■ A magyar költészet napja (április 11.) alkalmából úgy gondoltuk, ideje hangot adnunk a költőinknek is. Bármennyire csodás vagy sokatmondó egy-egy alkotás, a verselők egy része, különösen a fiatalok nem merik felvállalni a rímekbe sűrített érzéseiket, holott a lírikus alkotásokban lehet a leginkább kiteljesedni ilyen téren. A vers gondolati szabadságot ad, nemcsak azért, mert az egymás mellé felsorakoztatott szavakkal az egész világunkat, a lelkünket is körül tudjuk írni, hanem mert a többletjelentéssel bíró motívumok azt is kifejezik, amit nem akartunk vagy nem mertünk szavakba önteni. Jelentése van a kis- és nagybetűnek, a sorok hosszának, a szakaszok, sorok számának, a metaforáknak, az idézőjelbe tett szavaknak, a gondolatjelnek – egyszóval mindennek. Sokszor teljesen más értelmet nyer egy alkotás, ha rájövünk a háttértartalom jelentésére. E jeles nap alkalmából szeretnénk most átadni mindazt, ami szívünket nyomta, ami a rímeink által megelevenedett a papíron.

Varga-Göcz Nikolett:  Kalandor a tavaszjárta domboldalon

Bejártam a domboldalt, kerestem az álmaimat,

Rá akartam lelni igazi önmagamra,


Mint kincskereső aranyára a reménység óceánjában.

Menekültem kifele a természet ringató keblére,


Hol zúgó viadalaim lecsitulnak,


Zakatoló véres szívem elszakad az üldöző valóságtól.

Dongó méhek látványa megerősít harcomban,


A nap langy tüze melengeti remegő csodálatomat.


Oly jó most élni, csak menni a célig át tüskés virágvölgyeken.

Nem aggódni, mi vár rám a holnap kavargásában,


Törekedni minden Mostnak teljes megragadására.


Megkeresni örök idők szépségét, ami belőlem hibáimmal kiveszett.

Utam sosem egyedül járom, törhet rám rémálom,

Én hiszek a sokszori megújhodásban,

Mert Tavasz szalad előttem, ibolyákat hint tövises életemre.

Megtanulok megállni megélni megélhetetlent is,

Megtapasztalni mélységeimet magas domboldalokon.

Felettem fehér felhők sodorják sorsom, de beleszól mindenkor a Tökéletesség