Könyvét, amelyet a humor kategóriába soroltak be, 2008-ban adták ki, igazi fejlődésregényként. Ezt Richard Ayoade rendező két évvel később újraírta és megfilmesítette.
A sztori részletgazdagabb a könyv tálalásában, viszont a filmvásznon sem tér el az eredeti történésektől, amelyek 1986-ban játszódnak. Oliver Tate leginkább csak magában szeret lenni, és megszegve elveit, miszerint ellenzi a lelki terrorizálást, eleget tesz a piromániás Jordanának, aki rendkívül élvezi a lelki bántalmazást. Oliver próbálja megismerni önmagát, pipázik, kizárólag francia sanzonzenéket hallgat vinyllemezekről, és naphosszat bámulja a tengert. Néha elképzeli, hogy az egész élete egy film, és bármikor ráfókuszálhat a kamera, amikor kisétál a képből. Mindennap tanul egy ismeretlen szót a szótárból, kémkedik a szülei után, rendszeresen figyeli azok nemi életét, és feljegyzi magának. Oliver szülei egyébként házasságuknak nem a legrózsásabb periódusát élik, ugyanis a szomszédba költözik a feleség első szerelme, egy New Age-guru. A sok kémkedés és furcsa viselkedés miatt Oliver édesanyja azt hiszi fiáról, hogy mentális problémái vannak, ezért Oliver elkezd válogatott szófordulatokat csempészni a beszélgetéseikbe, gúnyt űzve ezzel anyja téveszméiből. Oliver és Jordana szerelme egészen különleges. A lány minden romantikus helyet utál, ezért ipari parkokban randevúznak. Elhagyott területeken gyújtogatnak, tűzijátékokkal játszadoznak, de leginkább elmélyednek egymás szemében, és csendben vizslatják, mi járhat a másik fejében. Kapcsolatukat próbára teszi Jordana édesanyjának súlyos betegsége, amikor hiába számítana Oliverre, a fiú nem tudja kezelni a helyzetet, nincs ott, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.

Miért is jók ezek a filmek? Ezek a semmitmondó, kamasz-, hepehupás, minden gondolatot megcsavaró filmek. Mi
a jó ebben? Lehúznak érzelmileg? Befolyásolnak, hogy te is legyél piromániás? Esetleg eltántorítanak a mai fiatalság gondolkodásmódjától és épp az ellenkezőjét váltják ki belőled? Megsúgom: rengeteg önbizalmat adnak. Mert legbelül mindenki egy kíváncsi furcsa kamasz akart lenni. És az is volt. Ha nem is a nagyvilág előtt, önmagunkban mindig kicsapongó, külön életet éltünk. Szabályok voltak, vannak és lesznek, de megtanultuk diszkréten kijátszani őket. Ezért jók ezek a filmek. Engednek lázadni, megismerni furcsaságainkat és szabadjára engedni fantáziánkat. Nem kell mindig mindent realista szemmel nézni. Szálljunk el, és éljünk a saját kis
világunkban. Persze eleget kell tenni a mai világ szabályainak is, intézzük el, amit elvárnak tőlünk, utána meg éljük a kis életünket, ahogyan nekünk jó. Mert az élet rövid, és egyszer azon kapjuk magunkat, hogy mindenkivel foglalkoztunk, mindenkit kiismertünk, csak saját magunkat nem.