Interjú Jenei Deborah-val, az egykori TV2-sztárral, a 3AD frontemberével

Kislánykorától énekel, amikor még csak nevettek rajta. Mindig akarta ezt a zenélésdolgot, aztán lassan összeállt a kép, lett gitártanulás, énekóra. Szinte kislány volt még akkor is, amikor több ezer hang közül a legjobb tíz közé került Budapesten a Kismenőkben. Itthon folytatta: lett egy banda, a 3AD, képességvizsga után musicalek az Apáczai-líceum kórusával, szerep a magyar színház zenés darabjában. Zenéltek már az Anna and the Barbies előtt, legutóbb a Kistehénnek voltak az előzenekara. Debi tegnap este a ZUG-ban is játszott, a Váróterem új előadásában. Közben iskolás, egy hétköznapi tizenegyedikes.

– Mióta foglalkozol énekléssel?

– Már kiskoromban nagyon szerettem énekelni, de az osztályban mindig kinevettek, nem látták, hogy ebből bármi is lehet. Ötödik osztályban jutottam oda, hogy végre elmehettem gitárórákra, amit a suliban tartottak. Ott a tanárnő mondta, hogy nagyon erős hangom van, mindig kihallatszik a többiek közül. Hetedikben egy osztálytársnőm elráncigált énekórákra. Később versenyekre is jártam. Ott elmondták, hogy min javítsak, és igazából így kezdődött minden. Nagyon sokat gyakoroltam, mert tényleg rég szerettem volna énekelni, de nem igazán láttak rá a szüleim sem esélyt, meg úgy általában senki, még én se annyira, hogy ebből bármi legyen.

– Milyenek voltak ezek az énekórák?

– Több fajtája van. Van, ahol a tanár csak egy diákkal foglalkozik, vele gyakorol két órán keresztül. Én a gyerekpalotába jártam, ahol nagyon sokan voltunk. Mindenki együtt melegített, utána sorra mentünk egy dallal. Volt egy dal, amit te énekeltél és próbáltál, a tanár ennek alapján mutatott rá a hibákra, és hogy min kéne javítanunk. Olyan is volt, hogy hangszerrel kísérhetted magad. Nagyjából ebből állt, mert nem volt sok idő, sokan voltunk.

Rózsaszínt nem!

 – Mi az oka annak, hogy ilyen szoros kapcsolatot ápolsz a zenével?

– Ööö… őszintén nem tudom. Kiskoromban mindig néztem a Disney Chanelt, ahol énekeltek az emberek. Néztem, hogy milyen vagány, hogy híresek. Igazából ez vonzott inkább ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzak, és mindig mondtam, hogy akkor én is kipróbálom, én is híres énekes meg színész leszek.

– A pályafutásod során mi az, amire a legbüszkébb vagy?

– Akármennyire is kettős érzéseket hagyott bennem a TV2 és a Kismenők, valamilyen szinten ez a legnagyobb büszkeségem, mert amikor jelentkeztünk, akkor 2700-an voltunk, és abból bekerültem az első 10-be, persze az élő adásba is. Nekem ez így óriási élmény, amikor mindenki szaladgál körülötted, a hajadat csinálják és sminkelnek. Sajnos az öltözködésbe nem volt beleszólásunk, de azt kikötöttem, hogy rózsaszínt nem veszek fel. Az a tehetségkutató műsor nagy eredmény volt, azóta sem értem el ilyesmit. Ez az, amire a legbüszkébb vagyok. Amit még esetleg említenék, hogy előzenekara voltunk Pásztor Annákénak a Form Space-ben, ez is nagy teljesítmény.

Fiúszerepben, musicalekben

 – Szerepeltél már a Hairben, a Légy jó mindhaláligban, és nemsokára jön a Rómeó és Júlia. Hogyan jött a musicalben való szereplés?

– Az egész úgy jött, hogy amikor lejárt a TV2-s dolog nyolcadikban, május végén, rá egy hónapra képességvizsgáztam. Mindenképp az Apáczai-líceumba szerettem volna bejutni, sikerült is. Valahogy Szabadi Ildikó zenetanárnővel egy beszélgetésbe keveredtem, ő kérdezte, hogy szeretnék-e vállalni egy szerepet a Hairben. Jóformán már minden megvolt, amire odakerültem, szóval csak belepottyantam az egészbe. Az augusztusi előadásban csak a tánckarban voltam, utána már szólista szerepet kaptam. Ezután turnéra is mentünk az előadással. Persze a tanárok szekáltak, hogy még nem is vagyok apáczais, és máris bekerültem, hogy ez nem becsületes másokkal szemben, ennek ellenére folytattam. Kilencedikben jött a Kolozsvári Magyar Színházban a Légy jó mindhalálig szereplőválogató. Amikor bejutottam, szóltak, hogy fiúszerepet kell játszani, mondjuk a felhívásban is oda volt írva, hogy főként fiúkat várnak, de lányok is mehettek. A baráti körömmel szerencsére mind kaptunk szerepet, nagyon vagány és érdekes érzés volt fiút játszani. Ez már a harmadik évad, hogy játsszuk, még mindig telt házzal.

– A Rómeó és Júliából meg lehet tudni rólad valamit? Mi lesz a szereped?

– Eddig úgy tűnik, hogy Capuletné leszek. A Mozart musicalt kihagytam, mivel úgy éreztem, hogy azzal együtt már túl sok mindent vállaltam volna, úgy éreztem, szünetre van szükségem. Valamilyen szinten megbántam, mivel ott volt az egész társaság, kimaradtam rengeteg történésből és poénból. Most a Rómeó és Júliánál azt mondtam, hogy oké, megpróbálom. Megnéztem YouTube-on a budapesti előadást, de remélem, hogy jelentősen más lesz a mienk. Nem azért, mert az rossz lenne, csak úgy érzem, tudunk pozitív változtatást végezni rajta. Eddig nagyon tetszik.

Szülinapi zsúrra még nem hívtak zenélni

– Egyre ismertebb a 3AD Kolozsváron. Mit jelent pontosan maga a név, és mivel foglalkoztok?

– Nagyon vicces, hogy három ád-nek ejti nagyon sok ember, vagy triádnak, vagy harmadnak. Ilyet is hallottunk már. Eredetileg a nevet Triple AD-nek ejtjük. Igazából onnan jön, hogy Álmos a gitáros, Ákos a dobos és Ádám a basszusgitáros, én vagyok a hang, vokál, Debi. Így a neveink kezdőbetűiből random összeraktuk, hogy 3 Á és 1 D. Ennyiből ered a név. Amikor alakult 2016-ban a zenekar, sürgősen kellett a magyarnapos újságnak egy név. A taxiban ülve, próbára menet ötleteltünk a néven. A fiúk érdekesebb neveken gondolkodtak, nekem ezek nem nyerték el a tetszésemet, de ott merült fel ez is, azóta is ez maradt, nekünk megtetszett. Egyre több koncertünk van, és készülünk aláírni egy szerződést. Ezáltal szeretnénk kicsit kilépni Kolozsvár köreiből és másfelé is elnézni. A fiúk azt mondják, hard rockot játszunk, metált, de ha megnézem a dalainkat, nincs két egyforma, mindegyik más stílus. Műfajunk az alternatív rock, vagy még inkább rock, a maga sok-sok mellékágacskájával.

– Szerinted ki az, aki a legtöbbet foglalkozik a bandával?

– Hát attól függ. Igazából így elsőre rávágnám, hogy Álmos, a gitáros. Ő írja a dalokat, ő rendez nagyon sok mindent, például a hangszereket, próbatermet. A koncerteket már ketten szoktuk szervezni. Ilyenkor szólnak nekem, hogy lenne egy fellépési lehetőség, viszont ezt már együtt beszéljük meg. Szóval nagyjából mi ketten intézzük a banda ügyeit.

– Milyen helyszíneken volt már eddig fellépésetek?

– Felléptünk háromszor a kolozsvári magyar napokon, de ez már kezd rutinossá válni, szóval lehet, hogy idén kihagyjuk. Ezen kívül a Form Space-ben, Flying Circusban, La Tevi-ben, az Apáczai új épületének avatóünnepségén, gólyabálokon.

– Megrendelhetők vagytok? Például egy szülinapi zsúrt bevállaltok?

– Ilyen felkérést még nem kaptunk, de eseményekre sokszor hívtak, vagy beugrunk, amikor egy zenekarnak előzene­kar kell. Az Anna and the Barbies is így sikerült, ők választották ki a bandát, akivel zenélnek. Szülinapi meghívást még nem kaptunk, de viccesen hangzik.

Szinte mindenki reáltagozatos

– Hogy látod a banda jövőjét? Lesz-e olyan, hogy ti lesztek a főzenekar?

– Ez nagyon-nagyon távoli dolog, de szép lenne. Most úgy vagyunk vele, hogy kicsit elhanyagoltuk. Tavaly jelentősen több koncertünk volt, mint eddig, pontosabban hat. Azelőtt egész évben csak egy vagy kettő. Szóval ez elég szép ugrás. Idén szeretnénk még több koncertet, tervben van egy kislemez és egy turné is. A kislemezt március végére, április elejére tervezzük, öt saját dalunk lesz rajta. Ezen kívül a fesztiválok, hogy minél többen megismerjenek. Úgy látom a zenekar jövőjét, hogyha mindenki egy kicsit kivesz a saját programjából és többet ad a zenekarba, akkor sokkal többre mehetnénk, de így mindenkinek megvan a maga kis dolga. Álmoson kívül mindenki reáltagozatos, így kicsit nehezebb. Nagyon szeretjük csinálni, szóval reméljük lesz jövője. Ehhez időt kell rááldoznunk.

– Ha valaki mégis meghívna bármire, milyen elérhetőségetek van?

– Van Facebook-oldalunk, Instagram-oldalunk, ahol meg lehet találni az e-mail-címünket, a telefonszámot, de akár privátban is lehet írni. Mi megbeszéljük a banda többi tagjával, és egyeztetünk az illetővel. Szívesen megyünk.

Váróteremmel ZUG-ban

– Hogyan telik egy átlagos napod?

– Egy átlagos napon általában elmegyek iskolába (felnevet). Ezután, ha úgy esik, akkor van valami próba vagy kórus vagy musical. Valahol eszem a városban, ezután jönnek az esti próbák a Váróteremmel a ZUG-ban. Ha nincs semmilyen próba, akkor gyorsan leírom a házit. Majd ha éjfél előtt hazaérek, akkor valamit átnézek, ha nem, elengedem és alszom. Reggel kezdődik minden elölről.

– A Zugban lapzártánk után, tegnap este volt a Románia 100 című darabnak a bemutatója (Váróterem Projekt, rendező: Lovassy Cseh Tamás), január 31-én játsszátok legközelebb. Miben hozott számodra újdonságot?

– Ez egy stúdióelőadás, kis létszámú közönségnek, más a tér, a hangulat. Itt elsősorban nem táncolok, ugyanakkor nem betanult énekeket énekelek, amiket korábban már hatvanhatszor feldolgoztak más színházak. Van olyan dal, amit mi írtunk, de arra is volt példa, hogy egy népzenei dallamból írtunk valami egészen mást. Ami a színészi játékot illeti, a karakter is most született. Személyre szabott karaktereket játszunk, mindenki saját magát adja, ez nem is olyan egyszerű, mint ahogy tűnhet. A próbák alatt sokat változott, hogy kicsoda is a karakterem, hogyan viselkedik, mit érez, milyen a kisugárzása. Aztán 1-2 hete alakultak „véglegessé” a karakterek, számomra pedig 3-4 napja körvonalazódott pontosan, hogy kicsoda is vagyok.

– Ha épp a szabadidődet töltöd valahol, hol van az?

– Őszintén vagy a sulim melletti shaormásnál, mert kaja szempontjából az van a legközelebb, és laktató is, vagy az Insomniában. Az Insóban sokszor meg lehet engem találni, gyakran járunk oda ki a barátokkal, beszélgetünk és… fogyasztunk (felnevet), vagy próba után, ha épp estére nem raknak be semmit, akkor ott vagyunk. Ezen kívül más helyeken annyira nem járkálok. Sok drága hely van mostanság.

fotó: 3AD Facebook oldala