Európa az elmúlt években próbatételen ment keresztül. Olyan próbatételen, amely erősen kibillenti a megszokott kerékvágásból és fenekestül felforgatja a kontinens nyugalmas hétköznapjait. A világ egy számunkra kvázi ismeretlen kultúrájú csoportja egyszer csak megindult Európa országai felé. Ennek hátterében számtalan tényező áll: sorozatos háborúk az „Arab tavaszban” (a 2011 elején kirobbant kormányellenes tüntetéssorozatok – szerk. megj.) érintett országokban, romló gazdasági viszonyok, éhínség vagy éppen az öreg kontinens vonzónak tűnő jóléte.

 Kisebb tömeg gyűlt össze kora este az Insomnia Caféban, ahol Gyöngyösi Csilla, az ELTE Filozófia Tanszékének oktatója tartott előadást a nők helyzetéről az iszlámban. A múlt héten indult négyrészes szabadegyetemi előadás-sorozat éppen ezeket az iszlámról alkotott tévhiteket igyekszik majd eloszlatni.

Errefelé mindenki vakon tapogatózik a témában, hiszen az „egyszeri nyugati embernek” nem igazán van átható tudása az ide érkezők mentalitásáról, vallásáról, szokásairól…, de mindenki tudni vél bizonyos valós vagy valótlan információkat. A probléma legtöbbször az, hogy a saját szűrőnkön keresztül próbáljuk definiálni az érkezőket és elhelyezni őket bizonyos kategóriákba. Lassítsunk! Egy pillanatra kapcsoljuk ki minden előítéletünket és próbáljuk meg levetkőzni a nyugati kultúrkörből belénk ivódott, más kultúrákkal szembeni előítéleteinket. Nem könnyű, igaz? Hiszen ezek nagyon mélyről fakadnak, a részünket képezik. Ha azonban a muszlimok gondolkodásához szeretnénk közelebb jutni, elkerülhetetlen, hogy félretegyük berögződéseinket, és mindenféle előítéletektől mentesen próbáljunk erre az összetett problémára tekinteni.

Az egyik ilyen tévhit, amely a nyugati emberben él, a hidzsáb viselésének kérdése, hiszen ez egy olyan jelenség, amely számunkra szokatlan, de a migrációs válság óta nap mint nap találkozhatunk vele. A hidzsáb arab szó, jelentése: eltakaró, elrejtő, így nevezik a hajat letakaró fátylat, amit a muszlim nők és lányok kamaszkoruktól fogva hordanak nyilvános helyeken. Azonban az iszlámban szélesebb jelentése van, többek között a szerénységet, a titoktartást és az erkölcsösséget is jelenti. Milyen furcsa, hogy a keresztény európai emberek többségéből mégis félelmet és ódzkodást vált ki. A politikusok és a média gyakran beszélnek „burkáról”, „nikábról vagy „burkiniről”, ezek helyes értelmezése is ajánlott, ugyanis az iszlám előírás csupán – már ami a fejet illeti – a haj eltakarására vonatkozik, az arcéra nem. A hidzsáb egyébként mindhárom egyistenhívő világvallás (judaizmus, kereszténység, iszlám) előírása, elég megnézni a hagyományos zsidó női viseletet vagy a Szűz Mária ábrázolásokat. A hidzsáb a nem is olyan régmúltban még erős tradíció volt Magyarországon is, sok idős asszony ma is fejkendőt hord. Innen ered a „bekötötték a fejét” kifejezés is: a régi Magyarországon (ahogy szerte a keresztény Európában) a megházasodott nők az esküvő napjától kezdve életük végéig hordták a fejkendőt.

Ha a hidzsáb viselésének okait szeretnénk mélyebben megérteni, leghasznosabb ha a muszlimok szent könyvében, a Koránban kezdünk el keresgélni. Mit is ír valójában a szent irat a hidzsáb viseléséről? Mint kiderül, a Korán nem írja elő pontosan, hogyan kell egy muszlim nőnek öltözködnie, csupán annyit említ, hogy testük személyes részeit ne mutassák idegenek társaságában. Tilos a lábak, a karok és a haj – mint intim részek – közszemlére tétele. És akármilyen meglepő, ez a férfiakra ugyanúgy vonatkozik, mint a nőkre. Olyannyira, hogy a férfiaknak tilos például a testhez simuló ruhák hordása és ajánlott az adott esetben divatos, de nem kihívó, egyszerű öltözködés és a fehér szín viselése. Tilos a térd fölötti – iszlámban intimnek tekintett –, illetve a köldök alatti testrészek nyilvános megmutatása. Ez az iszlámban különösen fontos, elég a mekkai zarándokok öltözetét megnézni, ahol a világ minden muszlimja ugyanolyan fehér köpenyben végzi el a zarándoklatot (ezzel is eltüntetve a vagyonbeli különbségeket és hangsúlyozva az Isten előtti egyenlőséget).

Az ezzel foglalkozó Hidzsáb-vers csupán rövid történet a prófétáról és feleségéről, akik fátyollal választják el magukat a náluk vendégeskedőktől. Átvittebb értelmezésben ezt a fátylat vagy függönyt tekintik a muszlimok valamiféle szimbolikus határvonalnak Isten és Ember között. Éppen ezért minden muszlim házban külön lefüggönyözött részt tartanak fenn a nők számára, amely elrejti őket az ismeretlen férfiak elől. A hidzsáb lehet tehát a privát tér jelképe, ám ezen kívül számtalan mást is szimbolizálhat. Például a státust: a Közel-Keleten ruhát viselni nem teher, hanem kiváltság – említi az előadónő. A ruha a néprajzban, sokszor a társadalomban betöltött helyet hivatott tükrözni. A társadalmi státus pedig sokféle lehet: anyagi helyzet szerinti, rangot jelölő vagy csoporthoz való tartozást jelképező. És végül a hidzsáb ellenállást vagy éppen lázadást is szimbolizálhat a modern muszlim feministák körében.

Nézzük meg dióhéjban, mi a helyzet a muszlim nők egyenjogúságával. A dolog bonyolultságát az adja, hogy a próféta idejében még egyenrangú státusban voltak a nők és a férfiak. Ez némiképp megváltozott Umar mekkai kalifa idejében, akit elképesztett a medinai nők szabadsága, és folyamatosan konfliktusba került a feleségeivel, amiért mertek önálló gondolatokat megfogalmazni. A modern muszlim nők feminizmusának egyébként egyik törekvése visszatérni a régi, Mohamed prófétai idők egyenjogúságához, ám a feministák másik fele inkább választja a beilleszkedést a nyugati világba, pl. egyetemre mennek és szakítanak a hagyományokkal. Ennek ellenére mégsem igazán beszélhetünk iszlám feminizmusról, mivel a feminizmus modern megfogalmazása szinte minden tekintetben ellentétes az iszlám (és mindhárom monoteista világvallás) alapértékeivel. A kérdés inkább az, hogy lehet-e egy muszlim nőnek narratívája önmagáról, vagy fenntartjuk azt a jogot, hogy a saját narratíváink alapján kelljen meghatározniuk magukat…

Ádám Rebeka Nóra