Kezdetben elég furán éreztem magam, sőt az első teremben inkább frusztrált voltam, mintsem élvezni tudtam volna a kiállítást, már amennyire egyáltalán használni lehet az „élvezni” szót ilyen összefüggésben. Az első teremben a Romániában kiépült kommunizmusról és a forradalom kitöréséről tudtunk meg információkat, amelyekkel már mind találkoztam az érettségire való felkészülés során. Mindezzel önmagában még nem lett volna baj, viszont a tárlatvezető hölgy beszédstílusán érezhető volt, hogy azt szeretné: minden apró kis részletet tudjunk meg. Ez dicséretes is lehetne, de sajnos kénytelen voltam folyton arra gondolni, hogy mikor fog kifogyni a levegőből.