Csütörtök délelőtt van, szép, napos az idő. Sok tennivalóm lenne, de mielőtt nekifognék elvégezni ezeket, kimegyek a főtérre, s leülök egy padra. Ezzel az a célom, hogy egy rövid időre kikapcsoljam a folyton pörgő agyamat, és ne gondoljak semmire. Ez korántsem egyszerű feladat, hisz az ember környezetében mindig történik valami, amire ösztönösen odafigyel. A napsütés és a jó idő elvileg nyugodt hangulatot kéne keltsen az emberekben, viszont ahogy szétnézek, nem ezt látom. A rohanó világ egyik alapszabálya, hogy mindenkinek sietnie kell valahova, nem állhat meg egy pillanatra sem. Az emberek arcán barátságtalan tekintetek, valószínűleg mindegyiküknek megvan a maga problémája, kevesen vannak köztük, akik nemcsak átgázolni akarnak a főtéren, hanem például kutyát sétáltatnak, vagy épp nyugodtan kajálnak. Ezt elnézve nem is meglepő, hogy az egész főtéren rajtam kívül senki nem üldögél a padon, hanem mindenki tart valahová. Egy pillanatra furcsán is érzem magam, mert úgy tűnik, az egész városból egyedül nekem nincs semmi dolgom, de hamar rádöbbenek, hogy a legelhalaszthatatlanabb dolog a kikapcsolódás.
„Az emberek ide-oda rohannak ismeretlen erők hatására, és fogalmuk nincs mi célból” – fejezte ki egyik művében a sietésről való véleményét William Somerset Maugham angol író. Jómagam sem látom értelmét, hogy mindig siessünk valahova, nem lehet mindig minden teendőnk olyan fontos, hogy ne tudjunk egy pillanatra sem megállni. Sokszor feleslegesen túlhajszoljuk magunkat, a túl gyors tempó miatt nem vesszük észre, hogy mi történik körülöttünk. Nem kell mindig megfelelni a világnak, a föld nem áll meg forogni, ha pár percre leülünk egy padra, s nem teszünk semmi mást, csak bámuljuk, ahogy egy öreg bácsi eteti a galambokat. Néha az agyunknak szüksége van arra, hogy kivonjuk a forgalomból. Nem muszáj mindig valami hasznosat csinálni, tudnunk kell lassítani.
fotó: