zene

Szenvedő robotok az irigyelt K-pop-idolok

by Domokos Zsófi | 2020. 03. 23. | 0 | Egyéb,Kivetítő,Slider |

Ismerjük őket, szépek, dögösek, tehetségesek és tökéletesek. Igen, ők a K-pop-énekesek, akiket sokan imádnak, istenítenek. Életük csupa fény és csillogás, habos torta, mindig kedvesek, mindig mosolyognak. De valóban ez az igazság?

A K-pop többek között elektronikus hiphop, koreai popzene, amelyet különálló zenei műfajként tartanak számon. A zenei ágra talán legjellemzőbb, hogy leginkább már-már „tömeges” bandákban debütálnak: rengeteg 18-22 fős popcsapatot is termelnek, de az átlag a 8 fős. Ezek az idolok, ahogyan világszerte ismerik őket, nemcsak egyszerű énekesek, színészek, de viselkedésükre, megjelenésükre is hatalmas figyelmet kell fordítaniuk, mivel egy apró kis hiba is véget vethet karrierjüknek.

Nem minden olyan, mint ahogyan a reklámokban és interjúkban elhitetni próbálják velünk. Ezek a fiatalok rengeteg mindent áldoznak fel, hisz esetükben a tehetség már rég nem elég, nincsenek normális emberi kapcsolataik, barátaik, alig látják a családjukat. Nem ritka, hogy egy hét leforgása alatt 5-6 országon is át kell utazniuk, alig alszanak, viszont dolgoztatják őket, mint a lovakat. A híresebb idolok az utcára se mehetnek ki, mert azonnal lerohanják őket a sikoltozó tinik, vagy vadásznak rájuk a félőrült szaszengrajongók, akik még autóbalesetet is képesek okozni, vagy megmérgezni azt, aki nem tetszik nekik. Lehet az idolokat hibáztatni, hisz ők választották ezt a létformát, és ha valaki belevág, az feltehetően tudja, mit vállal. Azért megkérdezném, hogy 16 évesen pontosan tudod, mibe fogsz?

Ügynökségek

A felkapott K-pop-előadókról mindenki egyből azt gondolja, hogy milyen szerencsések, bejött nekik a gondtalan élet, ám a valóságban ez teljesen másképp van. Az előadók nagy része csupán báb, akit az őt futtató ügynökség irányít. Ezeknek az idoloknak az élete közel sem olyan nagyszerű, mint az kívülről látszik. Koreában rengeteg ügynökség van, ezek évente 50 bandát is piacra dobnak. Ezek a cégek egy terv alapján ontják kifelé magukból a K-pop-bandákat annak reményében, hogy sok pénzt keresnek majd, ami persze az ügynökség zsebébe megy. A K-pop-énekeseket alig fizetik, mondhatni semmijük sincs. Kivételek persze vannak, a világhírű bandák már egy kevés pénzt maguknak is félretehetnek. Ezenkívül a menedzserek folyamatos megaláztatásokban részesítik a gyakornokokat, sokszor szexuálisan is zaklatják őket. Az ügynökség előtt nem lehetnek titkai egy idolnak, ők döntik el, hogy milyen haja legyen a sztárnak, milyen ruhákat viseljen, egyszóval mindent.

Nem randizhatnak 

A K-pop-idolok ügynökségei szerződést kötnek a sztárokkal, akiket naiv módon befolyásolnak, mondván, hogy a szerződésben írtakat bármikor megváltoztathatják. Ez korántsem igaz. Sőt, nemhogy enyhítenének a szerződésen, még intenzívebbé alakítják a benne felsorolt szabályokat. Rengeteg banda van, amelynek tagjai már 27-28 évesek, de még sosem randiztak. Nemhogy házasságot nem köthetnek, de pasijuk és barátnőjük sem lehet. A randitiltás nem egyedi dolog, sok cég él vele, hiszen ha a sztár azzal foglalkozik, hogy éppen a pasija, nője miatt siránkozik, vagy a randira cicomázkodik, akkor nem azt teszi, amire szerződtették: nem a pénzcsinálásra koncentrál. Amellett, hogy figyelmüket elvonja a párkapcsolat, egy másik nagy veszélyt is rejtegethet, ha egy idol párkapcsolatban van, mégpedig az őrült rajongók haragját. Ezek a rajongók képesek elfordulni kedvencüktől, ha kiderül, hogy randizik, megutálják, ami súlyosan rombolja az adott banda népszerűségét, azaz hatalmas pénzkiesést jelent a kiadónak. A 30-hoz közeledő idolok nem véletlenül panaszkodnak, hogy magányosak, köztudott, hogy rengetegen menekültek az alkoholba, öngyilkosságba.

Napi három óra alvás 

Az idolok munkarendjét a cég alakítja, ezáltal túlterhelik őket, sokan estek össze élő adásban a fáradtság miatt, mondhatni az ájulás náluk már megszokott. Egyik program követi a másikat, naponta új országokban ébrednek, filmforgatások, reklámfotózások, interjúk és fanmeetingek várják őket, örülnek, ha napi három órát tudnak aludni a kisbusz hátsó ülésén. Ezenkívül napi 12 órát kell gyakorlással tölteniük, pláne, ha új lemez van kilátásban, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy napi három órát kemény tornázással kell tölteniük, hiszen a kinézet eget rengetően fontos. Gyakran az is előfordul, hogy 24-30 órán át egyáltalán nem jutnak alváshoz.

MUSZÁJ szép legyél 

Az idoloknak kötelező jól kinézniük, szó szerint diéta, vég nélküli edzések, ha tetszik, ha nem. A fiúknak kötelező a kockahas, a lányoknak a csinos láb, darázsderék, és ha az arcuk nem elég szép, sebészetre küldik úgy, hogy az illetőnek ebbe semmi beleszólása nem lehet. Lehetsz akármilyen tehetséges, ha nem vagy szép, nincs jó alakod. Sokan bulimiában és anorexiában szenvednek emiatt. Videóklip forgatása előtt például egy hétig nem ehetnek semmit, mert a kamera kövérít, ezért sokan a színpadon esnek össze.

Nagy az öngyilkossági ráta

Ez egyébként nemcsak a sztárokra, de egész Dél-Koreára jellemző. A sztároknál leggyakoribb ok a depresszió, mindegyikük szenved tőle, kinek sikerül legyőznie, kinek nem. A K-pop sztárok többsége nyugtatókon és altatón él. Egy másik ok, amely az idolok sötét gondolataihoz vezet, a megfelelni akarás, ami egy eléggé sajátos ázsiai állapot. Sokan még gyakornoki időszakukban vetnek véget az életüknek, mivel a hosszú évnyi kemény munka után sem engedik debütálni. Tehát a megfelelni akaráshoz dobjunk hozzá egy kőkemény gyakornoki rendszert, amiben vagy megfelelsz, vagy irány az utca, vágjunk hozzá még némi szándékos szidást, ordibálást a menedzserek részéről, és máris kész a lappangó öngyilkosjelölt. Ugyanez igaz a befutott sztárokra, egyszerűen túlhajszoltak. Pszichológushoz sem fordulhatnak, mivel ott segítséget kérni társadalmilag nem elfogadott. Vannak olyanok is, akiket szexuálisan zaklatott a menedzserük vagy akit arra kényszerítettek, hogy üzletemberekkel feküdjön le, ezért követtek el öngyilkosságot.

Rengeteg pontban lehetne még sorolni a K-pop sötét oldalát, de a sok rossz mellett rengeteg jóra is tanítja a közönségét. Sok élvezhető zenét gyártanak, ezzel emberek sokaságát ösztönzik arra, hogy az amerikai popvilágra jellemző testmutogatás helyett inkább az aranyos, kedves figurákat kedveljék. A csapatok együttműködése, a kölcsönös törődés náluk a mindennapi élet része, példamutató is egyben. Mindezzel együtt: valóban irigylésre méltóak ezek az emberek?

Bakó Tihamér zongorista: a döntések határoznak meg, nem a körülmények

by Domokos Zsófi | 2019. 11. 20. | 0 | Példakép(p),Slider |

Bakó Tihamér másodéves egyetemista, sikeres zongorista, aki kiskora óta tudja, hogy zenével szeretne foglalkozni. A kezdetekről beszélgettünk, a gyermekként meghozott választásokról, fellépésekről, a zene világának szépségeiről és nehézségeiről. Tihamér arra biztat mindenkit, ne engedjék el az álmaikat, mert az életben nincs lehetetlen.

– Honnan ered a zene iránti szenvedélyed?

– Már apró koromban nagyon szerettem ritmusokra táncolni, énekelni. Édesapámmal rengeteget hallgattuk együtt a mulatós zenéket. Nagyon sokat táncoltam ezekre, és volt egy szék, amelyet zongorának képzeltem, ezen játszottam teljes beleéléssel, mintha csak zongorista lennék. Ilyenkor édesapám táncolt, úgy viselkedett, mintha ő lenne a közönség. Nem sokkal ezután kaptam egy játékmikrofont, így a széken való zongorázás mellett énekeltem is, tőlem volt hangos az egész lakás.​

Ha megyek zongoraórára, járhatok focizni

– Mikor kezdtél el gyakorolni, komolyabban venni a zenét?

– Édesapám sokat szórakozott a munkatársaival, köztük zenészek is voltak. Egyik ilyen barátját, Kacsó Sándort megkérték a szüleim, hogy tanítson meg zongorázni. Nem akartam zongoraórákra járni, akkor focizni szerettem, ezért a szüleim kitalálták, hogy ha elmegyek zongorázni, járhatok focizni is. Nagyon szerették volna, hogy megpróbáljak valami hangszeren játszani. Sándorral téli hónapokban kezdtük el a gyakorlást, egy kis zeneelmélettel indítottunk, ezután karácsonyi énekeket tanultam meg játszani. Általában Sándor felhagyta a leckét, valamint a dalt, amit meg kellett tanulnom, és ha jól teljesítettem, mindig egy tábla csokoládéval jutalmazott. Nyolcévesen ennél nagyobb motiváció nem kellett.

– A nyolcadik osztályt már Udvarhelyen kezdted a zeneiskolában. Honnan jött az ötlet, hogy utolsó évedet más iskolában kezdd?

– Sándor javaslatára tízévesen kezdtem a vásárhelyi Népművészeti Iskolába járni (az általános iskola mellett – szerk. megj.). Ott tanulhattam zeneelméletet, zenetörténelmet, klasszikus zenét hetedikes koromig, utána át akartam menni a zeneművészeti iskolába. A jelentkezést sajnos lekéstem, de ismertük az igazgatót, dr. Orosz Pál Józsefet, az ő segítségével megpróbálhattam felvételizni határidő után is. Felvettek, így a nyolcadik osztályt már Udvarhelyen kezdtem. Aztán kilencedikben sikerült harmadiknak bejutnom. Tizenegyedikben éreztem azt, hogy tényleg szeretem a zenét, és ezzel akarok foglalkozni. Az elején csak az motivált, hogy kapok egy tábla csokit, vagy elmehetek focizni, utána már az, hogy hallottam a tanáraimtól, nem vagyok képes rá, nem vagyok elég jó. Mindig azt mondtam, hogy én tudom, mire vagyok képes, tudom, mit akarok, és ez ugyancsak hajtóerővel bírt, meg akartam mutatni mindenkinek, hogy mit tudok. Mindent megtettem azért, hogy minél jobban megismerjem a zene világát.

– Ma már Kolozsváron jársz zeneakadémiára.

– Pedagógia-zongora főszakon vagyok, emellett zenepedán távoktatáson. Sokkal komolyabb darabokat tanulok itt. A líceumban azt hittem, hogy tovább már nem fejlődhetek, itt viszont szembesülnöm kellett azzal, hogy még rengeteget kell tanulnom. Sokat gyakorolok, folyton hordozom a szintetizátoromat is, mivel sok felkérést kapok, komolyabb eseményekre is. Nemrég elkezdtem saját darabokat komponálni, amiket telefonra veszek fel, hogy majd le tudjam írni pappírra. Szeretnék maradandó darabokat komponálni, és ebben az egyetem sokat segít

Nem félek új lappal indítani

– Ha nem zenével, akkor mivel foglalkoznál?

– Ha nagyon átgondolom azt, hogy mennyi mindent kipróbáltam életemben, akkor azt tudnám mondani, hogy a tánccal foglalkoznék legszívesebben. Soha nem tudhatod az életben, hogy mi vár rád, de nem félek attól, hogy mi lesz belőlem a jövőben. Nem félek új lappal indítani, de ha muszáj lenne választanom, akkor a tánc vagy esetleg a színjátszás lenne az.

– Számos koncertfelkérést kapsz.

– Az első fellépésem 9-10 évesen lehetett, Sándor elvitt magával egy zenésztalálkozóra. Ez komolyabb fellépés volt, azután egyre gyakoribbak lettek a felkérések. Ezt megelőzően zongorabemutatókon léptem fel otthon, Szovátán, valamint kisebb rendezvényeken. Miután Udvarhelyre kerültem, hétvégi koncerteken is felléptem néhányszor. Mindig sokan eljöttek, szülők, barátok és osztálytársak. Nagyon nagy lendületet adott, hogy olyanok is jöttek, akikről tudom, mennyire nem kedvelik a klasszikus zenét, én mégis képes voltam élményt nyújtani nekik. Ezeken kívül nemrég volt egy nagyobb koncertem Debrecenben. Életem egyik legnagyobb élménye volt, a Főnix csarnokban tartották, telt házzal. Kolozsváron összebarátkoztam egy fiúval, Attilával, aki segített a beilleszkedésben. Nagyon hálás vagyok neki és az anyukájának, hiszen annyi szeretetet kaptam, amire soha nem is számítottam. Az édesanyjának volt egy munkahelyi előléptetése, amit egy nagyobb debreceni eseményen közöltek, ott szerettünk volna neki meglepetést szerezni. Ezt nem a hírnévért csináltam, hanem azért, mert meg akartam hálálni ennek a családnak a sok szeretetet, amit adtak. Attila trombitán játszott, én zongorán kísértem. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű annyi ember előtt játszani, több mint hétezren hallgatták és nézték végig a fellépésünket. Legtisztább szívvel és örömmel csináltam, maradandót akartam adni mindenkinek. A teremben minden fényt lekapcsoltak, csak mi ketten voltunk megvilágítva. Elmondani nem lehet, mit éreztem, amikor felléptem a színpadra, és láttam azt a rengeteg embert. Tudtam, hogy megint szívből zenélhetek, mindenki rám fog figyelni, de tudtam azt is, hogy úgy kell játszanom, hogy abban hála legyen. Fantasztikusra sikeredett, minden a helyén volt.

Koncert gipszelt kézzel

– Minden zenész életében történnek balesetek. Te hogyan birkóztál meg az ehhez hasonló szituációkkal?

– Történt egy baleset a szovátai napokon, egy héttel a fellépés előtt. Elrepedt a kezem, de ezt eleinte nem tudtam. Nagyon fájt, mégis gyakoroltam. Mivel nem enyhült a fájdalom, elmentünk kórházba, ahol begipszelték a kezem. Szörnyen elszomorodtam, mivel tudtam, hogy következő héten nem léphetek fel. Le kellett volna mondanom az előadást, de úgy döntöttem, így is megcsinálom, egy kézzel kezdtem el gyakorolni. A begipszelt kezemet is próbáltam hasznosítani, azzal is sikerült néhány hangot lejátszanom. Nagyon sokat gyakoroltam, mert tudtam, hogy ha ezt az előadást kihagyom, akkor vége mindennek. Ezzel magamnak akartam bizonyítani. Begipszelt kézzel sikerül végigcsinálnom, tehát nincs lehetetlen.

– Minden ember előnyére forgatja tehetségét. Te is próbálod felhasználni tudásodat más dolgok elérésében?

– Rengeteget mókázok társaságban, szeretek bolondozni, viccelődni. Szeretem mindig én megadni a kezdőhangot, ebben a zenével kapcsolatos tudásom sokat segít, mert ha látom, hogy egy társaság feszült, mindig elkezdek nótázni, és ezért az emberek hamar megszeretnek. Ilyenkor sok embert képes vagyok megnevettetni. A fiúk testvérükként kezelnek vagy legjobb barátjukként, a lányok közös képet szeretnének készíteni vagy beszélgetnének velem. Persze ez mindig jól jön, de igyekszem nem bolondítani az embereket. Arra is volt példa, hogy a zenével próbáltam lányokat becserkészni.

– Mit tanácsolnál azoknak, akik kezdőként elveszettnek érzik magukat?

– Döntsék el, hogy igenis jó lesz, ha vannak álmaik, amikért küzdenek, sikerülni is fognak. A döntések határoznak meg, nem a körülmények. Ne adjanak fel semmit akkor se, ha valaki azt mondja, nem jó, amit csinálnak. Az egész élet egy harc, de nem így kell felfogni. Az életben döntések vannak előttünk, viszont nem létezik rossz döntés. A győzelem nem elérhetetlen, azt is fontos tudni, hogy nem mindig az nyer, aki az első, hanem az, aki tudja, hogy mi van a lelkében.

Analog Balaton

by Koncz Dorottya | 2019. 06. 03. | 0 | Kivetítő,Slider |

Folyamatos koncertjárás az életem. Az egyik zenéből a másikba csapódom, egy őrületből a kettőbe. Olyannyira részemmé váltak ezek az estek, hogy a „párhány” órai készülődés során görcsbe rándul a gyomrom, félek, nehogy csalódás érjen az este folyamán. Általában olyan koncerteken vagyok, amik a nagykedvenceim. A dalaik a mindennapjaim, ők is fejlődéseim részei, ők is én vagyok. Félni szoktam, hogy nem kapom vissza ugyanazt az énemet, amit megszokhattam tőlük. Eddig szerencsére nagyon kevésszer csalódtam ilyen téren, de ahogy ősapáink mondták „jobb félni, mint megijedni”. Én nem szeretek megijedni. Teljes cikk

„Tervben van egy kislemez is”

by Krasznai Csongor | 2019. 01. 30. | 0 | Példakép(p),Slider |

Kislánykorától énekel, amikor még csak nevettek rajta. Mindig akarta ezt a zenélésdolgot, aztán lassan összeállt a kép, lett gitártanulás, énekóra. Szinte kislány volt még akkor is, amikor több ezer hang közül a legjobb tíz közé került Budapesten a Kismenőkben. Itthon folytatta: lett egy banda, a 3AD, képességvizsga után musicalek az Apáczai-líceum kórusával, szerep a magyar színház zenés darabjában. Zenéltek már az Anna and the Barbies előtt, legutóbb a Kistehénnek voltak az előzenekara. Debi tegnap este a ZUG-ban is játszott, a Váróterem új előadásában. Közben iskolás, egy hétköznapi tizenegyedikes.
Teljes cikk

Hogyan éld túl az ünnepeket, ha Grincs vagy

by Vásárhelyi Melinda | 2018. 12. 22. | 0 | Kivetítő,Slider |

Te is csak annyit kértél Mariah Carey-től karácsonyra, hogy ne halld minden sarkon mézeskalács és fahéj illatú ominózus dalát? Tele van a hócipőd, és nem a Mikulás ajándékaitól? Akkor gratulálok, hozzád is kopogtat a szeretetről és családról elhíresült meghitt ünnep.

Teljes cikk