Lehet, hogy a drámairodalom egyik legkiemelkedőbb alakja soha nem létezett? A Shakespeare-szerzőség kérdése – az az elmélet, hogy talán nem is William Shakespeare írta a neve alatt kiadott műveket – az angol irodalomtörténet legszörnyűbb, legbosszantóbb, legelképesztőbb témája. Sokan megkérdőjelezik, hogy Shakespeare írta-e a műveit, és sokan úgy tartják, a Shakespeare álnév volt, ami egy csapat írót takart. Hiába írt Shakespeare körülbelül 38 színművet és több mint száz szonettet, a kézírása sehol sem lelhető fel. Összesen hat darab aláírása maradt fent, és mind a hat teljesen másképp néz ki. A hat aláírás lehetséges olvasatai a következők: „Willm Shakp”; „William Shaksper”; „Wm Shakspe”; „William Shakspeare”; „Willm Shakspear”; „By me, William Shakspear”. Egyikük sem használta a teljes „Shake-speare” vagy „Shakespeare” vezetéknevet, ahogyan az a kánonban található.

Szakértők szerint Williamnak körbe kellett volna utaznia a világot, több nyelven is beszélnie kellett volna, olyan információk vannak a műveiben, amelyeket ő mint egyszerű parasztember nem szerezhetett volna meg, és amelyeket sehol máshol nem olvashatott. Egyes műveiben azt is bebizonyítja, hogy az orvostudomány sem állt tőle olyan távol. Nincs arra bizonyíték, hogy valaha is elhagyta volna Angliát, de még Londonból sem nagyon mozdult ki. Nem beszélt sem franciául, sem görögül vagy latinul. Senki sem tudja, mit csinált Shakespeare 1585 és 1592 között. Életrajzíróinak megdöbbenésére Shakespeare eltűnt a történelmi feljegyzésekből 1585-ben, amikor ikrei megkeresztelését feljegyezték, és 1592 között, amikor a drámaíró Robert Greene egy röpiratban „felkapaszkodott varjúként” ítélte el. A sértés arra utal, hogy addigra már nevet szerzett magának a londoni színpadon. Mit csinált az újdonsült családapa és leendő irodalmi ikon ez alatt a hét „elveszett” év alatt? A történészek feltételezik, hogy tanítóként dolgozott, jogot tanult, beutazta a kontinentális Európát, vagy csatlakozott a Stratfordon átutazó színésztársulathoz. Egy 17. századi beszámoló szerint elmenekült szülővárosából, miután szarvasokat orvvadászott egy helyi politikus birtokáról.

Hogyan lett a provinciális közemberből, aki soha nem járt egyetemre és soha nem merészkedett ki Stratfordon kívülre, a történelem egyik legtermékenyebb, legvilágiasabb és legbeszédesebb írója? Shakespeare már pályafutása elején olyan történeteket mesélt, amelyek a nemzetközi ügyek, az európai fővárosok és a történelem alapos ismeretéről, valamint a királyi udvar és az előkelő társaság ismeretéről tanúskodtak. Ezért egyes teoretikusok azt feltételezik, hogy egy vagy több szerző, aki el akarta rejteni valódi személyazonosságát, William Shakespeare személyét használta fedőnévnek. A javasolt jelöltek között szerepel Edward De Vere, Francis Bacon, Christopher Marlowe és Mary Sidney Herbert. A legtöbb tudós és irodalomtörténész továbbra is szkeptikus ezzel a hipotézissel kapcsolatban, bár sokan gyanítják, hogy Shakespeare néha más drámaírókkal is együttműködött. A Szentháromság-templom és a stratfordi kormányzat hivatalos feljegyzései Shakespeare létezését rögzítik, de ezek egyike sem tanúsítja, hogy színész vagy drámaíró lett volna.

A nevelés tudományának rengeteg ágazata van és még annál is több olyan lehetősége, amivel úgy tudjuk tanítani, alakítani a gyermeki elmét, hogy az később fogékonyabb legyen, könnyebben tudjon elindulni a kreativitás, alternatív módszerek útján egy-egy döntés meghozatalakor, feladat elvégzésekor. Olyan módszer, amit beiktathatunk szülőként, pedagógusként, akár testvérként, dadusként vagy segítőkész rokonként a mindennapi nevelésbe – az a zene. Számos gyermekdalt tanítanak nekünk óvodában, iskolában, sőt a legizgalmasabb játékokat énekelve játsszák a kicsik. Láthatunk olyan videókat, amelyekben a zaklatott csecsemő az ismerős dallamra képes megnyugodni, abbahagyni a sírást, akár példaként ide lehet sorolni az édesanyák altatódalait is. De végül is milyen hatása van a zenének a gyermek fejlődésében/fejlődésére?

A zene fokozza a kognitív képességeket. A zenehallgatás, zeneoktatás felgyorsítja a gyermekek agyának fejlődését, különösen az agy azon területein, amelyek a hangok feldolgozásáért, a nyelvi fejlődésért, a beszédészlelésért és az olvasási készségekért felelősek. Tehát azzal, hogy éneklünk a gyermeknek/gyermekkel, fejlesztjük a nyelvi és a kommunikációs készségeit, hasznos a fonológiai tudatosság fejlődésében is, illetve segítünk neki abban, hogy elsajátítsa a különböző hangok azonosításának képességét. A dalok hallgatása, éneklése emellett segít megalapozni a ritmusérzéket, a rímek, dallamok iránti affinitást. A zene az értelmi intelligencia mellett az érzelmi intelligencia alapjaiank a kialakításában is hasznos. A fiatal kortól történő zenehallgatás, a háttérben szóló dallamokhoz való hozzászokás segíti a kicsiket abban, hogy hatékonyabban tudják kifejezni érzelmeiket. Emellett meghosszabbítja azt az időtartamot, amíg koncentrálni képesek, és az érzelmeik kontrollálásában is kiemelkedő szereppel bírnak. Ez mivel bizonyított? – kérdezhetjük.

Számos kutatás megjelent ezzel a témával kapcsolatban. A Queenslandi Egyetem kutatása szerint például a kisgyermekekkel való közös éneklés, a rendszeres zenehallgatás még a közös olvasásnál is jobban elősegítheti a gyermek fejlődését. A tanulmány egyik vezetője, Margaret Barrett professzor, az egyetem zenei karának a vezetője elmondta, hogy a szülőket megkérték, számoljanak be a közös zenei tevékenységekről, amikor gyermekük két-három éves volt, és két évvel később, amikor a gyermek négy-öt éves volt. Így egy sor szociális, érzelmi és kognitív eredményt mértek. ,,Azok a gyermekek, akik két-három éves korukban gyakrabban éltek át bármiféle zenei tevékenységet, akár szülővel való zenehallgatást, akár zeneoktatás szintjén, négy-öt éves korukban erősebb szókincset és számolási készséget, több proszociális készséget, valamint erősebb képességet mutattak saját figyelmük és érzelmeik szabályozására” – mutatott rá Barrett professzor.

A zene tehát több szempontból is fejleszt. Finommotoros készségek, kéz-szem koordináció, szociális interakció, értelmi és érzelmi intelligencia tekintetében, ugyanakkor enyhíti a stresszt és a szorongást is.

Mindent tönkretett a TikTok, a fókuszálási képességünket, az olvasást, az önképünket, de még a zenét is. A TikTok nyilvánvalóan minden rossznak a forrása, soha semmi jó nem származott és nem is származhat belőle. Egy félperces videó soha nem edukatív és nem közölhet információt, sőt elmennék egészen odáig, hogy TikTokon csak konvencionálisan vonzó lányok tátognak és táncikálnak. Mondanom sem kell, hogy soha nem fedeztem fel a TikToknak köszönhetően új zenéket vagy zenekarokat. Viccet félretéve, a TikTok nem olyan borzasztó, mint amilyennek első látásra tűnhet, de nem tagadom a negatív hatásait, a következőkben főleg azt fogom boncolgatni, hogy ez az alkalmazás milyen hatással volt a popzenére. 

Egyre több olyan zene jelenik meg, ahol fél percre van téve a hangsúly, amire tánckoreográfiákat kitalálni lehet majd és tátogni. Ilyen volt Drake Toosie Slide című száma, egyetlenegy megjegyezhető sora van. Ez annyira elterjedt, hogy már egyre több kiadó támogatja, hogy a videóklipekben is szerepeljenek rövid és könnyen megjegyezhető, TikTokra targetált táncmozdulatok. Ez azt eredményezte a popzenében, hogy one-hit wonderek jelentek meg, majd tűntek el a süllyesztőben egymás után, nagyon gyorsan. De ez a tendencia átalakulófélben van. A múlt héten a TikTok nem tudott megegyezni a Universal Music Group (UMG) licencjogainak megújításáról, ami ahhoz vezetett, hogy az UMG könyvtárából több ezer, esetleg több millió dal hirtelen lekerült a platformról. Ez nem könnyű döntés, tekintve, hogy a TikTok mennyire elválaszthatatlan és befolyásos lett a globális zenei kultúrában. Azzal, hogy az UMG elsétál a zenei felfedezés egyik legnagyobb globális platformjától, nyilván a TikTokot próbálja sarokba szorítani és arra kényszeríteni, hogy jobb ajánlatot tegyen.

Sophie Ellis-Bextor 2001-es Murder on the Dancefloor című slágere trenddé vált, miután a Saltburn című filmben szerepelt – ennek eredményeképpen a TikTok-felhasználók, köztük maga Ellis-Bextor is, a filmet utánozva drámai táncot lejtettek otthonukban. A film és a trend hatására a dal 2024. január 12–18. között a brit kislemezlistán a második helyen végzett, és Ellis-Bextor első dala lett, amely valaha is felkerült az amerikai Billboard Hot 100-as listájára. Mivel azonban a dal az UMG alatt működő Polydor Records kiadó tulajdonában van, a számból már nem lehet új feldolgozásokat készíteni. Bár sok meglévő videót még meg lehet tekinteni, már nem lehet (legalábbis hivatalosan) csatlakozni a trendhez.

Mit jelenthet ez a popzenére nézve? Ha rosszindulatú akarok lenni, akkor azt mondom, hogy végre majd muszáj lesz jó vagy jobb zenéket gyártani, amikből nem csak fél perc értékelhető, de szerencsére én vagyok a két lábon járó jóindulat. A popzene mindig is a tömeget akarta megszólítani, régen rádiókompatibilis zenéket próbáltak készíteni, most pedig más médiumnak próbál megfelelni a popzene.

Valószínűleg sokunk életében jelen volt a 2000-ben debütáló The Sims életszimulációs videójáték-sorozat, amely lehetőséget nyújtott új, virtuális élet kialakítására. A játékot a Maxis fejlesztette és az Electronic Arts adta ki. A Will Wright játéktervező által megalkotott sorozat első kiadásának lényege, hogy a játékosok virtuális karaktereket – simeket – irányítanak, és vezetik át életük különböző szakaszain őket. A játékosok építhetnek és testre szabhatnak otthonokat, kielégíthetik a karakterek szükségleteit és vágyait, ugyanakkor segíthetnek nekik a karrierjük építésében, vagy a hobbijuk mesteri elsajátításában.

A The Sims nyílt végű játékmenetéről ismert, amely lehetővé teszi, hogy egyedi történeteket és forgatókönyveket hozzunk létre simjeink számára. Emellett számos bővítménycsomagot kínál, amelyek új funkciókkal, tárgyakkal, foglalkozásokkal és beállításokkal bővítik a játékmenetet. Legyen szó akár állatokról, albérletekről, évszakokról vagy természetfeletti figurákról.

Nagy rajongótábort gyűjtött, már-már kulturális jelenséggé vált a videójáték-kedvelők közegében, mivel az élet különböző aspektusait szimulálhatják virtuális környezetben. A grafikai minőség is jelentősen javult, a textúrák részletesebbek, a karakterek animációi és a környezeti elemek pedig valósághűbbek. A simek létrehozásának és testre szabásának lehetősége minden egyes verzióval bonyolultabbá vált. Finomíthatóvá váltak az arcvoná­sok és a testformák, továbbá formálható a személyiség, a járási stílus, a hang vagy a divatpreferenciák.

Továbbá bővült az otthonok és környezetek építésének és testre szabásának eszköztára is. A játékosok nagyobb kontrollt kaptak az építészeti tervezés, tereprendezés, belső dekoráció és a tárgyak elhelyezése felett. Az évek során újabb életszakaszok és tulajdonságok kerültek a videójátékba, ezek befolyásolták a simek viselkedését, képességeit és interakcióit, így minden karakter egyedibbé vált.

A videójáték-sorozatban a harmadik játék, a The Sims 3 nagy változást hozott, hiszen eltért a szegmentált világtól és a nyitott világ koncepciója felé tért, így lehetővé téve a simek számára, hogy szabadon mozoghassanak a különböző helyszínek között. Ez jelentősen megváltoztatta a játékélményt, mivel rengeteg új felfedezni valót kínált mindenki számára. Bár a feldolgozási teljesítmény nehézsége miatt nagyobb teljesítményű hardvert is igényelt a zökkenőmentes működéshez.

Az eredeti játék grafikája a maga korában igen fejlett volt, de mai mércével mérve viszonylag egyszerűnek számít. A játék izometrikus nézetet használt, és bár a karakterek felismerhetőek voltak, hiányoztak a későbbi verziókban látott részletes arckifejezések és árnyalatok

A széria eddigi utolsó játéka, a The Sims 4 eltért az eddigi grafikai elemektől, így a virtuális világa sokkal élénkebb, színesebb és kissé stilizáltabb lett. A játék rajzfilmszerűbb művészeti stílust alkalmaz elődjéhez, a The Sims 3-hoz képest. A karakterek és a környezetek lágyabb, lekerekített élekkel és világosabb színpalettával rendelkeznek. A simek itt már kifejező arcvonásokkal és az érzelmek széles skálájával rendelkeznek, ami dinamikusabb és magával ragadóbb interakciókat tesz lehetővé.

Ahogyan a The Sims továbbra is körülöleli a játékosokat egyedi történeteivel és a virtuális élet sokszínűségével, ez a sorozat továbbra is egy olyan kulturális jelenség, amely generációkat köt össze a virtuális élet örömében és kreativitásában. A bemutatott videójáték nem csupán egy játék: olyan élmény, amely örökké emlékezetes marad mindazok számára, akik valaha is belevetették magukat a simek virtuális világába.

Legutóbbi szupermarket-látogatásom alkalmával akkora szaloncukor hegyet – nem is hegyet, hanem egész bolygónyi édességet – láttam, hogy egyszerre lettem boldog és ijedtem meg a fényes csomagolású kincsektől. Ösztönösen közelebbről akartam megcsodálni és felmérni a kínálatot, majd hirtelen elgondolkodtam. Az amerikai filmekben nincs csoki a fán, nekem mégis a zselés édességbombáról egyből a karácsony és a nagyszüleim karácsonyfája jut eszembe. Nekünk miért „kell” édességgel feldíszíteni a fát?

Az első pillantásra egyszerűnek tűnő szaloncukor valójában nagyon komoly kulturális és történelmi háttérrel rendelkezik, amely Közép-Európában gyökerezik. A 19. század első harmadában a magyar cukrászok kezdtek foglalkozni a szaloncukor készítésével, ennek okán az édes csemege azóta is szorosan kapcsolódik a magyar ünnepi időszakhoz, s ezért nem található meg a texasi háztartások karácsonyfáján. De ki gondolná, hogy ha bármerre járva a világban, szaloncukrot látunk, az Magyarországról származik vagy legalábbis magyar származásúak készítették elsősorban a staniolpapírba (papírvékony, ezüstfehéren fénylő ónlemez, ill. újabban alumíniumlemez; ezüstpapír) csomagolt ízletes édességet.

A szaloncukor valódi hungarikum lehetne –, de nincs rajta a Magyar Értéktár Hungarikumok Gyűjteménye listáján –, hiszen az eredeti receptek és a csomagolás művészete ma is kizárólag a magyarok kezéből származik. A fondant, amely minden szaloncukor ősének és alapjának tekinthető, eredetileg Franciaországból származik, de Magyarországon találta meg otthonát. A 19. században német cukrászok hozták magukkal a fondantkészítés tudományát, és így a magyar szaloncukor különleges ízvilága és megjelenése is kialakult. Ennek köszönhetően ma már a gyerekek és az édesapák vérkomolyan űzhetik azt a versenyt, hogy ki tud több szaloncukrot leenni a karácsonyfáról úgy, hogy anyának ne tűnjön fel. Köztudott: apa mindig nyer.

Na de a szaloncukor íze és formája folyamatosan változott az évek során. A klasszikusok közé olyanok tartoznak, mint a dió, mazsola, narancs és kókusz –, de ide sorolnám a zselést is, hiszen a kisgyerekeknek általában az a kedvencük. Az édes csemege a karácsonyi asztalok és fák dísze lett, egy olyan idénytermék, amelynek elterjedésében az anyaországi cukrászipar óriási szerepet játszott. A 19. század második felében még kisüzemi körülmények között, kézi munkával készítették a fondantot, amelyet gondosan formáltak és csomagoltak a karácsonyi ünnepekre.

Elkészítését – mint minden másnak – fokozatosan gépesítették, de a kézi munka és a hagyományok megőrzése annyira fontos maradt, hogy ma is találunk elvétve olyan cukrászokat, akik mindenféle gépek nélkül készítik a karácsonyi édességet. A fondantból készült szaloncukrok ma már különböző ízekkel, bevonatokkal és kreatív csomagolásokkal érkeznek – apa és a gyerekek legnagyobb örömére.

A szaloncukor tehát nem csupán egy édesség a karácsonyfán, hanem hagyomány is. Az igazat megvallva – most, hogy felvilágosodtam – lehet, hogy jobban örülök az ezüstpapírba csomagolt falatoknak, mint eddig. A mi kutyánk kölyke elvégre… Másrészt komolyabban fogom venni a szaloncukorlopó versenyt, szóval innen is üzennék az otthoniaknak: kössék fel a gatyájukat!