Mindenki hallotta már, hogy az alkoholfogyasztás öli az agysejteket. Utánanéztem néhány dolognak a témában, hogy nektek ne kelljen.

Ivás után az emlékezeted homályos, reflexeid lassabbak és rendesen erőfeszítés gondolkodni, nemhogy még valami produktívat is alkoss. Semmiképpen nem egészséges megrészegedni, de lássuk, hogy konkrétan mi is történik az aggyal, amikor ebben az állapotban vagy.

Az elején, amikor még csak kezdesz „becsiccsenni”, az agyad dopamint termel, ettől érzed jól magad. Pár pohár múlva jön a rossz koordináció, az összezavarodás és a beszédhibák. Ilyenkor nem jó döntéseket hozni, mivel az alkohol elnyomja az agykéregnek a viselkedést szabályozó központjait. Az elülső lebeny érzelmi központját meglazítja, ezért tetszenek ilyenkor jobban az emberek.

Az ivászat nem az agysejtek elhalását okozza, hanem nehezebbé teheti az új agysejtek létrejöttét és a kommunikációt a neuronjaid között. A súlyos ivászat viszont csökkentheti az agyadnak azt a részét, ami a memóriáért és az érvelésért felelős (hippocampus). Súlyos ivászatnak számít férfiaknál a több, mint öt liter sör/hét, a nőknél pedig a három liter sör/hét. Ezeket az átlagokat minden egyetemista megszegte már, de ha nem csinálod minden héten, nincs baj.

A legtöbb ember nem 18 éves korában kezdett el sörözgetni. Amíg az agy fejlődésben van, veszélyesebb inni. Ilyenkor a prefrontális lebeny – ami az ítélethozásért, tervezésért, nyelvekért és az impulzus irányításért felelős – megy át nagy változásokon. 

Találtam olyan kutatást, ami az sugallja, hogy minél többet iszol, annál intelligensebb vagy. Ennek körülbelül annyi igazságalapja lehet, mint annak, hogy az okos emberek csúnyán írnak, és ha barna a szemed, akkor kedves vagy. Hallottam már azt is, hogy az alkohol olyan, mint az oroszlán, az agysejtek pedig a gazellák: mindig a leglassabbat kapják el, ezért okosabb leszel tőle. 

Kicsit már meg is bántam, hogy utánanéztem. Úgyhogy maradjunk annyiban: nem kell minden nap inni, és nem lesz baj.

Hozzászólások