KoMaTe napok

„A rock lázadó, erkölcstelen, nyugati és csöves” – legalábbis ezt mondták róla a kommunizmus idején.

Az idei KoMaTe napok rendezvénysorozat részeként csütörtök este a The Soviet kocsmában tartott előadást Fodor János a kommunizmusban megjelent neves magyar rock-együttesekről, szocialista cenzúráról, dalokba rejtett üzenetekről. Füstös, szűk, fullasztó kocsmaközeg, sör és forralt bor mellett indult el a bemutató. Vetítettek dalszövegeket, elemeztünk is kicsit és persze nosztalgiáztunk Hobó, Beatrice és Omega dalokkal.

„A tévé a bankoké, a rádió a multiké, az ország a senki, de a rock’n’roll mindenkié” (Hobo Blues Band- A Rock and Roll mindenkié) – a magyar kommunizmusban az állam annyira veszélyesnek, csövesnek, és erkölcstelenül nyugatinak tartotta a rockzene műfaját, hogy létrehozott egy úgynevezett Táncdal és Sanzonbizottságot. Ez a bizottság vizsgálat alá vetett minden zeneszámot és együttest, mielőtt az a nyilvánosság előtt valami polgárpukkasztó rendszerellenességet  muzsikálhatott volna.




Fodor János szerint (Aczél Györgyre hivatkozva) a kommunista művelődéspolitika a három T elméletén alapszik. Ez tulajdonképpen a bizottság által cenzúrázott és vizsgált anyagok kategóriáit jelentette: a tűrt, tiltott és támogatott osztályokat. A támogatott kategória pártos, ideológiailag fedhetetlen rangját azonban senki nem akarta kiérdemelni.

A tűrt osztályt keményen cenzúrázták, de legalább lehetett lemezük, játszhattak színpadon: ezt képviselte az úgynevezett Metró−Illés−Omega „szentháromság”.

Miután megtudtuk, hogy az Omega együttes tagjai sorshúzással választották ki, hogy ki milyen hangszeren játsszon, jöhetett is egy dal az együttes Red Star lemezéről, majd pedig Benkő László (a banda billentyűse) szavai: „Úgy álltunk ott a kéthetente ülésező bizottság ajtaja előtt, mint a szülőszobák előtt az apukák.”

A tiltott kategóriába tartoztak a rendszer ellen felszólalók: Beatrice, a Hobo Blues Band és a P. Mobil. Ők voltak azok a fekete bárányok, akiket nem csak cenzúráztak, de fizikailag is „okítottak”, olyannyira, hogy Hobót az Omega együttes tagjainak szeme láttára teperték le a földre a titkosrendőrség kopói, majd gázspray-el is lefújták a rendőrök. Földes László meg is énekelte az esetet:




A P. Mobilnak csak 1981-ben születhetett meg az első lemeze, rengeteg kompromisszum árán, de még mindig nem ezek voltak a legsúlyosabb esetek. A CPG punk-rock együttes tagjait ugyanis a közösség elleni izgatás és más népcsoportok elleni uszítás vádjával 1983-ban 1,5-2 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Aki nem tudott megszökni, az le is ülte az éveket. Itt a bizonyíték:




Végül is, azt már mindannyian tudjuk, hogy így is, úgy is sikerült néha a sorok mögé rejteni egy kis igazságot. És bármennyire is közhelyes, a rock tényleg örök és elpusztíthatatlan, hisz még a titkosrendőrőkkel jól felszerelt vörös kommunizmus sem tudta eltüntetni.




Hozzászólások