Képületek - A kolozsvári Bánffy-palota története

Ezen a hétvégén tartották a Bánffy-palota udvarán a 4. Ünnepi Könyvhetet. Ez tökéletes apropó ahhoz, hogy magáról az épületről beszéljünk. Ma a Szépművészeti Múzeumnak és különböző kulturális rendezvényeknek ad otthont, de valaha Kolozsvár legfényűzőbb eseményeinek biztosította a megfelelő dekorációt, a pazar palota pedig divatot teremtett: minden valamirevaló arisztokrata olyan lakást szeretett volna, mint Bánffy György kolozsvári háza.

A Bánffy család címere

Ha megkérdeztük volna a 18. századi Erdély nemességet, mi jut eszébe a Bánffy-családról, valószínűleg valami ilyesmit nyilatkozott volna: gazdagság, hatalmas politikai befolyás, a felfele ívelő életút. Bánffy Györgyre méltán lehettek büszkék a rokonok: Kolozs vármegye főispánja, guberniumi tanácsos, kincstartó, alkancellár, majd Erdély Nagyfejedelemség kormányzója – hogy csak politikai pályájának mérföldköveit említsük. Műveltségének illusztrálására viszont itt egy szemléletes példa: Aranka György őt kérte fel a Magyar Nyelvmívelő Útkészítő Társaság elnökségére. Külön érdekesség és személyiségének egy titokzatos vonzata, hogy az erdélyi szabadkőműves páholy nagymestereként is számon tartották, a felvilágosodás eszméit pedig híven követte. Ilyen háttérrel érthető, hogy nem elégedhetett meg valami kisstílű rezidenciával.

Kolozsvári palotájának tervezésére és építésére egy németországi származású, de Szebenben „Stadtbaumeister”-ként működő kőfaragó-építészt kért fel, az ambiciózus Johann Eberhard Blaumannt. Bár Szebenben csak karbantartási munkálatokkal, összeírásokkal, felmérésekkel foglalkozott, Bánffy fantáziát láthatott benne, 1774 januárjában megkötötték a szerződést. Blaumann eddig ki nem bontakoztatott tehetségét jelentős összeggel próbálta előcsalogatni a nemes megrendelő: 12000 rajnai forint, 200 veder bor és 50 köböl búza, különböző szobrászati elemek kivitelezéséért pedig még 4000 forint „prémium” – ezek az adatok úgy kapnak érezhető súlyt, ha hozzátesszük: szebeni fizetése évi 200 (!) forint volt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ebből az összegből fizetnie kellett a kőműveseket, a cserepezőket, az épületasztalosokat és a festőket is, illetve 5–6 évnyi garanciát is vállalnia kellett. Az építéstörténet részletesen kirajzolódik Márgai Ferenc uradalmi inspektor és Bánffy György levelezéséből: Márgai panaszkodik, hogy Blaumann folyton pénzt kér, viszont nem tartózkodik az építkezésen szebeni elkötelezettségei miatt. A szebeni levéltári anyagok szerint viszont a város vezetősége háborog állandóan, hogy a főépítész mellőzi teendőit a kolozsvári palota (és közben már a bonchidai kastély) munkálatai miatt. Végül Szebenből kitették a szűrét, így teljes odaadással koncentrálhatott a Bánffy-családtól kapott feladataira.

Bánffy György széleskörű műveltségével és talán szabadkőművesi státusával magyarázható, hogy kikötötte: a homlokzaton „római”, a belső udvaron „ión” építészeti rendszer érvényesüljön. Ez a fajta építészeti-művészeti műveltség, ízlésbéli kiforrottság nem volt mindennapi jelenség az erdélyi arisztokrácia körében. A palotát több olyan jel is díszíti, amely a világmindenség egyetemességére vonatkoztatható. A főhomlokzaton például, az erkély ablakai fölötti allegorikus stukkóalakok jelenítik meg a négy elemet: a Tüzet szimbolizáló sárkányt tart a kezében, a Vizet megjelenítő halat és tengeri herkentyűket, a Levegőt megszemélyesítő madarakat, a Földet szimbolizáló pedig ásót és a föld gyümölcseit. Ezeket egészítik ki, ideológiai síkon, a belső udvar egymással szembenéző ablakkeretei: a nyugati szárnyon az akkor ismert négy földrész jelenik meg, mindenik a maga valós vagy elképzelt uralkodói divatjának megfelelő fejékkel, gallérral, ékszerekkel – így sorakozik föl Európa, Ázsia, Afrika és Amerika allegorikus büsztje. Velük szemben a négy évszak gazdagítja a Teljességet: a bájos mosolyú, üde Tavasz, a meleg és nyugodt Nyár, a szőlőhajú, gyümölcsöktől duzzadó Ősz és a kucsmás, hosszú szakállú Tél, akinek az orrát nem kímélte sem az idő, sem a műemlékeink iránt tanúsított „gondviselés”. Minden bizonnyal előbbi szurkálta a törékeny stukkódíszekbe azokat a „tüskéket” is, amelyek a madarakat hivatottak távol tartani. A homlokzaton díszelgő kolozsvári Pantheon szereplői egyelőre még nem büszkélkedhetnek hasonló ékességekkel: a kérdéses kilétű Perszeusz, Apollón, Árész, Pállász Athéné, Diána, és a szintén vitatott Héráklész úgy tűnik, meg tudja védeni magát a kulturálatlan galamboktól. Itt jegyezném meg, hogy az istenek alkotójának nevét érdemes megjegyezni: a híres kolozsvári szobrász, Anton Schuchbauer kezének munkáját dicsérik.

A négy földrész megjelenítése

Évszakok

A palotát végül 1786-ra fejezték be, de fenntartása még a gazdag családot is meghaladta, így a földszint utcai helyiségeit boltok számára adták ki, a hátsó udvar lakosztályaiba pedig tehetősebb polgárok költöztek. Az épület az erdélyi luxus képviselője maradt a későbbiekben is: itt járt 1887-ben maga I. Ferenc József császár, itt koncertezett Liszt Ferenc, de a polgári kaszinó révén itt csomósodott minden, ami számított, a kolozsvári közélet fellegvára volt a palota.  1927-ben még mozit is építettek az udvarára. Az államosítás viszont ezt az épületet sem kímélte: 1948-ban kikerült magántulajdonból. 1962-ben beköltözött a Szépművészeti Múzeum, 1970-ben lebontották az udvart kettészelő moziépületet, az épületet „helyreállították”.

Az egykori fényéből mára keveset tudott megőrizni a palota, a pazar csillároknak és gyertyatartóknak, a velencei tükröknek, az eredeti zöld kályháknak már nyoma sincs – pontosabban a stukkódíszes kályhafülkék és a kőkeretes fűtőnyílások hirdetik még csak az előbbiek egykori létezését. A bútorzat viszont nyomtalanul eltűnt, a raktárok mélyén állítólag egy „életnagyságú” griffel díszített aranyozott lovas szán idézi fel a Bánffyak nem mindennapi életmódját. Ezzel azonban úgy tűnik, nemigen szándékoznak dicsekedni.