Sok a tennivaló, túl kevés az idő. Persze, mindig ez van, de hogy is lehetne másképp, amikor az egyetemisták legnehezebb időszakában hajnalig sorozatozunk, és csak akkor kezdjük el a napunkat, amikor az óra már elütötte a tizenkettőt. Vagy ez csak velem fordul elő? Felébredek, amikor már közel sincs reggel, ismét megbánva az utolsó két részt vagy esetleg évadot, amit éjszaka végignéztem. 

Halogatok mindent. Az ébredést, a lefekvést, de főleg a tanulást a vizsgaidőszakban. Milyen egyszerű is lenne időben nekifogni a jegyzetek olvasgatásának, dolgozatoknak, szakirodalom tanulmányozásának. A leadási határidők és vizsgadátumaim pirossal vannak bekarikázva a naptáramban, legalább kétszer, hogy azt azért ne halasszam el. Általában sikerül. Bemesélem magamnak, hogy elég nekifogni a tanulásnak 24, esetleg 48 órával a vizsga előtt, majd megfogadom, hogy a következő alkalommal hamarabb elkezdem. De mindig elbukom ezt is. 

Azt hiszem, a halogatás mesterségét nem csak én gyakorlom, ugyanis az egyetemistának mindig van jobb és fontosabb dolga annál, minthogy könyveket és jegyzeteket olvasson. A szesszió igenis produktív időszak számunkra. Kitakarítjuk a szobánkat vagy az egész lakást, elkezdünk mindenféle recepteket kipróbálni éhségünk csillapítására, programokat szervezünk a barátaink és valamilyen alkoholtartalmú ital társaságában. Végre foglalkozunk a kutyával, macskával, nyuszival. Új dolgokat próbálunk ki, sportolni kezdünk, vagy bármiféle olyan halaszthatatlan tevékenységhez folyamodunk, ami miatt nem jut idő a tanulásra, de hasznosnak érezzük magunkat tőle. Azt, hogy ez jó nekünk vagy nem, magunknak kell eldöntenünk. Nekem az utolsó pillanatban is össze szoktak jönni a dolgok, de jó volna leszokni erről, hogy ne kelljen tíz körmöm lerágni a vizsga előtti napon. Ha azt mondom, a következő szesszióra megtanulom beosztani az időmet, az is halogatás, igaz? Akkor majd holnap.