Május van. Két hónapig ültem a négy fal közt, és ez idő alatt minden megváltozott. Amikor hatvan nap után kilépek a lakás ajtaján, egyfajta izgatottság lesz úrrá rajtam, azon töprengek, milyen lesz újra odakint, az emberek között. Furcsa érzés ismét szépen felöltözni és cipőt húzni. Sok minden kavarog bennem, de a legerősebb mind közül a menni akarás. Mindegy, hogy hova, csak sétálni, rohanni. Ez idáig szinte futottam lefele a lépcsőn, hogy minél kevesebb idő alatt leérjek a harmadik emeletről, ám most olyan lassan teszem egyik lábam a másik után, amennyire csak tudom. A lépcsőház bejárati ajtaja előtt megállok, és mielőtt kilépnék konstatálom, hogy az cseppet sem változott. Ugyanolyan bordó színe van most, mint a karantén előtt, és még mindig ütött-kopott néhány helyen. Két lépést teszek a vasajtó felé, és hatalmas lendülettel magam felé húzom, hogy kisétáljak végre a szabadba. A nap sugarai a szemembe hasítanak, a napszemüvegem után nyúlok, helyet keresek neki a fejemen, aztán folytatom az utamat az autóig. Néhány másodpercig azon agyalok, hogy miként is kellene beindítanom az autót, hiszen olyan régen találkoztam már vele, hogy hirtelen azt sem tudom, mit milyen sorrendben kell tenni. A kezdeti bizonytalanságot reflexszerű mozdulatok sorozata váltja fel.

A tudatalattim hamarabb kapcsol, mint gondoltam volna. A rutinos mozdulatokat újabb bevett szokás követi: egy gombnyomással bekapcsolom a rádiót, mire pillanatok alatt megváltozik a hangulatom, az autó megtelik hangokkal és a pillanat idillivé válik. A Margaret Island legújabb dala szól, én pedig velük éneklem: „valahol ez így volt jó, valahol ez így volt szééép”. Ezzel a lendülettel indulok el céltalanul a városba. Nem zavar a forgalom, az sem, hogy félpercenként meg kell állni, mert mindig akad valaki, aki át szeretne jutni az utca egyik oldaláról a másikra. Azt figyelem, hogy a város újra életre kel, és közben hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon, azt éreztem, hogy az elmúlt időszakot lassan elfelejthetjük, és mindent folytathatunk onnan, ahol azt abbahagytuk.