Ahogy Európának a maffia és Ázsiának a jakuza, Amerikának is kialakult a sajátos bűnszervezete: a törvényen kívüli motoros klubok. Nem nehéz felismerni a tagjait, hiszen jellegzetes bőr- vagy farmermellényt hordanak különböző felvarrókkal attól függően, hogy melyik klubhoz tartoznak. Egy felvarrójuk azonban közös, az egy százalékot mutató patch. Ez a felvarró jelzi azt, hogy ők a társadalom szűk rétegét, vagyis egy százalékát képviselik. A valaha létezett legnagyobb motoros klub az 1948-ban alakult Hells Angels. Az egész világon vannak fiókszervezeteik, és sok országban már tiltólistán szerepelnek, azaz nem működhetnek legálisan. Jay Dobyns ATF-ügynöknek (alkohol- és dohánytermékek, illetve lőfegyverek forgalmával foglalkozó szövetségi iroda) és csapatának elsőként sikerült beférkőznie a Hells Angels legbelső köreibe. Könyve ennek a 21 hónapig tartó akciónak a történetét meséli el, elénk tárva a beépített ügynökök igazi életét.

A kettős élet igencsak sok stresszel jár. Jay Dobyns majdnem elvesztette családját a beépülése alatt, hiszen teljes jogú HA-taggá akart válni, ez pedig rengeteg áldozatot követelt. Az akció alatt Dobyns mindkét kezét összevarratta csak azért, hogy hitelesebbnek tűnjön. Saját elmondása szerint ebben az időszakban több fegyvert vásárolt és adott el beépített ügynökként, mint amennyi tejet vett a boltból. Ugyanakkor megtanult motorozni is úgy, mint egy igazi Hells Angels, esőben is akár és piros lámpák nélkül. Részese volt azoknak a buliknak, ahol őrült módon ivott, drogozott és közösült mindenki. Csapatával maga mellett Dobyns végrehajtotta a lehetetlent, a Hells Angels legöregebb és legkeményebb arcait verte át, például Ralph „Sonny” Bargert, aki a nevezetes bűnözői szerv alapítója. Nemcsak beépült, de majdnem teljes jogú tagja lett a HA-nak. Ez azonban rengetegbe került. Családja ugyan kitartott mellette, de ő maga gyógyszerfüggő lett. Az akció végén pedig bár kitüntették, az ATF nem volt hajlandó tovább alkalmazni és nem is vonták tanúvédelmi program alá családjával. Dobyns annyira beépült a HA-ba, hogy a végén azon kapta magát: jól érzi magát azok között, akiket üldöznie kéne.

Jay Dobyns és Nils Johnson-Shelton írták ezt a hihetetlen történetet elmesélő könyvet. A nyelvezet egyszerű és nagyon olvasmányos. Olyan dinamika van benne, ami csak repít. Mintha te is ott motoroznál, kinn, a hatvanhatos úton. Számomra talán azért is volt ennyire jó élmény, mert olyan dolgot fogalmaz meg a világgal kapcsolatban, amit nagyon sokan nem értenek: nincs olyan, hogy jó vagy rossz, a dolgok ennél sokkal bonyolultabbak. A mű eredeti címe No Angel: My Harrowing Undercover Journey to the Inner Circle of the Hells Angels. Magyarul a Twin Media adta ki 2015-ben. Papíron és elektronikus formában egyaránt elérhető.

Hozzászólások