Elsősegélynyújtás a médiakomforthoz

A szakmai konferencia legelső előadásában a Babeș Bolyai Tudomámnyegyetem Színház és Televizió karának tanára, Márkus Etelka adott tanácsokat azoknak, akik kényelmetlenül érzik magukat  közszereplés előtt. Ugyan több évtizedes múltja van a sajtóban, elmondása szerint még néha vele is előfordul, hogy izgul egy interjúkészítés előtt, példának az egy évvel ezelőtti, Orbán Viktorral való beszélgetését hozta fel. Véleménye szerint az interjúalany megkönnyítheti az úságírók illetve szerkesztők dolgát, ha a kérdésekre egyszerű, rövid mondatokban válaszol. Továbbá fontos szerinte, hogy televiziós interjú esetében biztosítva legyen a nyugodt helyszín, ahol az ember olyan kényelmes testtartást tud felvenni, mint amikor egy ismerősével beszélget. A fontos tanácsokon kívül az előadónő a pályafutása során megélt humoros történeteket is beiktatta bemutatójába, amelyeket az interjúk közben készített rosszul sikerült képekkel illusztrált.

Fotó: Tompa Réka

további fotók itt

Hozzászólások