„Neked már nagy a lányod, nekem még egészen kicsi, de eljött az idő, anya. Az az idő, amit olyan sokat emlegettél. "
Mátyás Orsolya

Képzeld, anya, most én vezetem az eeegész karácsonyi menetet. Saját magam voltam bevásárolni, és csak néhány dolog került pluszba a kosaramba, ami nem volt a listán. A Karácsonyi manó tette oda, amikor nem figyeltem. Emlékszel? Neked is emlékezni kell rá… Megbarátkoztam a sütikkel is. Most már a kakaót a tésztához használom, nem pedig arra, hogy barna hóval díszítsem a konyhát. Ugye milyen felnőtt vagyok, anya? Még tyúkhúslevest is főztem, és képzeld, egyetlen leveskocka sem került bele. Az illata nagyon jó, a konyhában pedig nagy a kupi, de nem baj az, hiszen a te konyhád is mindig a feje tetején állt Karácsony előtt. Szentestére úgyis minden a helyére kerül. Csak nem tudom, hogyan. Neked mi volt a titkod, anya? Most a fánkat díszítem, és el kell hinned, hogy csak néhány csokis zacsi csüng üresen a fán. Nem ettem meg az egészet, mert fogyókúrázom, de ezt még ne mondd senkinek, mert még titok. Ma észrevettem egy ráncot a szemem sarkában. Megijedtem, anya. Azt hittem, öreg vagyok, de az nem lehet, mert te az anyukám vagy, és még mindig fiatal és gyönyörű. Neked már nagy a lányod, nekem még egészen kicsi, de eljött az idő, anya. Az az idő, amit olyan sokat emlegettél. Most már én aggódóm minden percben valakiért, és én nevelek életre valakit, aki fontosabb a világ legfontosabb dolgánál is. De, anya! Van itt valami, amit nem tudok még úgy, mint te. Én fáradok, anya. Te sosem tetted. Tanítsd meg, hogyan kell!