Samutól CyberSamuig Dr. Seer Lászlóval

Ahhoz képest, hogy a 350 000 évvel ezelőtt  Vértesszőlős Őstelepen élő Samu még nem ismerte a tüzet, a jelenlegi helyzet alapján 2060-ra elkészül az a processzor, amely felér az emberiség teljes agykapacitásával. Az előadás középpontjában a mesterséges intelligencia állt és az IoT, avagy Internet of Things. A dolgok internete nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy bizonyos eszközök képesek információt felismerni és egy hálózaton keresztül kommunikálni más eszközökkel. Ma már szinte mindenki rendelkezik okostelefonnal, de nem ritkák az okos órák sem. Azonban szinte bármi lehet már „okos”: az autó, a város, a fogkefe – ezeket olyan szoftverekkel látták el, amely figyeli a felhasználó igényeit, és alkalmazkodik azokhoz. Egy felhasználó például úgy nyilatkozott az okostermosztátjáról, hogy az a legjobb barátja.

A technológia folyamatosan fejlődik, ez pedig elképesztő lehetőségeket rejt magában. Például nemrég Milánóban okosdivatbemutatót tartottak. Képzeld el, hogy a pulcsid méri a testhőmérsékleted, és annak függvényében tágul vagy szűkül a fonalak közötti távolság, közben meg wifivel vagy bluetooth-tal kapcsolódhatsz rá. De hasznosabb célokra is használhatják: ma már képesek olyan iPhone tokokat készíteni – öt dollár gyártási költséggel -, amelyek ekg-t mérnek.  A naponta egy alma az orvost távol tartja mondásunk új értelmet nyer. Azonban most fejlesztik a Neuralinket, amely arra hivatott, hogy az emberi agyat összekapcsolják egy számítógéppel.

Nem meglepő, ha egyeseket megrémít a fejlődés. Seer László a magyar sajtóból hozott a témával foglalkozó cikkcímeket, mint a „Vetés, aratás, programozás”, az „Isten nem ver robottal?”, vagy a személyes kedvencem „Dél-koreai migráns robotok fogják elvenni a munkánkat”. Ugyanakkor jogászok kezdtek el foglalkozni azzal, hogy milyen jogai lehetnek egy robotnak, illetve, hogy az általuk hozott döntések kinek a felelőssége. Jóval megfoghatóbb probléma a hack, erre lehet megoldás az ún. blockchain technológia, amely egy elosztott adatbázisra épül.

Fotó: Tompa Réka

további fotók itt