Kolozsvár az a hely...

Kolozsvár maga a felismerés. Esetemben nyolc hónap vergődés, ami alatt rájöttem, hogy ha fele olyan jó lennék mind amilyennek tartottam magam, akkor talán én lennék a legjobb. Egész életemben, arra vágytam, hogy itt legyek, vártam a pillanatot, a percet, amikor bevégzem a nagy tervet. De rájöttem, hogy amit én tervnek neveztem, az csak ábrándok szövevényes hálója volt.

Egyetemistának lenni megdöbbentő, brutális és őszinte. Hatalmas terem, száz diák, egy tanár és végletekig ismételt tananyag. Számomra nem más, mint üres padok és egy arctalan ember, aki artikuláltan és a lehető legmonotonabb hangnemben mondja a nagy semmit. Így éreztem az első pár hónapban, de szerencsémre ez egyre csak javult, kisebb termek, kevesebb diák és olyan tanárok, akik legalább próbálják megjegyezni a nevemet.

Sok mindent átéltem amióta itt vagyok, láttam olyan kukát, amit a cikkemmel béleltek ki és láttam azt is, ahogy lelkem legmélyebb gondolatainak nyomtatott változatával pucolták az ablakot. Vezettem rádióműsort, amikor név szerint tudtam, hogy ki az a három ember, aki hallgat, és talán az is előfordult, amikor senki sem hallgatott, de szerencsére erről nem tudtam.

Kolozsvár az a hely, ahol végre felnősz, ahol megtudod, hogy bárkiből lehet Pulitzer-díjas újságíró és elfogadod, hogy nagy valószínűséggel belőled nem lesz. A hely, ahová idealistaként érkezel és realistaként távozol. Nem akarok túlságosan negatív képet festeni az egyetemi évekről, vagy éppen Kolozsvárról, hisz rengeteget szórakoztam és nevettem itt.

Színház, mozik, kiallítások, bemutatók, közönségtalálkozók és nagy-koncertek, számos inspirációforrás, lehetőségek arra, hogy ne csak átéljük, hanem megéljük a pillanatot. Itt nem kérdezi senki ki voltál, honnan jöttél, nem köszönnek az emberek az utcán, nincs dicséret és nincs megvetés. Egyetlen dolog van, amit Kolozsváron nem találsz meg, amit otthonról kellett volna hozzál, és mégis itt mindenki elvárja tőled: a tehetség. Kolozsvár az maga a felismerés, a hely ahol rájössz, hogy nincsen terved, sőt talán még tehetséged sincs.

Hozzászólások