Végre elérkezett az a bizonyos hétvége, amikor Kolozsvár szíve újra megtelt élettel, ugyanis október elseje van, és a szabadságoló egyetemisták visszaköltöztek a campusokba, bérszobákba. Mi sem tétlenkedtünk az elmúlt pár napban, rögtön elkezdtünk utánajárni annak, hogy mégis milyen programok várják vissza a friss, kevésbé friss, és veterán diákokat. Két felé tájékozódtunk, egyrészt kulturális programok, másrészt bulik után kutakodtunk. Egy kicsit programajánlunk is, egy kicsit eligazítunk is, hiszen zöldfülű első évesként mi sem nehezebb, mint időben értesülni az ilyesféle lehetőségekről.

Kultúrkoktél

Ezen kategória alapköve a Filmtettfeszt. Október 2–5. között a kolozsvári közönség olyan magyar és erdélyi filmeket láthat , amelyeket még nem vetítettek a hazai  mozikban. Mindegyik nap kínálatából kiválasztottunk egyet, amelyre szerintünk érdemes beülni.

A csütörtöki nap fénypontja szerintünk Bodzsár Márk Isteni műszak című filmje. Azt hiszed elmondjuk a sztorit? Dehogy, majd találkozunk 22:00 órakor a Győzelem moziban.

A péntek főként a rövid filmek napja, és be kell vallanunk, ezek a rövidek nagyon bejönnek nekünk. A magyarországi rövideket 14:30-tól, az erdélyieket 16:00-tól láthatjátok a Győzelem moziban. Nem tudom mikor lesz idő még egyetemre is bejárni. Erre a napra egy extrát is beválogattunk, mégpedig Zomborácz Virág Utóélet filmjét. A történet (nem, ezt sem mondjuk el) nagyon jól hangzik, izgatottan várjuk a pénteki 22:00 órát a Győzelem moziban.

A Megdönteni Hajnal Tímeát beharangozója Magyarországon nagy port kavart, felcsigázta az embereket, hogy vajon tényleg megéri-e megdönteni? Mert persze rögtön jöttek az előítéletek, nyafogások, hogy megint egy béna magyar vígjáték, amin percet sem lehet nevetni, s vajon mit tudnak kihozni belőle. Hát megmondom, én sem nevettem amikor megnéztem, hanem inkább nyerítettem a film egyes jelenetein. És gratula, Hajnal Tímea nem bukott el. Szóval végre itthon is megnézhető a Győzelem moziban szombaton 21:00 órától.

Vasárnap esti programként Pálfi György filmjére voksolunk, a Szabadesésre. Ezúttal nem tudjuk megállni, hogy ne írjunk a történetről. A Filmtett honlapján így mesélnek róla: „A Szabadesés hét lakás történetét meséli el. Egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások nem hétköznapi történeteit. A bennünk fellelhető szorongások vizuális megjelenései ezek a történetek. Akár meg is történhetnének, talán meg is történnek – csak nem szeretünk róla beszélni. A film keretét adó zuhanás csupán ebbe a hét lakásba enged betekintést, de vannak még lakások – akár ebben a házban, akár más házakban, más városokban, más országokban is. És mindegyikben van egy-egy újabb történet. Furcsa történetek ezek, különös emberekről.” Megnézve a bemutatkozót a hideg futkos a hátamon. Nagyon izgalmas, kicsit már beteges, sokat ígérő film, talán ez az idei Filmtett legnagyobb dobása. De okozhat még meglepetéseket. Mi mindenesetre kíváncsian várjuk, 21:00-kor kezdődik a Győzelem moziban.

Most hallottuk hírét, hogy október 9-én indul egy új társasági táncot oktató tanfolyam a Big Fitness-ben (Bucegi utca, 19. szám). Az első óra ingyenes, egy próbát azért megér.

A föltámadás szomorúsága címmel a Nemzeti Színház szervez Ady Endre vers-estet a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban október 9-én 19 órától. A verseket Földes László Hobo előadásában hallhatják az érdeklődök, Fekete-Kovács Kornél pedig a zenei aláfestésért felelős. A helyek száma korlátozott, ezért a solymosizs@yahoo.com e-mail címen lehet foglalni. A belépő diákoknak 10 lejbe kerül.

Buli, pia, haverok

Újonc egyetemistaként mi is járna az ember fejében, ha nem a szórakozás, és új kapcsolatok, barátságok megalapozása. Erre számtalan lehetőség adódik szép városunkban, mi ezúttal csak hármat említünk meg, amire érdemes benézni.

Hallottál már a KMDSZ Diáknapokról? Ha nem, akkor majd most, ugyanis ma este a Shelterben a helyed az Évnyitó Diáknapos Röffenésen. Ideje felvenni a tempót a már tapasztalt diáknapozókkal. Holnap pedig már a Bulgakovban tombolhatsz: hölgyeim, figyelem, Évadnyitó Ladies Night, szóval tűsarkúra fel. Keddenként este pedig Gitárest a Bulgakovban, csupa jó híre van, úgyhogy ajánljuk, próbáld ki. Jövő szerdán pedig koncerte hívunk benneteket: Koszika & the HotShots és Bagossy Brothers Company zenél a Shelterben. Jelenlétért pirospont jár.

Reméljük, hogy eddig megismerkedtetek már néhány magyar kocsmával, és kicsit megbarátkoztatok az új környezettel. Sikeres, élménydús első évet!

Hozzászólások