Beszélgetés Fodor Lászlóval, a Teddy Queen zenekar frontemberével

Egy kölcsönkért ukrán mikrofonba kezdték az éneklést, voltak már a Tankcsapda és a Bagossy Brothers Company előzenekara is, idén pedig folytatják történetüket. Ők a gyergyószentmiklósi Teddy Queen zenekar. Fodor Lászlóval, a zenekar énekes-gitárosával beszélgettünk, aki mesélt a banda múltjáról, fellépéseikről, de a trió kívánságlistáját is ismertette. Az énekes barátaival, Csóka Lóránddal (basszusgitár) és Péter Gellérttel (dobok) alkotja a zenekart, amely 2017 óta aktív, azóta második helyezést értek el a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyén Nem számít című számukkal, ahol a közönségdíjat is ők kapták. Idén pedig több erdélyi fesztiválon találkozhatunk velük, többek között fellépnek majd a Vibe fesztivál utolsó napján, július 7-én is.

• Korábbi interjúkban említettétek, hogy egy szobában kezdtetek zenélni. Mi volt az elvárásotok akkor, és mi valósult meg belőle?

Hát igen, azokban az időkben még csak egy nagyszülőktől kölcsönkért ukrán mikrofonunk volt, meg nem is volt igazi dobszettünk, és igazából eléggé röhejesen nézett ki az akkori set-up-unk így mostani szemmel nézve. Zenélni akartunk, zenét csinálni hárman, és élvezni azt, hogy milyen menő érzés, hogy egymásra tudunk így hangolódni… hogy emberek képesek ilyenre. Ekkor kezdődött el a sima halandóból a zenésszé való átalakulásunk, úgy érzem. Ez volt az elvárásunk, hogy ezt minél jobban műveljük, és ez meg is valósult. Egyre jobb és jobb ez a közös rezgés, és egyre nagyobb körökben kezdünk rezegni. Egyre több ember éli meg ezeket a rezgéseket velünk, és egyre nagyobb erővé kovácsolódik az, amit művelünk.

• Idén a Minden a helyén című számotok lesz a Vibe himnusza. Ezt annak is szántátok?

Nem szántuk annak, viszont meghatározó dal volt az amúgy is meghatározó studiózásunkkor. A dalok felvokálozás sorrendje a Kicsikét és Nem Szól Rám Senki című számaink, harmadiknak vettük fel  Minden a Helyén–t. Ez volt az a dal, amiből konkrétan az első take-t megtartottuk, annyira sikerült hitelesen ráhangolódva felénekelni elsőre. Szóval már ez az információ feltárja azt, hogy a dal különlegessége tagadhatatlan. Az, hogy a Vibe fesztivál szervezői is ráhangolódtak erre, és felkérték fesztiválhimnusznak, meg csak a hab a tortán!

• Léptetek már fel Magyarországon, de Erdélyben is több helyen. Milyen a közönség ott, és milyenek itthon?

Itthon egyre inkább növekedik, és úgy érezzük, valamelyest nevelő szerepe is van a zenekarnak az erdélyi színtéren. Valamiért olyan emberekkel találkozunk itt, akik akkor kóstolnak csak bele a könnyűzene ezen szegmenseibe, és mindig hálásak nekünk, hogy mi is erősítjük bennük az efelé hajló szeretetüket. Magyarországon érződik, hogy kicsit rutinosabbak az emberek, már otthonosabban mozognak az alternatív rock zene világában, és emiatt bírják, amit csinálunk, ráadásul ott több magyar van, ezért többen is járnak el a koncertjeinkre, és különlegességként élik meg, hogy akcentus nélkül Erdélyből mi megérkezünk, és ilyen zenét csinálunk. Ezeket éltük meg eddig.

• Mi szükséges ahhoz, hogy egy fiatal, feltörekvő erdélyi zenekar sikeres legyen?

Szeretetre, alázatra, és rengeteg erőforrásra van szükség, ha receptszerűen akarom leírni. Amúgy meg a „főzése” az egész történetnek azon alapszik véleményem szerint, hogy legyenek ötletek, legyenek állításai a zenekarnak, amelyeket fel mer vállalni a világ előtt. Ha ez az üzenet elég erős, hogy összetartson egy zenekart, alázatra késztesse, és további szintekre emelje a tagok kapcsolatát, akkor egy idő után kialakul minden, és ez be fog vonzani közönséget, sorsszerű véletleneket, persze ha folyamatosan történik ez a kémia, és nemcsak fellángolás szinten van az egész. Meg kell csinálni a szerencsédet, úgy szokták mondani nálunk.

• Mennyire nehéz úgy zenélni, hogy közben mással is foglalkoztok?

Igazából a mi zenekarunkban pont ez adja a könnyedséget. Hárman vagyunk, három különböző „iparágban” tevékenykedünk, és itt pihenünk meg. A próbateremben a hétköznapok zajától csengő fülekkel foglaljuk dalba a megtörténteket. Mivel változatosabb a kettős tevékenység miatt az életünk, így folyamatosan hozunk be külső élményeket, viszont vannak olyan érzéseink és tapasztalataink, amik meg a zenéléssel alakultak ki. Kéz a kézben jár ez nálunk, és nagyszerűen működik. Valószínű, hogy nem is akarunk épp emiatt csak zenélni, mert akkor a kenyerünket is ebből kellene keresni, ami meg már rengeteg megkötéssel járna, meg szerzőkként nem csinálhatnánk teljesen azt, amit szeretnénk. Szeretnénk minél függetlenebbé és szabadabbá hagyni ezt a történetet.

• Melyik a kedvenced saját zenéitek közül?

Nekem most személy szerint a Minden a helyén. Büszke vagyok rá, mert rengeteget küzdöttünk a refrénnel, és végül egy teljesen váratlan pillanatban bekattant nekem ez az egész koncepció, és nagyon jól működik, olyan zenének tartom, amit én is szívesen hallgatnék (és hallgatok is, bevallom).

• Mik a jövőbeli terveitek?

Koncertezni minél többet, valamint jövő évben, ha az Isten is megsegít, egy nagylemezt kiadni, ami eddigi dalokat, és jó pár új dalt is fog tartalmazni. Szeretnénk rezegni ebben a történetben minél többet, és hogy ez a valóságban hogy fog kinyílvánulni, az szinte mindegy. Ha épp egy A38-hajós koncertünk lesz újra, vagy meghívnak véletlenül a Budapest Parkba zenélni, mi bármelyik opciót megélnénk, és szeretnénk is! :))

• Mi a zenekar legnagyobb álma?

Most egy kis whislisttel válaszolnék:

• Hogy ne kelljen a pénzügyi dolgokkal ennyit bíbelődni, mint most.
• Ha fenn tudnánk tartani a zenekart a saját keresetéből.
• Venni egy SPD-SX-et.
• Ősszel turnézni egy nagyot Erdélyben és Magyarországon, IDEGEN barátainkkal, valamint a Szintaxis zenekarral. 🙂