Téli Majális versenyleírás

Igazán télinek ígérkezik a KMDSZ Téli Majálisának második kiadása. Az előrejelzések szerint szombaton maxium 2, minimum -4 fok és hóhullás várható  Kolozsváron. Ez a tavalyi sártengerhez képest azért bíztató: 




25 csapat jelentkezett, a program pedig a következő versenyekből áll:

  1. Szánhúzó verseny: olyan csúszó, vagy guruló alkalmatosság építése, amelybe a csapat három tagja be tud ülni, a másik két tag pedig végighúzza a szánt a kijelölt pályán. Cél: a kiválasztott csapattagok a lehető legrövidebb idő alatt tudjanak végigmenni a szánkóval az akadálypályán, de díjazni fogják a szánkó külalakját is.
  2. Flip cup: 5 fő feláll az asztal mellé sorban. Az első csapattag megissza a pohárból a sört, majd a szájával felfelé leteszi a poharat az asztalra. Ezek után meg kell fordítania a poharat, hogy az a szájával lefelé legyen, úgy hogy közben nem foghatja és nem is fújhatja meg a poharat. Amennyiben ez sikerült, következik a 2. csapattag.
  3. Klánikula: a játék lényege, hogy a vállalkozó személyre, aki előbb megiszik egy kupica erős szilvapálinkát, minél több ruhadarabot kell feladjanak a csapat tagjai 3 perc alatt.
  4. Kincskeresés: a játékban résztvehet az összes csapat, illetve azok képviselői. Két fő szál mentén zajlik, két nagyobb feladat van, az egyik a feladatok megoldásával lesz teljesítve, a másik egy stratégiai játék.
  5. Koktailpong: beerpong szerű játék. A különbség, hogy nem csak sört kell inni és a kellékek mérete is nagyobb, mint egy átlagos beer pongban.
  6. Ízkutató: lányoknak sör felismerő, fiúknak fűszerfelismerő verseny.
  7. Színháború: a játék két körben zajlik, mindkét körben 15 csapat 3 játékosa játszik. A 45 játékost 3 klánra osztjuk, melyek egymás ellen harcolnak a 30 perces játékidő alatt. A játék lényege, hogy a klántagok párbajra hívják ki valamelyik másik klán egy tagját azáltal, hogy megérintik a vállát. Ekkor a két harcos egymással szembeáll, és kezdik a párbajt. Egyetlen cél van: a szabad karukkal leszedni az ellenfél karjáról a halászcsomóval felkötözött kendőt. Ha ez valamelyiknek sikerült, megkapja az ellenfél kendőjét, és a többit is, ami még nála van. A játék akkor ér véget, ha lejárt a 30 perc vagy ha már csak egy klán tagjai maradtak meg.
  8. Részeg tengerészek: 8 személy játszik minden csapatból. A csapattagok párossával felsorakoznak egymás mögé, a legelső pár előre szalad a szervezőkhöz, ahol megisszák az italt, majd 10szer megkerülik az ujjukatt/egy botot(a pár tagjai ellenkező irányba forognak), ezután visszaszaladnak a csapathoz, ahol az 1. helyen álló párral összecsapják a kezüket, melynek következtében az illető pár folytatja a játékot.
  9. Szörny bemutató:  plakáton már láthattátok, a SzervezTeam klán szörnyét. Mi adunk egy sablont, ami alapján el kell készítenetek a saját szörnyeteket. A csapattagá formált szörnyet, pedig bármilyen méretben magatokkal kell hozzátok a Törökvágásra.Díjazzuk a kreativitást, precizitást és a méretet.

Hozzászólások