Tusványos előtti hajsza

 

Háromszék legrangosabb eseményének is nevezhetjük a budapesti Nemzeti Vágta előfutamaként megrendezett Székely Vágtát. A rendezvényre július 19-20. közt került sor a Maksa szomszédságában emelkedő Óriáspince-tetőn, mely a háromszéki Magyarok Emlékparkja.

A Székely Vágta a székely-magyar tradiciókra épülő kulturális esemény, mely nagyban elősegíti a kulturális értékek megőrzését, a hagyományok ápolását, évről-évre való megújítását. A székelység számára a ló, nem csak a munkaeszköz, hanem a szabadság utáni vágyának szimbóluma, ezért amit a lovak iránt érez, az több mint szeretet.

A Góbé Futam, illetve a Székely Vágta megmérettetései mellett lovasbemutatók, rekordkisérlet, díjugratás, hagyományos vásár és rengeteg más igényes programból válogathattak a látogatók.

Az ünnepélyes megnyitó fényét emelte a hatalmas székely zászló felvonása a versenypályán felállított őrfára, emellett az idei vágta az 500 éve történt Dózsa György vezette parasztháború évfordulójának is emléket állít. A szervezők próbálták a korabeli hangulatot becsempészni, ezért a vágta helyszínét ezeket az időket idéző zászlók díszítették. A híres dálnoki nemesre kulturális esemény révén is emlékeztek a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György című előadásával, melyet a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán rendezett és a címszerepet Novák Péter játssza.

vágta-1

Fotó: Jakab Ádám

A települések szurkolói több fontos futamot is végigizgulhattak. Először rendeztek Góbé Vágtát, mely a nem igazolt eredetű lovak és lovasok futama. A döntő nagyon izgalmas csavart tartogatott, hiszen a negyedik helyről az utolsó fél körben került fel a győztes az első helyre, így kialakítva a következő sorrendet I.Szotyor – Bartha Ferenc és Fecske lova, II.Gyergyószárhegy – Fazakas Géza és Herceg lova, III.Csíkkozmás – Bálint András és Szellő lova, IV.Kézdivásárhely – Bódi Albert és Imán.

A Székely Vágta döntője rendkívül izgalmasnak ígérkezett, hiszen a rajthoz álló lovak mind nagyon erősek voltak. A fantasztikus galoppozás után Zsigmond János Timpex Amata nevű lovával, Lemhény képviseletében nyerte a 2014-es Székely Vágtát. A budapesti Nemzeti Vágtán tehát Lemhény mellett Gyergyószentmiklós és Szotyor is indulhat, valamint szervező településként Sepsiszentgyörgy is.

vágta-2

Fotó: Jakab Ádám

A lovaglás hagyományának ápolásával és a kulturális értékek megőrzésével a Székely Vágta egy fontos színfoltja lett Székelyföld kulturális életének. Jövőre ugyanitt!

 

 

Fotók: Jakab Ádám

 

 

Hozzászólások