Folyamatos koncertjárás az életem. Az egyik zenéből a másikba csapódom, egy őrületből a kettőbe. Olyannyira részemmé váltak ezek az estek, hogy a „párhány” órai készülődés során görcsbe rándul a gyomrom, félek, nehogy csalódás érjen az este folyamán. Általában olyan koncerteken vagyok, amik a nagykedvenceim. A dalaik a mindennapjaim, ők is fejlődéseim részei, ők is én vagyok. Félni szoktam, hogy nem kapom vissza ugyanazt az énemet, amit megszokhattam tőlük. Eddig szerencsére nagyon kevésszer csalódtam ilyen téren, de ahogy ősapáink mondták „jobb félni, mint megijedni”. Én nem szeretek megijedni. Teljes cikk