Életünk alappillérei közé tartozik, hogy szerethessünk, valamint szeretve legyünk. Kármán József Fannija is elmondja, hogy szeretet nélkül iszonyú az élet, mint a tágas vadon, borzasztó, mint az éjfél hasogató hidege, s nem élt az, aki szeretet nélkül élt. Ezáltal is láttatva van, hogy ha nem teljesül be a szeretni és szeretve lenni akarásunk, akkor csak kín az élet, nem tapasztaljuk meg a teljességet, siralomvölggyé válnak mindennapjaink. Szeretet hiányában úgy gondolom, olyan érzése van az embernek, mintha mindig mélyponton lenne, s más területen hiába jeleskedik, hiába sikeres bármiben, ha nem éli meg ennek az érzésnek mindent átható, gyógyító, ápoló varázslatát.

A szeretetet, akár a szerelmet, úgy képzelem el, mint a rózsát. A rózsa a szépségnek, tökéletességnek, törékenységnek az archetipikus jelképe, de úgy tartják, a szenvedélyt is szimbolizálja.

Úgy vettem észre a világban, a rózsa gyönyörűséges virágáért mindenki elviseli a sok szúrós tüskéjét. Pontosan így kéne viselkedni emberi kapcsolatainkban is, amelyek alapja a szeretet, akár a szerelem, ha párkapcsolatról beszélünk. Könnyű akkor szeretni a másikat, amikor a legvirágzóbb, amikor képes számunkra a legjobban tetsző oldalát mutatni, jókedvű, esztétikailag is rendben van külseje, belseje. Ha csak akkor szeretünk valakit, ha a topon van, de nem próbáljuk meg elviselni, támogatni, tiszteletben tartani a döntéseit, elfogadni teljes lényét, az önkényes önzőség, mert nem miatta szeretjük, hanem önnön boldogságunk örökös táplálójának tekintjük, mint akinek értünk kell élnie.

A rózsa erőteljes kontrasztra is mutat. A tüskék lent kezdődnek, kitartanak egészen a szár végéig, amely viszont szépséges virágban végződik. Emberi kapcsolatainkban sok a földhözragadt elem, a szürke hétköznapok mindennapi problémákkal, konfliktusokkal, veszekedésekkel, sérelmekkel, hiábavalósá­gokkal. A legcsodálatosabb, hogy a szeretetünknek van egy felemelő oldala is, ami vigaszt, támogatást, együttérzést, harmóniát nyújthat, és még sok jóleső érzést, hiszen a szeretetet nem lehet kimeríteni, ez pozitív gyűjtőfogalom, amely felülemelkedik az élet összes hamisságán, igazságtalanságán, ledönti az egymás közé épített falakat. Kapcsolatainkban általában gyakoribb a mindennapok szürkesége, monotonitása, ritkább a nyugalom, a béke, a fennkölt pátosz. Nagyon fontos, hogy sose felejtsük el kimutatni szeretetünket, mert erőt, biztonságot nyújt embertársunknak, segíthet átvészelni fáradtságos napjainkat, feltölt szorongattató szomorúságainkban. Ha belegondolunk, több a tüske, mint a virág, ahogyan a rossz is aktívabb a világban, mint a jó, mégis az utóbbi győzedelmeskedik.

A tüske és a virág két különböző jelentést is hordozhat. A tüske az erkölcstelenség, erőszak, durvaság, vadság, fájdalom, míg a virág (legfőképp a fehér színű) erényesség, tisztaság, ártatlanság, lelki szépség, gyöngédség.

A szenvedély hiánya miatt kapcsolataink manapság hamar tönkremennek, pedig tévedés azt hinni, hogy a szenvedély lángja mindig olyan intenzitással fog lobogni, mint a kezdetekkor. Minden egyes nap tenni kell azért, hogy a tűz megmaradjon, ne hidegüljünk el szeretteinktől. Ez a tenni akarás a közös boldogságunkért már feltölt minket parázzsal, amit kedvességgel, apró gesztusokkal kell fűszerezni, ölelésekkel, kommunikációval, együttérzéssel felfokozni.

Nálam egyik hozza a másikat, valahogyan egy fiókban, egy kötetben, a könyv egyazon lapján tartózkodnak. Szeretet. Rózsa. Szeretet. Örök körforgásban.