November 17-én ismét összehívta a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) a rendes alapszabályzat-módosító közgyűlést. Kétévnyi virtuális gyűlés után idén végre offline térben került sor az eseményre a Szentegyház (Iuliu Maniu) utcában.

Az elnöki és vezetőtanácsi, illetve a pénzügyi beszámolók után tisztújítást tartottak. Az új vezetőség megválasztása előtt Ambarus-Egyed Ágnes, Gere Edit és Jancsó Helén leköszönt. A szavazás értelmében a szervezet elnöki tisztségét továbbra is Hatos Attila tölti be, az elnökhelyettesi teendőket László Petra látja majd el, aki a tanügyekért is felel. A kommunikációért felelős tanácstag Kiss Ágota lett, az ügyvezetésért Simon Róbert, a rendezvényekért Pál Hunor, a szakosztályokért Sipos Zsuzsa, a humán erőforrásért Albert-Nagy Noémi, a stratégiáért és innovációért pedig Kovács Ákos felel a regisztrált tagok szavazatai alapján.

Hozzászólások