Anno Domini 2020, új időszámítás, Covid-19. Izé, koronaparti. Káosz. Kicsit bővebben: teljesen kimarva a megszokott életemből, hazacsöppentem Csíkszeredába, Székelyföld és a Világ szívcsakrájába, a multiverzum közepébe, egy kilencedik emeleti ökoszférába. Aha. Nagy buli.

Sokan beszélnek arról, hogy a karantén, a kötelező otthon ülés, a bezártság érzése mennyi új, de inkább szokatlan viselkedésformát hozott elő az elmúlt hónap(ok)ban. Ez velem sem történt másként, de azt hiszem, ez az ismeretlen helyzet főleg a legrosszabb tulajdonságaimat és szokásaimat maxolta ki a régi-új hobbik és szokások legnagyobb (bűnös) örömére/bánatára, de erről kicsit később. Egyezzünk meg abban, hogy közel 4 év után hazaköltözni (ki tudja meddig?!) nem egyszerű feladat. Főleg, ha az ember éppenséggel végzős, tervezi a jövőjét, „mikor szórakozz, ha nem most?” – utolsó félév, nagy buli, na meg persze kellene az államvizsgával is haladni. FRÁSZT. (Itt szeretném jelezni a kedves, empatikus és kicsit sem ítélkező olvasónak, hogy a szakdolgozat motívuma lényegesen többször fog megjelenni ezen írásomban, mint az indokolt lenne.)

Újjászületés vagy inkább redegeneráció?

A diák egy különös alfaja a Homo sapiens sapiensnek: ingerek, események nélkül rejtőzködő életformát folytat, lusta és motiválatlan, leggyakrabban hihetetlenül kényelmes, pihe-puha, biztonságot nyújtó fekhelyének tájékán fellelhető. Ez fokozottan igaz, ha lakását elhagynia tilos, de semmi pánik! Kicsalogatni odújából rendkívül egyszerű: a hűtőajtó ritmikus mozgásának nem tud ellenállni. Jó diák lévén, én is így tengettem a karantén első napjait, majd elindultam egy új rögös úton: barlanglakóból vadászó-gyűjtögető életmódra váltottam.

Ahogy a barlang sem volt igazi, úgy a vadászat és gyűjtögetés is digitális valójában telepedett mindennapjaimra.

Megkísértettek a hoarding félelmei

Vegyük például az online webshopok akcióit, amikre mindig kész voltam lecsapni, foggal-körömmel, vért verejtékezve harcolni a soha vissza nem térő portékáért. Igazi kalóz módjára terrabájtok kincsesládáira bukkantam a Torrent-tengeren, és sikeresen lesújtottam mindennap a hírhedt Licensz-sárkány legalább 5 fejét a hétből. Na de nem örökre üldöztem el a bestiát, csak néhány napra hallgattattam el, pici lelkem felszínes nyugodalmáért.

A gyűjtögetésről épphogy a szűkös diákévek szoktattak le, de a halogatás és a semmittevés gonosz istenei visszarántottak eme rossz szokásom bugyraiba: itt egy leárazott cipő, ott egy olcsó napszemüveg (a tisztelt olvasó most biztosan nevet, hiszen mikor fogom ezeket viselni?), izgi audiokönyv, természetesen nem szakirodalom a dolgozatomhoz, ááá, úgyis rám fér egy kis kikapcsolódás, nem?

Plants are friends

Hogy a minievolúcióm kicsúcsosodjon, eljött a mezőgazdálkodó, helyesebben teraszgazdálkodó éra az összeömlesztett napjaim fölött: a receptek olvasása, kiskertész-folyóiratok böngészése után készen álltam a saját konyhakertem felvirágoztatására.

Kétcserépnyi bazsalikom, kevéske petrezselyem, néhány tő rozmaring – ennyit ültettem el két pohár bor között, mielőtt eltört a mécses. Rám tört az önsajnálat, mit csinálok egyáltalán, miért nem haladok az államvizsgámmal, miért vagyok haszontalan és szánalmas? A könnyek csak úgy záporoztak, majdnem túlöntöztem a csírákat. A lenyugvó nap ragyogóan visszasütött a Hargita irányából, harminc méter magasan belibbent egy kis friss tavaszi szellő, incselkedett, csalogatott, de én rab vagyok a 4 x 2-es teraszomon. Hol az igazság? Gratulálok, Anita, ide jutottál.

Az immáron rendszertelen bioritmusomnak köszönhetően éjszaka volt időm gondolkodni, a kertészkedéstől vérszemet kaptam, és eldöntöttem: még több növény kell. Ismét gyűjtögetésbe kezdtem (megint itt a visszafejlődés?), most már a kaktusz a lakás sztárja. Van itt mindenféle, kicsi, nagy, kerek és hosszú, színes-színtelen, szukulens és nem szukulens, trópusi és sivatagi. Megtudtam, hogy van kaktuszmaffia és -csempészés, felkutattam minden témába vágó youtubert és mondanivalóját. Új időszámítás vette kezdetét, hiszen ez a buta Gergely anno nem tudta, hogy hasztalan lesz napokkal, hónapokkal kalkulálni; egy Korona nevű csávó a legújabb trendjét mutatta be nekem. A módi most már, hogy új epizódok és a hajtások növekedésének üteme mutatja az idő múlását. Egyedül a Szakdolgozat-mumus figyelmeztet, hogy nincs megállás, lidércként követi minden lépésem ebben az 50 m2-es mennyországban.