„A klímaváltozás témája hosszú ideje foglalkoztatja a világot, de igazán sokan talán csak az elmúlt 2-3 évben kezdtünk törődni vele."
Gebe Zoltán

Túl sokszor hallok mosta­ná­ban olyan véleményeket, hogy a fiatalok egyáltalán nem törődnek a bolygó jövőjével, egyesek szerint nekünk csak az a fontos, hogy élvezzük a saját életünket, csak a mának élünk, és el sem gondolkozunk azon, miként szennyezzük a környezetet. Ezzel a legkevésbé sem értek egyet, persze vannak köztünk olyanok, akik valóban semmit nem tesznek azért, hogy javuljon a helyzet, de saját tapasztalataim szerint legtöbbünket valamilyen formában érdekel a probléma. A klímaváltozás témája hosszú ideje foglalkoztatja a világot, de igazán sokan talán csak az elmúlt 2-3 évben kezdtünk törődni vele. Amikor még kevésbé érzékeltük a hatásait, nem aggódtunk annyira a jövőnk miatt. Elképzelhető, hogy az Amazonas égése ébresztett rá sok embert arra, hogy bajban lehetünk, ha minden így megy tovább. Léteznek viszont olyan statisztikai adatok, amelyek szerint a fiatalok többségét már egy évtizeddel ezelőtt is érdekelte a klímaváltozás. Kicsit meglepő volt számomra ezeket olvasni, bár 2019-ben világszerte ez az egyik legnépszerűbb téma, nem gondoltam volna, hogy a mi korosztályunkat már akkor is komolyabban foglalkoztatta a probléma. Egy 2008-ban készített felmérés szerint a megkérdezett fiatalok csaknem háromnegyede állította, hogy érzékeli a klímaváltozás hatásait, 89 százalékuk úgy gondolta: megfelelő hozzáállással lehetne tenni ellene. Nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a bizonyos hozzáállással volt némi gond az elmúlt években, nemcsak a mi részünkről, hanem például egyes nagyhatalmakéról is. Azt azért el kell ismernem, hogy én sem teszek meg minden tőlem telhetőt a javulás érdekében, nem mindig gyűjtöm szelektíven a szemetet, de azért igyekszem odafigyelni legalább arra, hogy kevesebbet pazaroljak, mint ahogyan az ismerőseim közül azt elég sokan teszik. A vidéken élőknek szelektíven gyűjteni nem is nagyon van lehetőségük, hiába próbálnák meg, úgyis minden egy helyre kerül. Egyértelmű tehát, hogy a politikusoknak kéne többet tenniük a környezetszennyezés csökkentéséért, ha a befolyásos emberek többet foglalkoznának ezzel a kérdéssel, képesek lennénk akár rövid időn belül szemmel látható eredményeket elérni, de ha őket nem érdekli, az ún. átlagemberek igyekezete nem biztos, hogy elég lesz. Nem a fiatalokat kell okolni a kialakult helyzetért, ami a legkevésbé sem hagyja hidegen a többségüket. Miénk a jövő, de egyáltalán nem mindegy, milyen jövő lesz ez…

Hozzászólások