Mivel a kreativitás tompításra szorul

A napokban lezajlott tragikus, szélsőséges emberek által elkövetett merénylet számos sajtószabadsággal – de nem csak – kapcsolatos vitákat váltott ki. Ami szép és jó, amíg elő nem jött az a bizonyos „Nem érdemelték ők ezt meg, DE…”.

Szóval hol lesz a „jóízlés határa”, amit a bölcs nép követel sajtó, művészet, szatírikus művek, vagy akár (minőségi, szóval nem magyar) stand up esetén? Kezdjük a „könnyű” résszel: a „komoly” sajtó, ami tényleg nem az olvasó fejbújtását kíséreli olvasottság és klikkszám generálása gyanánt igényeli az öncenzúrát. De nem az üzenet terén, hanem a közlés mivoltán, ugyanis a fő cél az olvasó valamennyire objektív módon történő informálása.

Aztán essen szó a művészetről és a hasonló, fent említett popkultúra ágazatokról. Mert a vallási, politikai propaganda-vezérelte, vagy gazdasági (filmek, TV sorozatok esetén gyakrabban marketing) indíttatások miatt fektetett tompítás, butítás tök jó ötletnek tűnik! Mivel ezen faktorok mögött álló egyének biztos értenek a művészethez. Ha egy (kész) mű/előadás egy célt szolgál és ez nyers modorral, obszcenitással, trágársággal, vagy bármi más tabunak nevezhető eszközzel jár, hajrá! Vagy nem kell több George Carlin, Louis C.K., South Park, It’s Always Sunny in Philadelphia, The Onion, amik keretein belül amúgy számos vallás, nemi vetületű tabuk (erőszak, abortusz), faji határok érintve voltak. És tessék elképzelni, volt sokkolás, nevetés és elgondolkodtatás, mert akkor keletkezik nagyobb kár, amikor fejünket dugjuk a trágyás föld alá, majd tettetjük társadalmi gondjaink, hibáink nem létezését, vagy kritikus gondolkodást dobunk ki az ablakon, mert valamit, amit betanítottak nekünk, kérdőjelek nélkül, vakon követünk. Még akkor is, ha több negatívum jön belőle, mint haszon. Aztán pont ahogy ezt az alkotó szabadon véghez viheti, a másik oldal nem kell kövesse, vagy a mű prezentálásával egyenértékű módon lereagálhatja, mivel nem vers, regény, freskó, stb. elégít ki egyéni szinten olyan általános társadalmi szükségletet, mint egy hírcikk. Továbbá a selejt művek figyelmet, illetve ingyen promót sem érdemelnek, bármit is képviseljenek.

Ezek után gondoljunk csak bele, hogy ki dönti melyik ábrát, filmet, zenét, könyvet milyen mértékben szerkesztünk, vágunk, írunk át. Kiváncsi lennék én ezen társadalmi érzékenységgel, politikai támogatással rendelkező tehetséges, multikult művészekre.

Utolsó gondolatként, nehogy már olyan ideálrendszereknél húzzúk a határt, amik alapkönyveiben (túlzással, de) oldalanként promoválják a gyilkosságot, azért, mert valaki egy bizonyos napon dolgozik, bizonyos anyagokból van a ruhája, vagy mert épp valaki számára nem tetszetős ételt fogyaszt.

Köszönöm az olvasóm figyelmét!

U.I.: De ha valaki akarja az áldozatot hibáztatni, szerintem azt is jogában áll és aztán a pesti rendőrőrs fogadja a jelentkezéseket.