Emberekkel dolgozni nem egyszerű. Emberekkel interjút készíteni még sokkal nehezebb, hiszen fel kell készülni, alapkérdéseket megfogalmazni, jelen lenni a pillanatban és mégis, csak ezután jön a java: az alany keveset beszél, nem a feltett kérdésre válaszol, kínos az egész, és így tovább. Az újságíró szerencséjére azonban, amikor legkevésbé számít rá, összekerül addigi élete legkedvesebb interjúalanyával. Mondjuk egy torockói ajándékboltban.

Történt ugyanis, hogy hétvégén Torockón jártunk médiatáborban. A program részeként videóriportot készítettünk a faluról, a turisták és a helyiek viszonyáról. Róttuk Torockó macskaköves utcáit az őszi szürkeségben, beszélgetésre hajlandó és az audiovizuális felvételbe is beleegyező alanyok után. Akadtak turisták, akik szívesen és segítőkészen mesélték el, miért pont ide jöttek, milyen volt felmászni a Székelykőre, hol található a legjobb étel a faluban. Találkoztunk olyanokkal is, legyen szó látogatóról vagy helybéliről, aki illedelmesen visszautasított, és megkért, válasszunk mást, akit megkérdezünk.

A sikertelen próbálkozások és kisebb csalódások sűrűjében megpillantottunk egy ajándékboltot a falu központjában. Először csak vágóképeket vettünk fel az aranyosan dekorált kirakatról, majd úgy döntöttünk, bemegyünk. És milyen jól döntöttünk! A 40 év körüli Tulit Zsuzsa, aki a Kovász Ajándékboltot vezeti, jelen pillanatban a kedvenc interjúalanyom, akivel eddig találkoztam. Nyitott volt, szívesen válaszolt minden kérdésre, amit a boltról, a turistákról, a faluról feltettem és ami a legszembetűnőbb volt: összeszedetten, tömören, lényegretörően fogalmazott.

„Van olyan magyarországi vendég, aki nyolc éve minden egyes alkalommal felteszi a kérdést, hogy hol tanultunk meg magyarul” – meséli Zsuzsa néni, amikor arról kérdezzük, milyen emberek, turisták fordulnak meg a boltban. Flanelingben, kötényben áll a pénztárgép mellett, és úgy mesél a vendégek lelkületéről, mintha minden második nap interjúkat adna.

Zsuzsa néni és férje gyógynövénykeverékeket, házi szappant és festett ládákat, bögréket készít, majd a boltban értékesítik, de vendéglátásban is jártasak, éttermet vezetnek a faluban. Azt mondja, különbség van a boltba és a vendéglőbe járó turisták között: „Aki ide (a boltba) betéved, az leginkább egy napot szeretne Torockón eltölteni, és azért vonzza a bolt, mert a gyerekkort, a nagymama háza táját idézi. Leginkább a helyi kecsketejből készült szappanokat és a gyógynövényeket veszik.”

Beszélgetés közben a bolttulajdonost telefonon keresik valamilyen favágás és farakás ügyében. A telefon másik végén megszólaló illetővel is ugyanolyan kedvességgel, melegséggel kommunikál, ahogyan minket fogadott. Mielőtt elbúcsúztunk és kijöttünk az üzletből, Zsuzsa néni sok sikert kívánt a pályához, és óva intett a megalkuvástól.

Erősen pályakezdő, újságírói lelkesedéstől túlfűtve vettük nyakunkba ismét a falut, hogy a panzióba visszatérve elmeséljük mindenkinek, valóságos jackpot az ilyen interjúalany. Így is lett, visszaérkezve az udvaron mindenkinek, aki ott lézengett, azonnal és egy levegővel elmeséltük, hogy miben volt részünk. A beszélgetésben egy mondat nagyon megragadta a figyelmemet, amely mondat miatt el is döntöttem, hogy ezt az élményt megírom: „Azt hinnéd újságíróként, hogy azok az emberek lesznek a legjobb alanyok, akik szavakkal dolgoznak: színészek, írók, akiknek vagy hatvanezer könyvük megjelent. És ez általában nem így van. Az fogja a legszebb interjút adni, az fog a legösszeszedettebben beszélni, akire a legkevésbé számítasz.”

Kép forrása: Kovász Ajándékbolt Facebook-oldala