Csak a szeme és kócos szőke haja látszott ki bundás, műszőrmés télikabátja alól. Akkor figyeltem fel rá, amikor sétálás közben hirtelen megállt, és rágyújtott. Kövér könnycsepp gurult le arcán. Nem a hideg csípte ki belőle.

Kettőt húzott a szivarból, majd folytatta útját. Rutinszerűen, de lassan lépkedett. Hagyta, hogy végigfolyjon arcán a sós lé. Végig a földet bámulta, nem reagált a külvilágra. Hallottam, ahogyan két idős nő megszólja: ezek a fiatalok, mind cigarettáznak, milyen buták – suttogták. A lány felhúzta a vállát, amennyire csak tudta. Belerezzent a felismerésbe, hogy még az idegenek is beleszólnak életébe. Sétált, és nem gondolt semmire. Azért választotta ezt a hosszabb utat hazáig, mert üríteni szerette volna leterhelt fejét. Csak a szavak kavarogtak gondolataiban, amelyeket a napokban hozzávágtak: minősíthetetlen, rossz, égető, vállalhatatlan.

Aztán azokra az időkre emlékezett vissza, amikor azt hitte, depressziós. És ezen, most először, elmosolyodott. Minden gondnál azt hiszi, ennél már nem lehet rosszabb. Majd az élet mindig bebizonyítja, hogy igenis lehet. Legszívesebben felhívta volna szüleit, de hogyan? Nem akarta őket azzal bántani, hogy szomorú. Hogyan mondja el nekik, hogy az élete lecsúszott a sínekről? Hogy semmi sem úgy megy, ahogy kellene, legfőképp az egyetem. Hiszen családja mindenben támogatja, amiben lehet. Rengeteg pénzt adnak neki, hogy el tudja tartani magát távol az otthontól. Nem szembesítheti őket azzal, hogy sajnos nem is igazán éri meg.

Nemsokára feltért a Hányinger utcára. Azért szereti így nevezni, mert mindig hányingere lesz, amikor átsétál rajta. Azért is, mert általában kocsmaszag bűzölög, azért is, mert olyan meredek, hogy képtelen fulladozás nélkül megmászni. Most sikerült. Egymás után tette a lábait, talán azt sem tudta, hol van, csak ment. Meg sem állt a bentlakásig. Ott rágyújtott ismét, fújta a füstöt, még mindig potyogtak a könnyei. Megszólalt a telefonja, valami hivatalos ügyben hívták. Annyit mondott románul, hogy igen és rendben. Kinyomta a cigit, felment, behuppant az ágyába, elővette laptopját, és írni kezdett:

„A Sétatéren kezdtem el követni őt…”