Az ember lánya Kolozsváron, ha otthoni hírekre szomjazik, szemelget keveset a kisvárosi napilapjának weboldaláról. Arra viszont nem számít, hogy bulvárhírbe ütközik, miszerint három hónap után elválik saját magától egy brazil modell. Szenzáció, botrány, nevezze ki hogy szeretné. Szerintem pusztán vicces és ironikus. Egyrészt azért, mert helyi napilap hírei között nem „reméltem” ilyen jellegű nagyvilági bulvárt olvasni, másrészt kiábrándító, hogy miféle történések és tények minősülnek hírértékkel bíró tartalomnak. Például írásba foglaltatott, hogy a szeptemberben tartott esküvőn az ara idomait kiemelő, merész menyasszonyi ruhát viselt. Mindazonáltal, volt olyan gondolat, amely megragadott. Az illető modell, állítása szerint, félt az egyedülléttől, ezért az esküvő… A válás? Kezd beleszeretni valakibe.

Mi, hétköznapi halandók ritkán házasodunk össze önmagunkkal, de ki merem jelenteni, mindenkinek szoros a kapcsolata a testtel, szellemmel és lélekkel, amely az övé, amely őt jelenti. Ez nem feltétlenül az öntudatról szól, hiszen nincs választásunk: magunkkal élünk, akkor is, ha nem pecsételjük ezt meg. Mi tudjuk, mire van szükségünk, mit szeretünk, mitől undorodunk, mi ijeszt meg. Párban élünk egyedül is. Erre utalnak a nagy, motiváló klisék, miszerint „te vagy önmagad legnagyobb ellensége” vagy „egyedül magadra számíthatsz ebben a világban”. De mi van akkor, ha jön valaki? Délceg herceg, mesebeli királylány, és máris kezd az önmagunkkal való együttélés változni.

Elolvasni a fenti hírt olyan volt, mint egy groteszk hasonlattal szembesülni, realizálni egy metafora aktualitását. Ha az ember elköteleződik egy másik személlyel, akkor kicsit elválik önmagától. Még a hétköznapi halandók is. Az én helyébe sok helyzetben mi kerül. A bizarr botrány esetéből tanulva kijelenthetem: jó esetben a monogám házasság egy működő bigámia.

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a Székelyföldön innen, egy sepsiszentgyörgyi iskolaigazgató, aki zsarolással és hivatali visszaéléssel kapcsolatos botrányba keveredett, a gyanúsítottat hatvan napra felfüggesztették igazgatói tisztségéből, és bűnvádi eljárást indítottak ellene.

Ahogy nemrég több helyi és országos sajtóorgánumból kiderült, Sepsiszentgyörgy egyik középiskolájának igazgatója tavaly márciusban kísérletet tett arra, hogy zsarolás, fenyegetés útján rávegye az intézmény egyik tanárát, hogy adja fel törvényes versenyvizsga útján elnyert állását, a sértett tanár pedig panaszt tett az igazgató ellen. A vád szerint a pedagógushoz azért érkezett a „kérelem” a katedra elhagyását illetően, mert az intézményvezető más, általa kedvelt személynek szánta az állást. A székelyföldi perpatvar – ahogy ez visszaéléses történet esetén lenni szokott – nem maradt házon belül, és viszonylag hamar a szélesebb erdélyi nyilvánosság tudomására jutott, a Kovászna megyei tanfelügyelő is megszólalt az ügy kapcsán. Szerintem senkinek nem mondok újat azzal, ha kimondom, hogy ez korántsem egyedi, egyszeri eset.

Tehetünk úgy, mintha ez lenne az első alkalom, hogy ilyenről hallunk, kaphatunk a fejünkhöz meglepettségünkben, írhatunk dühös kommenteket, hogy úgy kellett neki, de ezek csupán felszínes, képmutató gesztusok; a probléma valahol mélyen, az oktatási rendszerünkben gyökerezik és ezzel mind tisztában vagyunk, azok is, akik most hüledeznek a megrökönyödéstől. Millió és egy olyan történetet hallunk, kis túlzással nap mint nap, amelyben pedagógus igazgatót fizet le egy állásért, amit csak papíron tölt be, szülők vesztegetnek meg tanintézmény-vezetőket, hogy gyermeküket felvegyék az adott iskolába, tanárok zsarolnak diákokat, hogy csak kenőpénz ellenében kapnak átmenő osztályzatot, a variációk sora majdhogynem végtelen.

Igen, lehet, hogy most pont ez az egy eset látott napvilágot, mert a megzsarolt pedagógus lépéseket tett a korrupt intézményvezető ellen, de nézzünk magunkba: igaz lelkünkre mondhatjuk azt, hogy valóban ezúttal esett az első csorba a tanügy becsületén? Ugye, hogy nem tudjuk? Ahogy például az egészségügy, úgy az oktatásügy is ontja magából a korrupcióról, visszaélésről, fenyegetésről szóló afférokat. Ezeket hallva meglepettséget színlelni abban az országban, ahol a korrupció nemzeti sport, egész egyszerűen képmutatás és álszentség.

Idén ismét sor került a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) tisztújító közgyűlésére november 18-án, a járványügyi helyzet miatt ezúttal is az online térben. A gyűlésen, amellett, hogy megválasztották az új vezetőtestületet, a régi tanácstagok – Struber Henrik Iliász, Kovács Ákos, Antal Erika, Kiss Oszkár és Csenteri András Gergely – leköszöntek. A szavazás értelmében az új elnökség élén továbbra is Hatos Attila áll elnökként, az elnökhelyettesi pozíciót Ambarus-Egyed Ágnes tölti majd be, aki a tanügyekért is felel, a testület kommunikációs szakembere Jancsó Helén lett. Az ügyvezetésért Örmény Márk Róbert, a rendezvényekért Pál Hunor, a szakosztályokért Gere Edit, a humán erőforrásért pedig Albert-Nagy Noémi felel majd.

Ha az ember egyetemistának áll, szinte biztos, hogy legalább egyszer igénybe kell vennie a román vasút – megkérdőjelezhető minőségű – szolgáltatásait. Nem történt ez másképp az elmúlt hétvégén sem: egy igencsak átmulatott, évfolyamokat összerázni hivatott éjszaka után, nyolcadmagammal kénytelen voltam vonatra szállni, hogy visszajussunk Kolozsvárra.

A ködös, sáros, fogvacogtató novemberi hidegben pontos időre megérkezett a cseferé „gőzöse”, mi pedig már látni is véltük kolozsvári ágyunkat és a pihenés lehetőségét. Igen ám, csak a szerelvényre felverekedve magunkat kellemetlenebbnél kellemetlenebb meglepetések mutatkoztak: törött ablakok, hangzavar, kétes megjelenésű utasok. Miután jegyet vásároltunk a kalauztól, ülőhely-felfedező útra indultunk. Ahogy fel s alá kóvályogtunk a vagonokban, egyszer csak egy kiábrándult, már-már megrökönyödött hang szólt hátra: „Jaj, istenem, menjetek vissza!” Értetlenül álltunk tanárnőnk kétségbeesettsége előtt, így a libasorban toporgó hallgatók – köztük én is –, lábujjhegyre ágaskodva leskelődtünk előre. Bár ne tettük volna! Tudniillik, a megrökönyödés oka az volt, hogy az egyik mellékhelyiség tartalma erősebb sodrású patakként zúdult ki a folyosóra. Nem részletezném tovább, mindannyiunk testi és szellemi épsége érdekében.

Ezt a kis incidenst követően, viszontagságos körülmények között bár, de ülőhelyhez jutottunk, ahol nem láttuk az előbb felvázolt háborús állapotokat, valamint a vagonban terjengő odor is elviselhetőbb volt. Amikor már igazán elhittük, hogy mostantól csendben, békességben hazazötyöghetünk, a sors, illetve egy fentebb említett kétes utas keresztülhúzta a számításainkat. Ez a kolléga ugyanis nem volt sem szomjas, sem rosszkedvű, ezt a széke mellett található konyakosüveg is bizonyította. Nem is lett volna problémánk ezzel, sőt lehet, hogy észre sem vettük volna, de egy adott pillanatban megtörte az addig uralkodó fáradt csendet és mondanivalóját egyenesen hozzánk intézte. Néhány szót megértettünk belőle, többek között olyan információkkal gazdagított minket az úr, hogy Monaco Oroszországban található, vagy hogy Törökország Afrika északi részén helyezkedik el. Ezeket megértettük, ugyanis, bár elhanyagolható hibaszázalékkal, de román nyelven hangzottak el. A mondandója jelentős részét (Sztánától Kolozsvárig szövegelt) most is balladai homály fedi; alkalmasint azt sem tudtuk eldönteni, milyen nyelven próbál hozzánk szólni.

Hát, így telt el a legfrissebb vonatos kalandunk, amely bár csak egy órát fedett le, odabent, a vagonban az idő megszűnt, és teljes örökkévalóságnak éreztük ezt az utat, amely a külső szemlélőnek, olvasónak úgy tűnhet, mintha igaz se lenne. Pedig nagyon is az. Ilyen ez a cseferé világa.

Világszintű selejtezőt követően a kolozsvári BBTE mindkét, magyar tagozatos közgazdász hallgatókból álló csapata bejutott a University of Toronto és a kanadai egyetem keretében működő Rotman Commerce Entrepreneurship Organization által szervezett gazdasági verseny tízes döntőjébe – olvasható a Babeş–Bolyai Tudományegyetem közleményében. Ezáltal a kolozsvári csapatok olyan egyetemek hallgatóival mérhetik össze tudásukat 2022 januárjában Torontóban megrendezendő döntőben, mint a Johns Hopkins University, a Western University, a University of Waterloo vagy a házigazda University of Toronto. A döntő összdíjazása 5000 dollár. 

Az esettanulmány-verseny selejtező fordulója októberben zajlott. A megmérettetésen részt vevő 17 egyetemi csapatnak a T&T ázsiai jellegű, kanadai üzletlánc számára kellett fejlesztési javaslatokat kidolgoznia, ezeket online felületen bemutatva a vállalat és a társszervező egyetem képviselőiből álló zsűrinek. Ezt követően a hallgatók a Wombo.ai mesterséges intelligenciára alapuló szoftverfejlesztő vállalat társalapítójának workshopján is részt vehettek. A leadott munkák, valamint a megoldás bemutatása alapján a BBTE mindkét versenyen részt vevő, másod- és harmadéves közgazdász hallgatókból álló csapata bejutott a döntős csapatok közé. A Phoenix csapat tagjai: Székely Evelin Beáta (gazdasági informatika, 2. év), Székely Noémi (menedzsment, 2. év), Szekernyés Péter (bank és pénzügy, 2. év) és Szőke Dóra (menedzsment, 2. év). A Unit csapat tagjai: Csenteri András Gergely (gazdasági informatika, 3. év), Domokos Ferenc (menedzsment, 3. év), György Ákos (bank és pénzügy, 3. év), Pásztor Kende Ferenc (menedzsment, 2. év). Felkészítő tanáraik: dr. Györfy Lehel, dr. Rácz Béla Gergely és dr. Szász Levente.