A Bojack Horseman, a Netflix saját gyártású animációs sorozata nemrég ért véget, a hatodik, és egyben utolsó évadának kiadásával. Itt az ideje összegezni, hogy mi mindent adott egy alkoholproblémákkal küzdő, sit-com színész ló a társadalmunknak.

Amikor 2014-ben kijött az első évad, senki sem gondolta volna, hogy az amúgy komédiaként prezentál sorozat mennyire valósághűen fogja a szemünk elé tárni a depresszió és a mentális betegségek realitását. A kritikusok szerint a Bojack Horseman mindaz, amit a 13 reasons why (Tizehérom okom volt) szeretett volna lenni. Ez ugyanis egy kifejezetten tinédzsereknek gyártott széria volt, ami görcsösen és sikertelenül próbált képet festeni a mentális betegségekről, leginkább a bántalmazásokról és az öngyilkosságról. Ezt több-kevesebb (inkább az utóbbi) sikerrel hajtották végre.

A Bojack Horseman ennek viszont a szöges ellentéte, mert a görcsös ragaszkodás és hisztis gimisek helyett a valósághoz közeli élethelyzeteket és karaktereket mutatta be, akik hitelesen ábrázolják a problémáikat. Ezek mellett a traumákat nemcsak kivetíti a nézők elé, hanem azokat meg is magyarázza, és indokolja, hogy mi minek a lefolyásához vezetett.

Így alakítják a főszereplő Bojack történeti szálát is. Elsőre mindenkinek antipatikus lehet, sőt biztosan az, hisz ki számára rokonszenves egy alkoholista, önelégült ló, aki mindenkivel rosszul bánik, és magasról tesz mindenkire, saját maga kivételével. Viszont, amikor kiderül, hogy mi formálta valójában olyan emberré (lóvá) a személyét, akkor máris nagyobb az együttérzés részünkről. Bojack nagyon nehéz családi helyzettel rendelkezik, apukája elhagyta gyerekkorában, az anyukája pedig egy alkoholista, érzelemmentes nő, aki lelki terrorban tartotta mindvégig. A sorozat itt azonban nem áll meg, hisz arra is magyarázatot ad, hogy Bojack anyukájának milyen gyerekkora volt, ami ehhez a borzalmas szülői léthez vezetett.

A készítők azonban nemcsak Bojack, hanem az összes karakter háttértörténetét ugyanekkora részletességgel dolgozták ki. Példaként Princess Carolin, Bojack régi ismerőse és menedzsere azzal a tragédiával szembesül, hogy soha nem lehet gyereke. Emellett pedig a szorongás, és párkapcsolatai révén a magányosság tölti ki mindennapjait. A másik karakter, akinek szintén problémák nehezítik mindennapjait, habár sosem mutatja, az Todd, aki saját szexualitásával nincs tisztában egy ideig, majd rájön, hogy aszexuális. Dianne, a végtelenül cinikus és önálló ghost writer önmaga elfogadásával és depresszióhullámaival küszködik, míg rá nem jön arra, hogy saját maga a probléma, hiszen a depresszió már az identitásával egyenlő, ki ő akkor e nélkül?

A karakterek mentális problémái mellett a sorozat Bojack tettei által is rávilágítja a nézőt számos szociális probléma forrására: ilyen a szexizmus, szexuális abúzus a munkában, drog és alkoholfüggőség, abortusz. Csak, hogy egy párat soroljak. Nem a szokásos animációs sorozat, ugyebár.

Így bátran ki merem jelenteni, hogy a Bojack Horseman egy generáció, vagy több, számára is rávilágítást adott  különféle pszichológiai problémákkal kapcsolatban. Mert ezek a dolgok jelen vannak, és nap mint nap emberek tucatjának nehezíti meg az életét. De az együttélés lehetséges, mert van kiút a depresszióból, viszont van-e élet a sorozat után? Ebben a kérdésben már korántsem vagyok biztos.