Hatvannégy csapat, négy asztal, végtelen mennyiségű sör és fergeteges hangulat. Ez volt a Beerpong Bajnokság II. fordulója szerdán este az Irish&Music Pubban a Kolozsvári Beerpong Egyesület (KBE) szervezésében.

A bajnokság népszerűségéről árulkodik az is, hogy nem sokkal a kezdés után nem volt hely a kabátoknak a megőrzőben. A hét órás kezdés után már az első körnél felfokozódott volt a hangulat, a játékosok minden lelkesedésüket beleadva próbálták  megrészegíteni ellenfeleiket, mint később kiderült, sikeresen.

A játékosok azonban az est folyamán nem tudtak kiesni a lendületből, köszönhetően az őket buzdító szurkolóknak. Időről időre hallani lehetett a tömeg ujjongását, amelyet DJ Pici zenéje is tovább fokozott. A hat órás kitartó játék csúcspontja természetesen a döntő volt, amelyet a Bátmén csapat játszott a White Niggazzal. A szoros küzdelem a Bátmén csapat talpon maradásával zárult. Győzelmükkel esélyesek a szezon végi fináléra, ahonnan akár a Magyar Sörpingpong Egyesület Budapesten szervezett bajnokságára is eljuthatnak. Mint később kiderült a csapat egyik tagja, Miroski Ádám, már több, mint másfél éve űzi a sportot, de ez az első komolyabb sikere, amely természetesen nagyon boldoggá tette. Az ünnepélyes eredményhirdetést egy fergeteges buli követte, amellyel méltó módon zárták le ezt a „söráztatta” estet.

A marosvásárhelyiek felemelkedése és bukása

A kolozsvári játékosok mellett a Hell-Ló nevű marosvásárhelyi csapat is eljött a megmérettetésre egy kalandos utat követően, amely során az út felét stoppal, míg a másikat autóbusszal tették meg. A Hell-Ló csapat tagjaitól megtudtuk, hogy Marosvásárhelyen is szeretnék meghonosítani a versenyt, ezért úgy döntöttek, hogy részt vesznek a kolozsvári bajnokságon tapasztalat szerzés céljából. Bár az első akadályt − számukra is meglepő módon nagyon gyorsan − már az első félidőben bevették, a szerencse hamar elpártolt mellőlük, mert a következő körben búcsúztak a versenytől.

A Kolozsvári Beerpong Egyesület, avagy a csapat a háttérben

A szervezőket ezúton is egy hatalmas taps illeti, hiszen megbirkóztak 109 csapat sörszenvedélyével. Ferencz Mónika, az eseménysorozat ötletgazdája elmondta, hogy bár az elején mindössze 24 csapat jelentkezett, idén már selejtezőt is kellett tartaniuk. Jövőre további városokba is szeretnék elvinni a sör szeretetének versenyét, köztük Csíkszeredába, Marosvásárhelyre, Nagyváradra és Szatmárnémetibe is. Rendezvényeiket idén az Irish&Music Pub támogatta, akinek a helyszín biztosítása mellett a sört és a díjakat is köszönhetik, továbbá a Pikowatt, aki a fényeket és a hangosítást biztosította.

Hozzászólások