Tisztújítás a Share Föderációban

 

A Share Föderáció október 8-án, szerdán megtartotta tisztújító közgyűlését, amelyen az új elnökség megválasztására került sor. A frissen megválasztott alakulat, azaz a Share Föderáció vezetői a Kolozsvár 2015 Ifjúsági Főváros rendezvénysorozat szervezési feladatait látja el.

Az új elnökség hét tagból áll: az elnök, öt alelnök és a főtitkár. A szavazásra a jelöltek bemutatkozását követően került sor. A harminckét szavazati joggal rendelkező szervezet közül huszonöten voltak jelen, így a voksolás érvényesnek tekinthető.

Az új elnökségben Talpas Botondot bízták meg a román és a magyar szervezetek a magyar tevékenységek valamint programok felügyeletével és koordinálásával. Az elnökség többi tagja: Vlad Pop elnök,  Mihaela Savin főtitkár, Codruța Fernea ökumenikus alelnök, Mihai Cătălin Pop gazdasági alelnök, Tudor Ogner ifjúsági alelnök, illetve a gazdasági körért felelős alelnök Shajjad Rizvi.

A magyar közösség jelenléte fontos az Ifjúsági Főváros projektben, hiszen ezáltal tudja megmutatni és kiemelni a kincses város magyar jellegét a többségi román közösség illetve az ideérkezők számára.  Fontosak a román magyar együttműködések és a Kárpát-medencei magyar közösség integrálása.

“A magyar közösség aktívan részt vesz a mindennapokban, a mi feladatunk pedig az ifjúság hatékony integrálása. Jelenleg 86 magyar szervezet kapcsolódott be programjával az Ifjúsági Főváros programsorozatba. Ezek a szervezetek nagyban hozzájárulnak a projekt sikeréhez rendezvényeikkel, mint például a Kolozsvári Magyar Napok. A magyar közösség illetve szervezetek integrálásával a Főváros programját szeretnénk gazdagítani”- emelte ki céljait Talpas Botond.

 

Hozzászólások