Új filmadaptáció a magyar színházban

A Hullámtörés történetének valósága megnyerően közel kerül a nézőhöz, az enyhe misztikum ellenére is, a szereplőválogatás szinte tökéletes. Nem, ez most nem a film, hanem Lars von Trier kultuszmozijának színpadi változata. Láttunk előnyösen kihasznált, formás testi vonásokat, kaptunk egy modern női Krisztus-történetet és egy ízléses +18-as jelzésű testi-lelki eszmesort.

Bess mélyen vallásos és erőteljesen puritán közösségben él. Éveken keresztül várt az igazira, végül szerelemből házasodik, s esküvőjük napján, többek közt addig őrzött ártatlanságával is megajándékozza a kedvesét. Semmit nem akar az élettől, csak Jan-t, mígnem a fúrótoronynál dolgozó férfit súlyos munkabaleset éri, emiatt a férfj hosszú időre lebénul. És itt jönnek a kérdések: miért tette ezt Isten a hozzá hű Bess férjével? Mi lesz ezután a szeretkezéssel? A fiatal feleség azt hiszi, ha önfeláldozó üzemmódra vált, és megteszi férje minden betegesen perverz kívánságát, kedvese meggyógyul majd. 

Az elején nagyjából azt kapjuk, amit az eredeti alkotásban, az 1996-os filmben is láthattunk, aztán egyszer csak azt érezzük, hogy a kis stúdióban egyre közelebb kerülnek hozzánk a figurák, de nem a szűkös tér miatt. A színmű rendezője, Tom Dugdale frappáns megoldást talált arra, hogy a nézőtér hátsó soraiban ülő nézökhöz is közel vigye a az érzelmek arci tükröződését: egy kézikamera és egy vetítő elég volt ahhoz, hogy jobban értsünk és életszerűnek lássunk fontos mozzanatokat, mimikát. A színtérhez kevésbé alkalmas jelenetek során pedig a művészek egyszerűen abbahagyják a játékot, előkapják saját személyiségüket és elmesélik, vagy épp groteszk humorral cukrozva keltik életre a történet-részletet. 

Kicsid Gizella és Pethő Anikó (forrás: foter.ro)

Kellemes megkönnyebülés, hogy Istennek nem ad Dugdale közhelyesen makrancos férfi-alakot zengő basszussal: Bess (Pethő Anikó) tolmácsolja nekünk a túlvilági szavakat, amelyek annyira nem is túlvilágiak, hiszen a főhősnőben alakul ki minden magyarázat sorsa eseményeire, tragédiáira. Tehát Isten bennünk van, belülről szól hozzánk, és nekünk szánt üzenetét csak mi hallhatjuk. A Teremtő után pedig jön a rejtett krisztusi-sors női alakban: Bess tiszta jósága, teljes szívből jövő szeretete, áldozata, megdicsőülése. 

Ha házaséletról van szó, kihagyhatatlan az ízléses, kellemesen valószerű erotika, valljuk be: Szűcs Ervin fizikai adottságai messze elegendőek ahhoz, hogy a kolozsvári színház Stúdióját elhagyva még jó néhány óra után is merengjünk a látott formákon, titokban. 

A zene találó, könnyít a beleélésen (egyébként Tom Dugdale saját komponálása), a rendező tehetségét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy egy vágásokkal, különböző helyszínekkel színesített, újrafelvételekkel tökéletesített mozifilmből megragadó, bravúros, és cseppet sem unalmas színdarabot alkotott. Pethő Anikó természetes bája és ártatlan játéka tökéletes Bess figurájához, bár a mű moziváltozatában alakító Emily Watson intenzív naturalitását nem éri utol. Szűcs Ervintől azonban megkapjuk Jan hű mását, Laczó Júlia erőteljes karaktere pedig kellően hatásos és eredményes a főhősnő édesanyjának szerepében. A könnyed stílusú alakítás ugyanakkor minden figura megtestesítője esetében megfigyelhető. 

Nem a legmélyebb tartalmú, nem világmegváltóan filozofikus, nem a legizgalmasabb darab, de pont ettől megnyerő: az ezotériával kevert realisztikus erotika és hitelesség olyasfajta keveréke, amely visszahív egy második megtekintésre.