Fiatal felnőttként szinte mindenki megpróbálkozik versírással; irodalomórán magával ragadja a diákot egy-egy költemény, sor vagy versforma, s beleveti magát a poémaírás rejtelmeibe. Általában ezek az írások csak a fióknak szólnak. Nem így esett ez azonban a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanítóképzős diákjával, Balogh Bernadettel, akiben – fiatal kora ellenére – meglátták a tehetséget, és tavaly nyáron megjelent első verseskötete Fuldokló madár címmel.

– Az első saját köteted 2021-ben jelent meg. Hogyan sikerült ezt mindössze 16 évesen elérni?

– Először megmutattam a verseim a magyartanárnőmnek, Fodor Katalinnak, aki azt mondta, hogy elég jók lehetnek még nagyobb és komolyabb hallgatóság számára is. Rengeteget segített a kötet létrejöttében, az összes verset többször is átnéztük együtt, és javítottunk rajtuk. A címválasztás volt a legnehezebb, olyan címet akartunk, ami tükrözi a versek hangulatát, így lett Fuldokló madár, ami az egyik versem címe. A madár a lelket és a szabadságot jelképezi. A kötet a nagyenyedi Inter Art alapítványnak, illetve a kolozsvári Grinta kiadónak köszönhetően jelenhetett meg. Rengeteg hálával tartozom Balog Istvánnak is, aki segített a szerkesztésben, ő válogatta ki a kötetbe került rajzokat.

– Hobbiból írtad magadnak a verseid vagy mindig volt egy ilyen cél előtted, hogy egyszer hátha majd valaki felfigyel a tehetségedre?

– Eleinte csak hobbiból magamnak, azért, hogy az érzéseimet valahogy levezessem, de aztán gondoltam arra is, hogy lehetne belőle valami több.

– Milyen volt megtudni, hogy kiadják a könyved? Mesélj arról a napról.

– Nagyon izgultam, nem tudtam, hogy mit kellene csinálnom, mondanom, vagy hogyan kellene reagálnom erre a helyzetre. Egyik online óra végén közölte velem az örömhírt a magyartanárnőm, ezt a szüleim is hallották. Az osztálytársaimmal eleinte nem akartam megosztani a hírt, azt hittem, kinevetnek érte vagy más szemmel néznek rám. Végül a tanárnőmmel arra a megegyezésre jutottunk, hogy amikor visszamegyünk az iskolába, az első órán elmondom az osztálynak, hogy kiadják a verseskötetemet. Az osztálytársaim és barátaim teljesen másképp reagáltak, mint amire számítottam. Gratuláltak és örültek a sikeremnek, ezután gyakran kérték a segítségemet fogalmazásban, verselemzésekben. Az egész osztályom jelen volt a könyvbemutatón, amiért nagyon hálás vagyok. Könnyebbé tették a helyzetet, lelkileg, érzelmileg nagyon sokat számított a támogatásuk. Gyakran mondják, hogy az én kötetem van a könyvespolcon sorakozó könyvek élén. Soha életemben nem éreztem, hogy ennyi ember támogat és szeret, addig a percig, amíg megosztottam velük a „kis titkomat”, ahogy Fodor Katalin tanárnővel nevezni szoktuk, amikor még online konferenciákon csiszolgattuk a verseket.

– Milyen volt a könyvbemutató?

– Tavaly, a nagyenyedi VIII. Erdélyi Magyar Kultúra Kollokvium keretében mutattuk be a kötetet. Lőrincz Helga alpolgármester asszony, Szőcs Ildikó iskolaigazgató, Fodor Katalin tanárnő és Ioan Hădărig, az Inter Art igazgatója is beszédet mondott, illetve egyik versemet románra fordította, amit fel is olvasott. Készültem én is beszéddel, amiben azt mondtam el, hogy milyenek a versek és hogyan jöttek létre. A bemutató végén a jelenlévők vásárolhattak a kötetből. Meglepett, és új, furcsa helyzet volt, amikor mindenki odajött, hogy aláírjam őket.

– Van kedvenc költőd? Ki az, aki inspirál?

– Ezen konkrétan még nem is gondolkoztam. Kedvenc költőm Ady Endre, és Radnóti Miklósnak is nagyon szeretem a verseit. Az ő költészetük a leginspirálóbb számomra.

– Beleolvasva a verseidbe, érzékelhetjük, hogy mind elég mélabús hangulatot árasztanak. A való életben is ilyennek kell téged elképzelni?

– Nem feltétlenül. Erről szeretek írni, mert olyankor írok, amikor valami bánt, azokat az érzéseket tudom a legjobban leírni, de nem így kell engem elképzelni. Az is észrevehető a verseimben, hogy misztikusak, elég sok világszemléletről vagy istenszemléletről szól. Ez a jellegzetesség viszont teljesen rám is jellemző, engem is ilyen misztikusnak, spirituálisnak kell elképzelni.

– Tetten érhető bizonyos düh is a versekben, ami egy Istent szid, egy másikat pedig magasztal. Kifejtenéd ennek jelentéskörét?

– Igen, van az az Isten, akiről a templomokban beszélnek, akiért annyi mindenki odavan, ezek a beskatulyázott keresztények, akik csak a saját világszemléletüket és „szabályaikat” fogadják el. Viszont van az az Isten, akiben én hiszek vagy akiben szerintem érdemes hinni, aki nem tilt el előled egyes dolgokat, hanem szabadon cselekedhetsz attól függetlenül, hogy hiszel benne és esetleg imádkozol hozzá, vagy nem.

– Többször is említést teszel a „régi énedről”. Milyen volt ez, és mi változott azóta?

– A „régi énem” nagyon gyenge volt, mindenért sírt és saját magát hibáztatta. Legfőképpen a körülöttem lévők voltak rám hatással, hogy elinduljak a változás útján. Nem sokan álltak mellettem, de azok, akik számomra fontosak, mindig ott voltak, és tudták hogyan kell engem támogatni – rájöttem, hogy ennél több nem is kell. Ráébresztettek, hogy nem minden rossz miattam történik, nem én vagyok mindenben a hibás és nem kell mindenért magamat hibáztatnom.

– A könyv borítója és a benne lévő illusztrációk szintén a te munkáid. Hogyan születtek meg ezek a rajzok? A verseid inspiráltak a megalkotásukban?

– Igen, ezek a rajzok a verseimhez kötődnek, tehát azt próbálják illusztrálni másféle módon, amit a vers is.

– Van kedvenc saját versed? Melyikre vagy a legbüszkébb?

– Az álomra, mivel a vers több helyszínen zajlik, több mindent magába foglal. A szerelem érzetével indít, majd az álom magába foglalja a vágyat, hogy az egész életemet a szeretett személlyel töltsem, beleértve a halálomat is. Azt a részt is megjeleníti, amikor én már nem vagyok ezen a Földön, mégis úgy látom, hogy ő akkor is mellettem áll. A következő helyzet, amikor felébredek az álomból és ráeszmélek, hogy végül is nem annyira hihetetlen az egész, mert ő ott van mellettem.

– Jelenleg az enyedi Bethlen Gábor Kollégium tizenegyedik osztályos pedagógia szakos diákja vagy. Nem áll ellentétben a versekből ismert éned a pedagógiával és a gyerekekkel?

– Abszolút nem. A gyerekek nagyon szeretnek és én is nagyon szeretem a gyerekeket. Meg tudjuk találni a közös hangot, és mindig próbálok valamit tanítani nekik, valami jót továbbadni.

– Van már terved, hogy milyen úton szeretnéd folytatni a tanulmányaid?

– Még nincs, ezen még gondolkozom, de mindenképp folytatni szeretném az írást.

– A későbbiekben olvashatunk majd tőled olyan verseket is, amelyekből megismerhetjük egy vidámabb éned?

– Jelenleg a második kötetemen dolgozom. Az, hogy milyen hangulatúak lesznek a verseim, nem teljesen tőlem függ, hanem a körülöttem lévő emberektől, a világtól, hogy hogyan formálódik, mert én azt írom le, amit éppen látok. Szerintem egy költő nem azért költő, hogy hazudjon, hanem hogy az igazságot mondja el az embereknek úgy, ahogyan ő látja. Mindig azt írom, amit éppen érzek és ahogyan a világot látom.

– Mikorra várható az a következő kötet?

– Erre még nem tudok pontos választ adni, de valószínűleg jövőre már meglesz. Mivel a Fuldokló madár már mind elkelt, a második kötettel újranyomtatjuk azt is, hogy mindkét kötet elérhető legyen.