„Nézz szembe a félelmeiddel, találkozz személyesen a sztereotípiáiddal”, mottóval idén is megszervezik a tavaly nagy népszerűségnek örvendő Könyvturi|élőKönyvtár rendezvényt. Mák Arannyal, a rendezvény főszervezőjével beszélgettünk.

Könyvturi|élőKönyvtár, hogyan képzeljem el? Kérlek mesélj róla.

A Könyvturi|élőKönyvtár két különböző szála a rendezvénynek, ami Kolozsváron indult a tavaly. A Könyvturi azért alakult ki, mert tapasztalataink, felméréseink azt mutatják, hogy a papír alapú olvasás eléggé kikopott a hétköznapokból, ezért szeretnénk valamilyen szinten népszerűsíteni az olvasást, illetve tavalyi és idei szlogenünk is erre utal, hogy frissítsd az offline könyvtáradat. A rendezvény helyszínén egy ezer darabos könyvgyűjtemény található majd, az érdeklődök szabadon csereberélhetnek könyveket, vagy akár el is vihetnek könyveket csere nélkül. Ezt természetesen mind ingyen és promoválva az olvasást.

Az élő könyvtár lényege, hogy a különböző civil társadalom tagjai között párbeszédek alakuljanak ki, illetve olyan emberekkel tudjon elbeszélgetni a résztvevő, akik előítéletekkel és sztereotípiákkal gyakran szembesülő csoportokat képviselnek.

 Hogyan valósul meg a gyakorlatban az élő könyvtár?

 Az élő könyvtárnak tulajdonképpen az a lényege, hogy meghívunk embereket, akik a könyvek lesznek. A helyszínre érkező érdeklődő, kézbe kap egy katalógust a kivehető könyvekről, kiválasztja azt, amelyik tetszik neki, és kikölcsönzi egy „olvasásra”, azaz beszélgetni. Természetesen itt is alkalmazzuk  a könyvtári szabályokat, a könyvet nem rongáljuk meg, nem bántalmazzuk, nem sértjük meg, hiszen ezek az emberek, akiket elhívunk önszántukból jönnek el, mesélni a saját élettapasztalataikról.  Ilyenkor lehetőség van kikölcsönözni egy könyvet, leülni vele körülbelül fél óra, 40 perc erejéig, vagy ha nagyon belemélyülnek egy beszélgetésbe, ki lehet kölcsönözni másodjára is ugyan azt a könyvet. Ennek az a lényege, hogy egy olyan beszélgetést biztosítsunk az embereknek, amire máskor nincs esélyük. Tehát máskor nem találkozhatnak ezekkel az emberekkel, vagy nem merik őket leszólítani. Ez természetesen egy magánbeszélgetés, senki nem hallja a két félen kívül. A könyvet, akár el lehet vinni egyet a parkba sétálni, hiszen a Casinoban lesz idén megszervezve a rendezvény, vagy akár egyet csónakázni is lehet, igazából nyílt a terep. Annyi az egész, hogy emberként kell viselkedni a rendezvény alatt.

Tavaly már megszerveztétek a Perspi20 keretén belül. Honnan jött akkor az ötlet?

A Perspi20 alatt mindenképp szerettünk volna valamilyen kulturális rendezvényt is a képzések és az egyéb szórakoztató rendezvények mellett, ezért alakult ki a Könyvturi. Először, mikor megálmodtuk ezt, csak a Könyvturi volt a fejünkben, aztán miután kicsit a világhálón utánanéztünk, hogy hová lehetne fejleszteni ezt a rendezvényt. úgy döntöttünk, hogy egy élő könyvtárat is hozzácsatolunk. Az ötlettől nagyon féltünk a tavaly, de el tudjuk azt mondani, hogy nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen több, mint 500 résztvevő volt és több, mint 300 embert cserélt egymás között könyvet, valamint több, mint 300 könyv talált gazdára. Valamint 32 élő könyvvel tudtak elbeszélgetni a résztvevők.

Miért féltetek megszervezni?

Hát az egyik oka, amint említettem az előbb is a papír alapú olvasás kikopott. A mai fiatalság inkább az interneten lóg, vagy az okos telefont simogatják és a könyvnek nincs meg az az értéke, ami megvolt régen. Ha megkérdezel egy fiatalt, hogy hány könyvet olvasott ki ebben a hónapban valószínű azt mondja, hogy nullát, ha még egy évet kérdezel, akkor is valószínű, hogy azt mondja, hogy nulla.

A tavalyi sikernek köszönhető, hogy megszervezitek idén is?

Igen, a tavalyi sikerességnek köszönhetően úgy döntöttünk, hogy ez egy olyan rendezvény, amit tovább kell vinni és minden évben újraszervezni. Az idén kicsivel más szervezőcsapattal, hiszen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület átvette a szervezést és ez mellé csatlakozott a két diákújság, a Campus és a Perspektíva.

 Milyen téma köré épül idén a Könyvturi|élőKönyvtár? Milyen típusú könyvek lesznek? Esetleg már tudjátok, hogy kik a meghívottak?

Az idei rendezvény a „Nézz szembe a félelmeiddel, találkozz személyesen a sztereotípiáiddal” mottó köré épül, el szeretnénk érni az élőKönyvtárral, hogy a fiatalokat megismertessük a sztereotípiák és az előítéletek mibenlétével illetve, mint említettem az elején is, a civil társdalom különböző tagjai között párbeszédet alakítsunk ki. Miben gondolkodtunk élő könyvek terén? Mindenképp szeretnénk érinteni az élsportoló, a menekült, a színes bőrű, a szőke nő, a keresztény, a fogyatékossággal élő, az ex drogfüggő, a börtönviselt, a feminista, a hajléktalan, a zsidó, az írástudatlan, a roma, a szociális munkás, a szexuálpedagógus, a  muszlim témákat. Ezek a kategóriák, tipikus sztereotípiák, amikkel találkozunk minden nap. A szőke nő például egy ilyen határozott kategória, amiből viccek is születtek. A szőke nő alatt nem azt értjük, hogy egy ilyen szőke nőt el fogunk hozni, hanem igazából mi ezzel a rendezvénnyel azt szeretnénk bebizonyítani, hogy igenis létezik olyan szőke nő, amelyik ellent mond ezeknek a sztereotípiáknak és igazából egy komoly karrierje van, egy talpraesett nő, annak ellenére, hogy szőke.

Mivel jár egy ilyen rendezvény megszervezése? Hányan dolgoztok rajta, illetve mikor fogtatok neki szervezni?

Az idei szervezésnek novemberben fogtunk neki, valamint októberben már elkezdtük toborozni az önkénteseket. Van hat szervező és 15 önkéntes jelen pillanatban Rengeteg elő munkával jár, ami szervezőcsapatot teljesen lefoglalja. Folyamatosan munka van vele, kampány megtervezése, felépítése, meghívók kiküldése, reklámozás, sajtóval való kapcsolattartás, pályázatírás.

Mák Arany főszervező és Tamás Csilla a Kolozsvári Rádióban hangolódtak a könyvturira

Mák Arany főszervező és Tamás Csilla szervező a Kolozsvári Rádióban hangolódtak a könyvturira

Tehát, akkor április 15-én van a rendezvény, tulajdonképpen egy fél évvel azelőtt már neki kell fogni szervezni egy hasonló rendezvényt?

Igen, mivel pályázni is kell rá, a pályázati időszak most van januárban. És azontúl ha neked meghívottjaid vannak egy rendezvényre, akkor nem hívhatod meg előtte őket két nappal. Tehát mindennek meg van a maga ideje, a maga folyamata, hogy hány hónapba, hány napba telik, hogy valakit felkeressél, vagy, hogy egyáltalán egy reklámkampányt lefuttass.

Visszatérve a könyvturira, honnan szereztek annyi könyvet? Ezer könyvről beszélünk.

Igen, ezer könyvről beszéltem. Február 1-jén indult egy könyvgyűjtési kampányunk. Négy helyre lehet könyveket leadni, az egyik a Koffer Kávézó, másik a Szabédi László Emlékház, a harmadik helyszín a Romániai Közgazdász Társaság székhelye, valamint a Kolozsvári Magyar Diákszövetség székhelyén is fogadnak könyveket. Ezeken a helyszíneken sok szeretettel várjuk a könyveket, innen lesz egy bizonyos alap gyűjteményünk, illetve adományoznak más szervezetek is könyveket nekünk, amiket nem használnak fel. A könyturi, illetve a cserebere megtörténése után a könyvek, amik megmaradnak az EMKE segítségével szét fogjuk szórni szórványvidékeken.

Kiknek szól ez a rendezvény? Ki a célközönségetek?

A célcsoportunk főleg a kolozsvári magyar egyetemisták, hisz a fiataloknak szeretnénk megszervezni ezt a rendezvényt. Ez mellett természetesen minden olyan Kolozsváron élő magyart szívesen várunk, akik a könyvek, vagy a kultúra, vagy egyáltalán azok a témák iránt érdekeltek, amiket mi el fogunk hozni erre a rendezvényre.

Tehát akkor csak a magyarságnak szól ez a rendezvény, vagy más nyelven is lehet majd a könyvekkel beszélni?

Az idén még csak magyarul lesz.  Jövőre akarjuk bővíteni, hogy legyen több nyelven is, de már az idéntől lehet szótárt igényelni. Tehát ha eljön egy olyan anyanyelvű, aki nem érti a könyv által beszélt nyelvet, vagy nem ismernek egy közös nyelvet sem, akkor lehet a szervezőktől igényelni egy szótárt. A szótár az egyik önkéntes, természetesen, aki azt a nyelvet nagyon jól tudja beszélni, így a beszélgetés igazából ezzel a szótár segítségével történik.

Akkor ha  jól értettem, jövőre is már gondolkodtok a szervezésen.

Igen, mindenképp lesz folytatása a rendezvénynek, nem fog itt megállni. És szeretnénk ha tíz év múlva találkozhatnánk a tizenkettediken.

Hozzászólások