A szemtől szembeni egyetemi oktatás felfüggesztése után, függetlenedni vágyó diákként munkát kerestem, hogy aktív maradhassak, amikor minden más lelassul, megáll. Azaz majdnem minden más. Egy varróműhelyben sikerült némi nehézséggel helyet találnom, közel 160 személy dolgozott ott, ahol nekem is kellett. Hihetetlennek tűnt, hogy olyan sok ember munkálkodik ott a járvány idején is, amikor Romániában a munkanélküliek száma napról napra nőtt. Alaposan megfigyeltem a négy részlegre felosztott műhelyt. Az elsőnél az anyagot terítették, vágták formára, majd varrtak belőle nadrágot vagy felsőt. A második szektorban gumiztak, cipzárakat raktak. A harmadikban levágták a fölös cérnát és javítottak, míg az utolsóban a kész termékeket összefogták, címkézték, préselték, csomagolták.

A munkások 90%-a nő és csupán 10%-a volt férfi. A legtöbben normára dolgoztak és dolgoznak most is, néhányan pedig órabérre, figyelem: banálisan csekély összegért. Egy nadrágot varró személynek ugyanis a minimálbérért átlagosan naponta 500 darabot kell megvarrnia. Egy kis számítással egyértelmű tehát, hogy egy védőruháért 0,50 banit kap. Megtudtam azt is, hogy körülbelül 10 évvel ezelőtt hasonló munkafolyamat értéke 0,33 bani volt. Egy csomagolónak ugyanezért a bérért 2400 terméket kell elvitelre, készen dobozokba raknia. Elképesztő volt számomra azzal szembesülni, hogy milyen kitartással dolgoznak azok az emberek, úgy, hogy láthatóan évek óta nem értékelik méltón a munkájukat. Sőt teljesen figyelmen kívül maradtak, és a járványhelyzetben nem védték őket úgy, mint más szakembereket. Veszélyben voltak, hiszen egyszerűen lehetetlen volt kesztyűben dolgozniuk. Nem tudták a milliméter vastagságú anyagokat elválasztani egymástól biztos fogás, érintés nélkül. Kézfertőtlenítésre volt ugyan lehetőség, de a rengeteg munka mellett gyakran elfelejtették, nehezen vált rutinossá a folytonos fertőtlenítés. De nemcsak a biztos, szép jövedelemtől fosztják meg őket nap mint nap, a körülmények sem a legideálisabbak: a varroda épülete konténerházhoz hasonló, ami mondhatnánk olcsó, némileg praktikus döntés volt, hiszen könnyen átmelegszik. Felszerelték légkondicionálóval is, és talán még az építési alapanyag egy része is menthető, ha költöztetni kell.

Persze, ez mindig így történik. Aki látható, akit folyton említenek, azt tiszteljük, annak a munkája értékelendő és hasznos. A járványhelyzet alatt viszont rádöbbenhettünk: ha nincsenek jó szakemberek, ha nincs köztünk önfeláldozó, nemes ember, akkor elbukunk. Talán értékelni kellene jobban egymást, egymás munkáját. Tapsoljuk meg a műhelyben dolgozókat is!