Szilveszter hajnalán, megérezve a változást, hajlamosak vagyunk mindenféle fogadalmat tenni. Az új év reményt ad, és sokszor könnyen beleesünk abba a hibába, hogy az ígéreteink messzire esnek a realitástól.

Ki ne fogadta volna meg, hogy lefogy tíz kilót? Aztán a következő évben ismét ez lett a fogadalom: ezúttal biztosan lemegy az a tízes, de még megeszem ezt a szelet pizzát, hogy kárba ne vesszen. Harmadévre is megmarad a fogyni akarás, a különbség az, hogy a tíz kiló mellett most még azt az időközben felcsúszott ötöst is le kell adni. Nem lehetetlen a vágyunk, de sokszor nincsen elég akaraterőnk hosszan kitartani egy szigorúbb diéta mellett. Hiszen ki tudna ellenállni annak a frissen készült spagettinek, ami olyan finoman illatozik?

fogadalmak kep3

A másik gyakori fogadalom a cigi elhagyása és az alkohol fogyasztásának abbahagyása, vagy legalább is korlátozása. Ki ne hallotta volna azt a mondatot valamelyik ismerőse szájából, hogy „holnaptól többet nem iszom/cigizek”? Persze ezzel csak jót tennénk a szervezetünknek, és akik tudatosítják a fentiek káros hatásait, nagyobb valószínűséggel tartják be az ígéretüket… egy ideig. De eljön az első házibuli, mindenki kezében műanyagpohár különböző italokkal, a másikban pedig ott ékeskedik a cigaretta. Igyál meg egy pohárral, velem – szokott elhangzani a mondat, és jó barátként nehezen tudunk nemet mondani. Ezután már csak arra eszmélünk fel, hogy az alkohol mámorában, kissé szédülten állunk kint a hidegben, egy félig elszívott szál cigivel a kezünkben. De sebaj, legalább megvan a jövő évi fogadalmunk, amit idén nem sikerült betartani!

Az újévi fogadalmak bebukásának az oka igencsak egyszerű, az emberek sokszor nem állnak készen a rossz szokásaik megváltoztatására. Mind szeretnénk egészségesen élni, boldognak lenni, lefogyni és szerelembe esni, de nincs elég akaraterőnk, nem állunk készen, és képtelenek vagyunk egyes dolgoktól elszakadni. A szilveszteri ígéretek sokkal inkább a vágyainkat tükrözik, és nem valós fogadalmak. Hangosan kimondjuk, talán el is hisszük, aztán tartjuk egy hétig, esetleg kettőig, és a fogadalmunk elkezd egyre homályosabbá válni, miközben lassan visszatérünk a régi, rossz szokásainkhoz.

Persze elérhetsz a célodig, ha elég erős, szorgalmas és kitartó vagy, és mi innen, a szerkesztőségből is szurkolunk neked, hogy az újévi fogadalmad sikeres legyen.

 

Hozzászólások