23 óra 59 percet ütött az a kattogó nyavalya a falon, ami miatt gyakran oly későre alszom el. Igen, igen, tudom, neked is ugyanennyire ismerős ez a bizonyos érzés. Most viszont más miatt nem hagynak aludni a gondolatok. SZERELEM.

Az a nagybetűs szó, ami mindenki számára megadatik az élet zavargó folyamában. Első hangzásra azt hinnénk, hogy ez a valami, amit szerelemnek nevezünk, csupa jó dolgokat takar. Na, persze! Ennek is, mint minden másnak van jó és rossz oldala is. Nézzük a jó oldalát: 23 óra 59 perc van, nem hagynak aludni a gondolataim, csak úgy futkosnak a fejemben össze-vissza, egyik sarkából a másikig: a róla alkotott képek, eszmefuttatások, idilli valóságdarabok, a sötétkék szeme, varázsló mosolya, vicces beszólásai. Őt látom itt, őt látom ott, csupa teljesség bármerre gondolok. Harmónia. Vagy diszharmónia? Hiszen valljuk be, nem tiszták teljesen az emberek gondolatai ilyenkor. Így hát eljutunk a szerelem rossz oldalához is: 23 óra 59 perc van. Minden megismétlődik újra meg újra. Megismered, megszereted. Boldogok vagytok, majd hirtelen összeomlik minden. Már nem vagy elég jó neki. Semmi tiszteletet nem mutat, nem bízik benned. Csak a veszekedés, napról napra. Te pedig csak állsz, s ismét nem értesz semmit. Elmondanád, hogy ez nem jó így, te nem akarod, hogy elmenjen, de végül mégis elhagy téged! Ismét egyedül maradsz. Próbálod helyrehozni, megmagyarázni, hogy nem te vagy a hibás amiatt, hogy egy barom, és nem voltál elég jó számára. De valójában ez csak illúzió, amivel nyugtatni szeretnéd magad. És amúgy semmit sem segít.

Szóval talán a legmegfelelőbb szó, amit a szerelem szinonimájaként használnék az a KÁOSZ. Káosz benned. Vagyis miattad. Káosz bennem, magam miatt. Ó, micsoda buta érzés ez a szerelem.

 De mégis, ha kell, átölel, karjába zár, cirógat, és édesen szeret. Micsoda csoda. De ennél már csak Ő jobb!