon sokszor esünk abba a hibába, hogy úgy véljük, minden tudás, kultúra az európai kontinensről származik. Mint tudjuk, a középkorban rengeteg ismeretanyag keletről származik, más népek közvetítésével jutott el Európába. A korban nagyon sok háború, csata zajlott a különböző népek között. Az arabok térhódításával nemcsak területeket vesztett a kontinens, hanem egy új kultúrával, tudásanyaggal bővült az európai népek eszköztára. Az arabok közvetítésével jutottak el hozzánk a kínaiak által feltalált harci eszközök.
Míg a kora középkorban az íj és a nyíl volt használatos, a kor emberében egyre inkább megfogalmazódott a vágy, hogy távolról is sikerüljön elpusztítani az ellenséget. Ez a gondolat vezetett el a tűzfegyverek felfedezéséhez és azok alkalmazásához a háborúkban. Annak ellenére, hogy úgy véljük, Európa a tudás bölcsője, nos, ez a tudás a távol keletről származik. Európa érdeme e fegyverek tökéletesítése.
A puskapor Ázsiából, pontosabban Kínából származik. Faszén és kén keverékéből állították elő, azonban eleinte nem katonai eszközként használták, hanem vallási ceremóniákon játszott fontos szerepet mágikus füst, tűzijáték formájában. A harcban csupán a X. századtól kezdték alkalmazni, amikor bambuszcsövekből tüzeltek vele, vagy puskaporos hordókat robbantottak fel. Később ezt más népek is megismerték, a XIII. századtól mongolok, törökök, és arabok is elkezdték használni eljuttatva Európába is. Arab írók fennmaradt műveiből értesülhetünk a puskapor receptekről, azonban a kontinensen való elterjedését nem tudjuk pontosan rekonstruálni. Egy másik nép melynek révén az európaiak megismerhették a távol kelet tudását, az a tatárok voltak, akik hódításaik során a várak, erődítmények városfalak ostrománál szintén tűzfegyvereket használtak. A falak megsemmisítéséhez kővető gépeket használtak, amelyekből köveket vagy lőporral és naftával átitatott lövedékeket hajítottak az ellenfélre. Használtak továbbá rohamlétrákat, hajító horgokat a falak ledöntésére. Nemcsak a csatáknak köszönhetően ismerték meg az itt élő népek a lőport, hanem a Dzsingisz kán teremtette birodalom lehetővé tette az Európa és az Ázsia közötti követjárást, a közvetítő kereskedelem felvirágzását, ennek köszönhetően a puskapor használata, receptje is könnyen terjedt Európa szerte. A tűzfegyvereknek köszönhetően újabb harci találmányok jelentek meg a hadszíntéren, azonban ez nem jelentette az íj használatának teljes eltűnését, sőt ezt is tovább fejlesztették, így a korban megjelent a számszeríj. Hatékonyságát mutatja, miszerint a XII. században pápai átok sújtotta azt, aki keresztény emberre támadt efféle eszközzel. Ugyanilyen halálos fegyver volt a hosszú íj, melynek köszönhetően az angolok a száz éves háborúban ezzel a fegyverrel mészároltak le több ezer francia lovagot. Azonban a tűzfegyverek terjedésével egyre inkább elérkezett a középkori lovagok alkonya. A tűzfegyverek bevetése nemcsak az ellenfélre volt ártalmas kezdetekben, hanem magára a tüzérre is, hisz gyakran fordultak elő balesetek, a hibás használatnak, vagy az ágyúcsövek túlhevülésének köszönhetően. Ez azt jelentette, hogy használat után meg kellett várni ezeknek a lehűlését, így a további bevetésre képtelenné váltak. Mint tudjuk, az ágyú feltalálása jelentős eredményeket hozott a csatákban, hisz a törököknek így sikerült 1453-ban elfoglalni Bizáncot, illetve a franciák is rést ütöttek az ágyúknak köszönhetően az angol erődökön. Ennek következménye a várak jelentőségének csökkenése, és egy új várépítészet, erődrendszer megteremtése, amely védelmet nyújthatott egy esetleges támadással szemben.
A puskapor és a tűzfegyverek megjelenése jelentős változást hozott a hadászatban. Egy átalakulásnak lehetünk tanúi, amely a lovagoktól, és a középkori erődöktől, váraktól elvezetett a modern kor új technológiájához, és beindította a fejlődést a hadászat terén is. Hadmérnökök tervezik az új várrendszereket, amelyek védelmet nyújthattak a lakósság számára ezekkel a fegyverekkel szemben. De ez már egy új kor kezdete, egy modernebb világ hajnalának felbukkanása.
A tömör, összefoglaló íráshoz kiegészítésképpen hozzáfűznék egy-két dolgot. Először is a puskaporra vonatkozó legelső adatunk valóban Kínából származik, azonban nem a X. századból, hanem 1o44-ből, egy a Song dinasztia uralkodása alatt íródott műből. Először valóban szórakoztató-vallási célokra használták, tűzijáték formájában. Hogy miként jutott el Európába az rejtély, viszont az igaz, hogy a mongolok (nem tatárok, hiszen a tatár törzs Dzsingisz kán első ellenségei között volt), annak is a nyugati szárnya az Arany Horda, csapatai használtak bizonyos pirotechnikai eszközöket (Tomaj Dénes nádor 1241-ben Vereckénél találkozott is hasonló eszközökkel). A felhasználási módjuk viszont arra utal, hogy valószínüleg a hanghatás lehetett a fontos, ahogyan azt 125o körül a híres angol szerzetes, Francis Bacon is leírta. Ez utóbbi neve rendkívül fontos, hiszen ő írta le először Európában a puskapor összetételét, amely nem kizárólag kén és szén keveréke, hanem salétromé is. Ez utóbbi a legfontosabb komponense az anyagnak és ebből is kell a legtöbb hozzá. A szén és a kén csupán az égés táplálásához szükséges. Továbbá el kell mondanunk, hogy a számszeríj egyáltalán nem középkori találmány. Már az ókorban is ismerték, gastraphetes néven jelent meg kb. a Kr.e. V. században. A középkori lovagság alkonyát nem a tűzfegyverek hozták el, hanem a feudális gazdasági és társadalmi rendszer bomlása a nagy pestist követően. Amiről beszélhetünk, az nem a lovagi hadviselés, hanem a lovasság csatatéri dominanciájának megszünése általánosan. Ez sem a tűzfegyverek megjelenésének köszönhető, hanem a jólképzett, olcsón felszerelt gyalogság növekvő szerepének, mert hiszen az angolok sem azért használtak hosszúíjjászokat, mert ők voltak a leghatékonyabbak (a legfrissebb kutatások szerint a lemezpáncél átütésére csak különleges helyzetekben volt képes, hatékonysága a nagy tűzgyorsaságában és a nyílzápor kumulatív hatásában rejlett. Elbuktak a sebesült lovak, a jégzáporszerű ütésektől elkábultak a lovasok, a többit elintézték a kalapácsok, lándzsák, fejszék. Azincourt-nál a csata 3 órájából 1 volt csupán nyílzápor, a többi véres, közeharc volt a ló nélkül maradt francia lovagok, fegyveresek és az angol íjjászok között) , hanem, mert a rendektől kikönyörgött pénzből belőlük lehetett a legtöbbet felfogadni. Az ókor csatatereit dominálták a jólképzett görög, makedón és római gyalogosai sőt barbár ellenfeleik jelentős része is gyalogosan harcolt. A hunok felbukkanásával a lovasság szerepe felértékelődött, ehhez még persze hozzájárult a római úthálózat romlása is. Ne feledjük el, hogy a tűzfegyverek, egészen a huzagoltcsövű, hátultöltős puskák tömeges megjelenéséig, kb. az 1866-os porosz-osztrák háborúig, annyira "sikeresnek" számítottak, hogy a napóleoni háborúk alatt a brit hadvezetés komolyan fontolgatta a hosszúíj újrabevezetését. A tűzfegyverek előnye ekkor abban állt, hogy viszonylag olcsón lehetett gyártani őket (arquebuzokat, muskétákat és pisztolyokat) és nem kellett egy egész életen át gyakorolni a használatukat. A kulcs az olcsóság és nem a hatékonyság volt. Az ágyúk hasonló pályát futottak be. A korai jószágok úgy működtek, ahogyan a kolléganő leírta, és javarészük összekovácsolt vasgyűrűkből állt, amely aztán lehet, hogy "kivirágzott" a nyomás hatására. A franciák voltak az elsők, akik a 1494-es itáliai hadjáratuk során először vetettek be mobil tűzérséget, mert addig az ágyúkat szekereken szállították, majd fix fa ágyazatra helyezték és, ha menekülni kellett biza sokszor ott is maradtak, ahová elhelyezték. Konstantinápoly ostrománál az oszmánok valóban nagy számú ágyút alkalmaztak, a legfélelmetesebb darab az Orbán mester által öntött Bazilika volt, amely a második lövés után felrobbant és megölte a készítőjét is. Ez a korabeli öntési technika hiányosságainak volt köszönhető. Mátyás is szívesen alkalmazta az ágyúkat (Elefánt nevű ágyújáról még rajz is készült) ostromoknál, viszont meg kell említeni azt is, hogy a régebbi, trebuchet néven ismert, rendkívűl hatékony és nem kevésbé félelmetes kőhajítógépet is ott lehetett látni a Bécs ellen felvonultatott arzenálban. A csatatereken azonban még várni kellett az ágyúkra. Miért? Mert nagyon nehéz volt őket mozgatni (és ahhoz, hogy viszonylag pontosak és hatékonyak legyenek, nagyméretű jószágokat kellett elhurcolkodni tucatnyi igavonó állat segítségével), még a XVII. században is nagyon kisszámú ágyút vittek magukkal a harcoló felek egészen addig, amíg Gusztáv Adolf svéd uralkodó be nem vezette a zászlóalj löveget, amely egy könnyen mozgatható kisméretű ágyú volt. A lovagság és a várak alkonya nem egyetlen eszköz számlájára írható, amint azt láthattuk, hanem több tényező együttes hatásának köszönhető és már nagyon korán elkezdődött, még azelőtt mielőtt a tűzfegyverek igazán félelmetessé váltak volna (egy utolsó és szemléletes példa. Ha megfigyeljük a XVI-XVII. századi pisztolyokat, láthatjuk, hogy a markolatuk egy nagy gömbben végződik. Azért, hogy, ha esetleg nem találna a lövés vagy a fegyver nem sülne el-és ez volt a gyakoribb- akkor buzogányként lehessen használni).